Április ötödikén este olyan szél és eső támadt, hogy a lelkes Livingroomra igyekvők a színház sarkánál kénytelenek voltak esernyőjükbe kapaszkodva megállni, hátha a szél mégse fújja fel őket a Fellegvárra. Ázott színészekkel, fújtató, lihegő civilekkel találkoztunk, amíg lepakoltunk az ilyenkor már önkiszolgáló ruhatárban. Az ember lánya csak reménykedhetett, hogy ilyen viszontagságok után már csak felfelé ívelhet a hangulat. A színház emeleti előcsarnokában ismét levontuk a következtetést: ezúttal sincs ülőhelyünk. Az előző alkalmakkor a vörös szőnyeggel borított padlón ülve figyeltük az eseményeket, most viszont, a csodával határos módon, bárszékeken foglaltunk helyet. Ki tudja, jövő hónapban még asztal mellé, fotelbe is kerülhetünk. A kezdés késett, a közönség egyre gyakrabban nézte az óráját. A késés okozta enyhe feszültséget Nyáry Krisztián író megjelenése valamelyest oldotta, a kolozsvári egybegyűltek csodálkozva néztek a váratlan vendégre.

A beszélgetés és pohárcsörömpölés zajába egyszer csak berobbant a zenekar a Europe kultikus The Final Countdown című számával. A színház emeleti előcsarnoka megtelt energiával, a jelenlévők sűrű bólogatással követték a zene ritmusát. Az est házigazdái a zene berobbanó erejéhez hasonló lelkesedéssel pattantak színpadra.

Gedő Zsolt és Orbán Attila (Kopasz) színpadi jelenléte az amerikai show-műsorok hangulatát idézte, a műsorvezető páros felvezetőjében soha nem látott alkalmat ígért. – Mert amikor Gedő Zsolt meg én Livingroomot vezetünk, akkor ott, öcsém… – magyarázta lelkesen Orbán Attila. – Akkor ott kő kövön nem marad, Kopasz! – fokozta a lelkesedést Gedő Zsolt. 

Mint minden Livingroom, ez is kiegészült Laczó Juli sava-borsával, ugyanis a társulat színésznője kukták segítségével, a meghívott ízléséhez igazodva főz valamit. Gedő Zsolt mikrofonvégre kapta a séfet, mesélje el, mi készül. – A Livingroom történetében először szendvics lesz. Nem a klasszikus fajta, hanem báhn mi, vietnámi sertéshúsos szendvics készül […], enyhén csípős szósz jár hozzá. A szósz állaga miatt előre is elnézést kérek, mert a kezeim között kimúlt a botmixerem, úgyhogy nem lesz olyan selymes, mint ahogy szerettem volna – részletezte a menüt. Dimény Áron és Kali Andrea kuktaként röviden nyilatkoztak: itt Juli a főnök, ők azt csinálják, amit a séf mond, biztos, ami biztos alapon.

A házigazdák nem titkolt célja volt, hogy formabontóan alakítsák a beszélgetést: nem óhajtottak kronológiai sorrendben végigmenni az alany életén, lazább hangvételre készültek. Így nem Fogarasi Alpár gyerekkorával, hanem első filmszerepével kezdték, ugyanis Alpár 1997-ben szerepelt Szász János Witman fiúk című mozijában, amelynek Csáth Géza Anyagyilkosság novellája adta az alapot. Alpárt 14 éves korában választották ki, nem hagyományos casting útján. A film alkotói megfigyelték a gyerekeket az iskolában minimális feltűnéssel. – Nem mutatkoztak be, hogy ők a Mafilm Stúdiótól jöttek és gyerekeket keresnek, hanem csöndesen figyeltek – emlékezett vissza a színész. A kiválasztási folyamat elég soká tartott, s amikor a döntés megszületett, csengett a tárcsás telefon Fogarasi Alpárék lakásán. 

– Nagyapám vette fel a telefont, én ott álltam mellette, és hallottam, hogy a következő mondat hangzik el: jó estét kívánok, Gulyás Zoltán gyártásvezető vagyok, a Mafilm Stúdiótól telefonálok. Mire nagyapám azt mondta, tévedés és letette a telefont

– folytatta visszaemlékezését Alpár. Végül az üzenet célba ért, a kis Fogarasi megkapta Witman János szerepét, 1996 januárjában el is kezdődött a forgatás, Alpárt kikérték az iskolából, és magántanárok segítségével pótolta a lemaradást.

Alpár ritkaságnak számít a színházban: ő az egyetlen színész, aki ízig-vérig kolozsvári, sőt hóstáti. Kopasz arra kérte, meséljen arról, milyen volt ebben a közösségben felnőni. Fogarasi Tolkien fantasyvilágaihoz hasonlította a hóstáti gyerekkort.

 – Mi úgy éltünk, mint a mesében

– fogalmazott. Miután ez zárt világ volt, Alpár sok mindenben eltért kortársaitól, például abban, hogy nem a kor divatos Tamagotchiját nevelte, hanem háziállatokat. Mindenkinek volt saját tyúkja, malaca és ezek, természetesen, nevet is kaptak. Alpárnak minden évben volt Berta nevű tyúkja. A rögtönzött helytörténeti kurzusból az is kiderült, hogy kétfajta hóstátit különböztethetünk meg: a kerekdombiakat és a Bulgária-telepieket. Alpár családjában a kettő összeért, családi találkozók alkalmával, kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után, fricskává váltak a különbségek.

– Amióta itt vagyok Kolozsváron, és amióta ismerlek, közös programnak mindig kitalálod, hogy menjünk horgászni. Egyszer sikerült is elmennünk, csak zavaros volt a víz, így nem halásztunk, hanem fürödtünk – vezette fel a következő témát Gedő Zsolt, ugyanis Fogarasi Alpár hobbijai között szerepel a horgászat. Mint kiderült, ez is családi tevékenység. Alpár elmondása szerint a családjában a férfiak pecáztak, a nők pedig elkészítették a kifogott halat. Annyira mélyrehatóan kitanulta a horgászat csínját-bínját, hogy már a horogra akadt példány húzásából tudja, milyen halfajtáról van szó. Kiderült, a horgászás nem csak annyiból áll, hogy az ember kiül a vízpartra, bedobja a botot és várja, hogy horogra akadjon valami. – Amikor bepakolsz, akkor eldöntöd, hogy milyen halat akarsz fogni, és hogy folyóvízre vagy patakra mész, hegyi vízre, sík vízre vagy tóra mész. Ha tóra mész, milyenre. Megnézed, milyen hal van abban a tóban, milyen halat akarsz fogni, olyan szereléket állítsz magadnak össze, olyan botokat viszel – részletezte a meghívott.

A beszélgetést zenés betétek is színesítették. A színészekből és színházi munkatársakból összeverbuvált zenekar (Balla Szabolcs, Dubován Viktor, Farkas Loránd, Kiss Dávid, Kiss Tamás, Vida Ferenc) mindig a meghívott zenei ízléséhez illő nótákkal készül. Kiss Tamás, aki hegedül és énekel, megköszönte az Alpár által választott zenéket, és megjegyezte, jó élmény volt ezeket próbálni. Az energikus kezdés után felcsendült a Pink Floyd Wish You Were Here című balladája, az ikonikus Santana formáció Smooth című száma, amely woodstockos hangulatot varázsolt a színházbüfébe, zárásként pedig újabb klasszikus szólt: Dire Straits – Sultans of Swing.

Bár a The Final Countdown és a házigazdák magasra tették az energiaszint mércéjét, az este folyamán ez néha alábbhagyott. Alpár alapos és részletes mesélő, ez mind a beszélgetőtársak, mind a közönség részéről lelassulást és elmélyülést igényelt. A beszélgetés végeztével a zenekar jam sessionbe kezdett, improvizatív kedvük szerint húzták, fújták, pengették a hangszereket. A színházbüfé lassan kiürült, a közönség és a színészek, akik még maradtak, csoportokba verődve beszélgették át a hideg, tavaszinak nem mondható szombat éjszakát.