Ha visszatekintünk az erdélyi lét évszázadaira, akkor kristálytisztán kiviláglik, hogy belviszályok és nagyhatalmak szorítása közepette, a megmaradás járható útját a templom és az iskola jelentette. És ma sincs más, ami biztos fogódzót nyújtana a (meg)tébolyodott világban élők számára, a lépten-nyomon tetten érhető szellemi iránytévesztés idején – ezért fontos, hogy a következő nemzedék is megismerje a templom és iskola testvérisége által közvetített maradandó értékeket.
A megmaradás útján zarándokolva az első stáció a vajdahunyadi Magyar Ház volt október 5-én, ahol a dévai gyermekek a helyi közösség vendégszeretetét élvezték. A közösségi ház földszinti termében A kenyér útja címmel jelen sorok írója beszélt arról a hosszú útról, amíg a búzakenyér a család asztalára kerül. Ferenczi István, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke ezt követően örömmel vezette a népes gyermeksereget a nemrég felépített búbos kemencéhez, ahol a későbbiekben valóban kenyér sült, a gyermekek és a jelen lévő felnőttek végignézhették a dagasztás, kelesztés, szaggatás folyamatát és harminc kenyér elkészülését. Ameddig a kenyér kisült, a Petőfi-programos Zsidai Sára Eszter beszélt a „magyar Golgotáról”, a tizenhárom aradi vértanúról, illetve a népmese napjáról és Benedek Elekről. Kun-Gazda Kinga Viola magyartanár (Téglás Gábor Elméleti Líceum, Déva) az alkalomhoz illő érdekes feladványokkal mélyítette el az elhangzottakat. És természetesen, ahogy a kenyér elkészült és kihűlt, azon nyomban megkóstoltuk!
A következő hétvégén (október 11–12.) folytattuk zarándoklatunkat a megmaradás útján, ekkor csapatunk 47 gyermeket és hét felnőttet számlált. Az első stáció a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye, az impozáns, kéttornyú, barokk máriaradnai kegytemplom volt. Mintegy fél óra múlva elértük Aradot, a második stációt, ahol tekintettel az 1849. október 6-i kivégzések 175. évfordulójára, a nemzeti emlékezet legfontosabb helyszíneit látogattuk végig. Voltunk az aradi várban, ahova csak hosszas egyeztetés után sikerült bejutnunk, lévén, hogy itt napjainkban is katonai támaszpont működik. Innen a vesztőhelyre mentünk, majd a Kultúrpalotába, ahol a természettudományi múzeum megtekintésével indítottunk, majd a második emeleten működő 1848–1849-es Ereklyemúzeum-gyűjteménnyel folytattuk. Mindjárt a látogatás elején láthattuk Aradi (Landhus) Zsigmond Búsuló Arad című szobrát, amely a város utcáin 1849. február 8-án dúló utcai harcok áldozatainak állít emléket. Sok hányattatást követően Kocsis Rudolf helybéli szobrászművész restaurálta. A következő teremben pedig az aradi tizenhárom tárgyai voltak kiállítva, megjelölve az adományozó család, személy nevét is, így a tárlat igazán személyes jelleget öltött. Csak ízelítőképpen az itt látható ereklyékről: Kiss Ernő tábornok kivégzéskor viselt ingének ujja, pisztolykészlete, gr. Vécsey Károly tábornok tajtékpipája, vadászkürtje, levélnehezéke, az Aradon különösen népszerű Damjanich János hajfürtje, amelyet kivégzése előtt küldött a feleségének, pohara, tábori villája, és a sort még hosszan folytathatnánk. A diákok és kísérőik arcán egyaránt látni lehetett a megihletődést...
A múzeumjárást a képtár megtekintésével folytattuk, ahol Munkácsy Mihály, Feszty Árpád és Lotz Károly mesterművein kívül az új teremben Benczúr Gyula, Wágner Sándor, Rippl-Rónai József, Vaszary János és mások képeit csodálhattuk meg.
Az ebédet a Jelen Házban fogyasztottuk el, majd útnak indultunk Székelyhídra, ez volt a harmadik stáció, ahol a zarándokcsapat egyik része a termálfürdőben csobbant, másnap a Böjte Csaba ferences atya által megálmodott Szerelem tanösvényt jártuk végig Hajdú Ildikó vezetésével. A hazaúton újabb két stáció következett: a nagyváradi római katolikus bazilika és a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum. A hazaúton a résztvevők arról számoltak be, hogy számukra mit jelentett az eltelt két nap. A diákok élménybeszámolóit hallgatva elmondhatjuk: mindez nem volt hiábavaló!
Hálás szívvel köszönjük a már említetteken kívül Szász B. Dániel tanár úrnak a kalauzolást, Dézsi Attilának az aradi várba való bejutáshoz nyújtott közbenjárását, a szülőknek, hogy újból ránk bízták gyermekeiket, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek az anyagi támogatást, és Bonaventura atyának, hogy mindig fontosnak tartja közösségünk lelki, szellemi fejlődését!
