Arra is kell gondolni, hogy ami számunkra abnormális viselkedésnek tűnik, az a kutyáink esetében teljesen normális, sőt ösztönös is lehet. Lássuk, miért is oly ínycsiklandó az a bűzkupac kedvenceink számára…
Az első, nyomós érvet az egészségügyi okok jelentik. Természetes körülmények között a kutyafélék a zsákmányállataikon keresztül, azok gyomrának tartalmával együtt gazdag enzim és baktériumforrásra tesznek szert. Ez segíti őket az emésztésben, és nagyon fontos eleme az emésztési folyamatnak. A városi környezetben való élet valamilyen szinten megfosztja a kutyákat ezektől a fontos anyagoktól, és sok értékes tápanyag megemésztetlenül jön ki a végtermékben. Ez az oka annak, hogy az ürüléket, még ha a sajátjuk is, olyan boldogan zabálják.
De bizonyos emésztési zavarokban megnyilvánuló betegségek is okozhatnak ürülékevést. Ezek közül megemlítendő a krónikus hasnyálmirigy-elégtelenség. A betegség egyik jellemzője, hogy a kutya nem termel az emésztéshez szükséges enzimeket, és lassan éhen hal, ha nem avatkozunk közbe az emésztés javítása érdekében. A kórkép változatos, de az ürülékevés szerves része ennek a betegségnek, mivel az emésztetlen ürülék fontos tápanyagokat tartalmaz a kutya számára.
Különböző belső paraziták jelenléte esetében a tápanyagok egy része nem szívódik fel, mert felfalják a „giliszták”, ezért a kutya az ürüléket tápanyagpótlónak tekinti.
Különböző betegségek, amelyek étvágynövekedéssel járnak, mint a cukorbetegség, pajzsmirigy elégtelenség/túltengés, vitaminhiány, felszívódással kapcsolatos elégtelenségek is vezethetnek a széklet elfogyasztásához. Hasonlóképpen az alultápláltság is okozhatja ezt tünetet.
A székletfogyasztás tehát a kutyafélék esetében normális viselkedés. Tudni való, hogy az anyakutya is elfogyasztja a kölykök székletét, így tartva tisztán az almot és annak környékét. Ez a viselkedés berögzülhet, és a szuka bármilyen kutya ürülékét eltüntetheti, mintha az a kölykeié volna. Ha több kutya él egy háztartásban, akkor a „feladatot” a falka bármely tagja is bevállalhatja, és ürülékfogyasztóvá válhat.
A napi stressz is kiválthatja a coprofagiát, így ha a kutyát megbüntetik a nem megfelelő ürítésért, akkor az elkövetkezendőkben elfogyasztja azt, hogy ne büntessék meg. Az is előfordult már, hogy a kutya stresszoldás céljából ette az ürüléket.
A kiskutyák nagyon kíváncsiak: 4–5 hetesen kezdik felfedezni a világot, ilyenkor mindent meg szeretnének ismerni, és előfordulhat, hogy pont a kaki az, amit a szájukba vesznek, és nagy vígan elfogyasztanak. A kaki bármilyen állattól, vagy akár az embertől is eredhet.
A kutyák egy alkalmat se hagynak ki, hogy valami finomat, ami sok tápanyagot tartalmaz, bekebelezzenek. Ezért jó étvággyal fogyasztják a macskák, a disznók, az emberek és a madarak végtermékeit, mert ezek magas fehérjetartalommal rendelkeznek.
A kutyák úgy tanulnak, hogy utánozzák társaik viselkedését. Ha például az anyakutya megeszi az ürüléket, a kölykök is „jó bulinak” találhatják, de akár a kutyasétáltatón is eltanulható ez a viselkedés. De ez nem csak ebben nyilvánulhat meg: a kutyánk figyelhet minket is, ahogy az ürüléket eltávolítjuk, és tiszta jóindulatból azt gondolják: ha a gazdi csinálja, nagy butaság nem lehet, ezért a kutya is igyekezni fog eltávolítani a székletét. Sajnos, mivel nincs keze, más lesz a hozzáállása.
A székletevés olyan viselkedés, amely könnyen korrigálható, ha az ember odafigyel néhány létfontosságú dologra. Legyen a kutya egészséges, féregtelenített, jól táplált (de ez nem azt jelenti, hogy kövér). A székletet úgy takarítsuk el, hogy a kutya ne lássa. Ha „baleset” történt a házban vagy máshol, soha ne bántsuk, ne szidjuk, hanem takarítsuk el, amikor őkegyelme nincs ott. A szukákat időben vegyük el a kölykök közül, és adjunk nekik elfoglaltságot, ami változatossá teszi mindennapjaikat (játék, séta, simogatás). Kölyökkutyáknál a jó gazda garancia arra, hogy nem a kakifalás lesz a szórakozás számára, hanem inkább mással fog játszani.
A paradoxon az, hogy a legtöbb kutya utálja mind a mások, mind a saját székletét. Ezért könnyű a kutyákat viszonylag rövid idő alatt szobatisztaságra nevelni. Ha mégis megtörténik a baj, akkor azonosítani kell a kiváltó okot, és kezelni kel, nem a kutyát agyonbüntetni.
Ne felejtsük: azzal is segíthetünk magunkon és embertársainkon, hogy felelős állattartóként összeszedjük a kedvencünk által elpotyogtatott „kutyagumit”.
Kutyatartó szimpátiával,
Dr. Dósa Gerő
állatorvos
