A sétavezetők, Újvári Dorottya művészettörténész a Korzo Egyesülettől, és Osváth Gergely biológus, muzeológus (BBTE Állattani Múzeuma valamint a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet) kalauzolták el a népes csoportot a Mikó-kertben és annak múltjában, majd az Állattani Múzeumban. Újvári Dorottya a kezdetekről mesélt, a kert kialakításáról, rendeltetéséről a 19. században, valamint azokról a jeles személyiségekről, akiknek köszönhetjük ezt a jelentős és értékes létesítményt, amely a mai Kolozsvár arculatának, tudományos életének továbbra is meghatározó helye. A művészettörténésztől megtudhattuk, az 1800-as években a kolozsváriaknak ez kedvenc sétahelye volt, akkor még beépítetlen terület, ahova “zöldbe rándultak” – vagyis kirándultak, ha mai szóhasználatra fordítjuk a korabeli kifejezést. Sőt, az itt kialakított tavon korcsolyáztak előbb a kolozsváriak, és csak később a Sétatéren.
Felsétáltunk Mikó Imre villájához, régi bejáratát és homlokzatát épp felújítják
A terület gróf Bethlen Lajostól került Teleki Józsefhez, majd a Mikó családhoz, akik a francia kertekkel, tehát a túl szabályos, szigorú elrendezéssel ellentétben az angol kertekre jellemző természetszerű, nem mesterkélt tájkép kialakítását választották. Azok, akik utazásaik során a világot járva érdekes növényt találtak, igyekeztek azokat begyűjteni majd hazahozni, saját kertjükben is meghonosítani. Már 1828-ban arról kezdtek cikkezni, például az Erdélyi Híradóban, hogy ne csak a magánkerteket diszítsék ezek az érdekes növények, hanem mutassák meg másoknak is: hír volt például, hogy Jósika Miklós kertjében virágzott két lótusz. Kialakult tehát rendre az igény a városi füvész vagy botanikus kertek létrehozására. Újvári Dorottya felhívta a figyelmet a kert bejáratánál elhelyezett Mikó Imre-mellszoborra is: Mikó gróf a kertjét és a klasszicista stílusban épült villáját felajánlotta az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum Egyesületnek, amelynek létrehozását azért kezdeményezte, hogy a közművelődést elérhetővé tegyék mindenki számára. Emellett Mikó Imre még számos értékes gyűjteményét adta át a múzeumnak. A művészettörténész a Mikó-kert történetében szerepet játszó további jeles személyiségekről is mesélt: Brassai Sámuleről, a kert első igazgatójáról, akkor kifejezéssel őréről, Kanitz Ágostról, aki partnerkapcsolatot tartott fenn számos külföldi (lengyel, olasz, német, magyar) botanikus kerttel, és akinek az idejében felépült a vegytani intézet, ahol először volt a városban elektromos világítás és vetítőlámpa berendezés. A következő igazgató, Istvánffi Gyula kialakította a sziklakertes részeket, innen terjedt át a városba is, magánkertekbe. Richter Aladár – aki úgy tartotta, “plánta nélkül nincs ember, flóra nélkül nincs civilizáció” - tovább modernizálta a kertet, és országosan is ismertté tette.
Így nézett ki a kert korabeli tervrajza
Osváth Gergely muzeológus a botanikus kert és állattani intézet szétválását ismertette, és további hires személyiségekről, Hermann Ottó természettudósról, Brassai tanítványáról, aki 34 évesen, hányatott múlttal jelentkezett a meghirdetett preparatory állásra, és itt kezdett kibontakozni természettudósnak. Tovább gyarapította a gyűjteményt, de úgy tartotta, hogy nem csak gyarapítani, hanem kutatni is kell, sokat járt terepen, felfedezéseit közölte, újságírással is foglalkozott.
A kert idővel kibővült az Állattani Intézettel
Apáthy István orvosról többek között elhangzott, hogy 1890-ben neveztek ki az állattani intézet vezetőjének, és neki sikerült megépíttetnie a múzeum mai épületét, amelynek felső emeletén oktatótermek és lakrészek voltak, földszintjén a múzeum, az épületet pedig csigalépcsők szelik át. A séta résztvevői ezután az Állattani Múzeumot is megtekinthették, amely számos régi preparátumot őriz még a tizenkilencedik század végéről. A múzeum története mondhatni még felfedezésre vár, Osváth Gergely elmondta, rengeteg levéltári adatot kell feldolgozzanak a szakemberek.
A klasszikus múzeumi bútorzat kanadai vörösfenyőből készült
A hatalmas, évszázados ginkgo biloba fa a Mikó-kertben
