A sétatéri színház piros szőnyegén lépkedtünk, izgatottan kémleltük az előttünk álló teret, és nyugtáztuk, hogy a március 15-ei Livingroomra is túl későn érkeztünk. A piros kanapék a 27. alkalommal is gazdára találtak, mi meg elfoglaltuk jól megszokott helyünket a szőnyeggel borított földön. Lehetőleg közel a pulthoz, lehetőleg csak kis folyosónyi helyet hagyva mindenki másnak, hogy lehetőleg lássuk is a rendhagyó meghívottat, hiszen ilyen még nem volt. A kis színpadon eddig csak azok a kiváltságosok foglalhattak helyet, akik a nagyszínpadról érkezve osztották meg életük részleteit. Ezúttal viszont a színfalak mögé tekinthettünk, olyan világ tereinek és jelmezeinek valóságába, amelyet Bocskai Gyopár tervezett.
Nem csupán életútinterjú fül- és szemtanúi lehettünk, hiszen a jó hangulatról és talpalávalóról Balla Szabolcs, Farkas Loránd, Dubován Viktor, Kiss Dávid, Kiss Tamás és Venczel Péter gondoskodott. Majd megfűszerezte Laczó Juli és az ő sava-borsa, Orbán Attila és Pethő Anikó, a nem mindennapi tálalással.
„A tányéron szín- és ízkavalkádot jelenítünk meg, hiszen Gyopiról is elmondható, hogy nagyon színes személyiség. Rózsaborsos füstölt lazackrém, avokádós tojáskrém lesz a menü, tortillaalapon zöld salátával és kapribogyóval, valamint tapenádos paradicsomsalátával” – sorolta az ételeket Laczó Juli.
„Can I have your daughter for the rest of my life? / Say yes, say yes, ‘cause I need to know / You say I’ll never get your blessin’ ‘til the day I die / Tough luck, my friend, but the answer is no” – szólalnak meg az este első sorai a színpadról, Farkas Loránd előadásában, aki a Magic! Rude című számával kívánta köszönteni feleségét, Bocskai Gyopárt. Majd az este egyik házigazdája 15-ei kedvességgel készült a meghívottnak. „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, / sem márciusban, sem azután! / Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. / Az remeg az áradó Dunán” – kezdett bele Bodolai Balázs az 1956 márciusában született versbe, amelyet Bocskai Gyopár nagyapja, Váncsa Árpád költött.
A díszlet- és jelmeztervező előbb gyerekkori emlékeiről mesélt, amelyekből már rájöhettünk, izgalmas, sokoldalú személyiségről van szó. Őt és testvérét, Istvánt, édesanyjuk nevelte fel, illetve nagymamájuk is gyakran besegített. Gyopár sokáig egy szobában lakott testvérével, úgy emlékszik vissza, mint „István laboratóriumára”, hiszen amíg édesanyjuk dolgozni volt, addig otthon bármi megtörténhetett. „A bátyámról azt kell tudni, hogy minden húsvéti locsolás után az első útja az orosz piacra vezetett, ahol mindenféle kütyüt vásárolt, majd otthon azokat szétszedte. Mindig attól féltem, hogy akkor azok meg fognak rázni” – mesélte Gyopár mosolyogva. Bátyja a laboratóriumában olykor denevért főzött ki, hogy megkapja az állat csontvázát, de szokásuk volt a húslevesbe főtt csirke versenyszerű elfogyasztása is, olyankor a csontvázat hamarabb kirakó volt a győztes. Gyopár saját magára is kíváncsi gyerekként emlékezett vissza, aki minden jóban-rosszban benne volt, aki kakaósdobozba gyűjtötte a csigákat és a katicákat – amik végül mindig kiborultak és elmászkáltak – és akit sikerült meggyőzni a Magyarországra költözésről a „minden reggel gyümölcsös joghurtot ehetünk” gondolatával.
A kamaszéveket új közegben töltő Gyopár burkot vont maga köré, hiszen Nézsán és a balassagyarmati bentlakásban nem voltak barátai, mert azok otthon maradtak Sepsiszentgyörgyön. „Bekerültem egy olyan osztályba, ami már igazából összeszokott társaság volt. Én meg, a székely leányka bekerültem a tótok közé, képzeljétek el. A három év alatt egy barátnőm volt, aki a szobatársam meg a padtársam is volt egyben” – emlékezett vissza. Vizuális kreativitásához és önkifejezési módjához sokat hozzáadott ez az időszak, hiszen amikor az ember burkot húz maga köré, akkor a művészet jó kifejezési forma tud lenni, hogy a benne lévő dolgokat kiadja. A szépérzékét anyukájához vezeti vissza és egy karácsonyi hagyományt idéz meg, amit mai napig tart a családjával. „A karácsonyfát feldíszítettük, majd csengőszóra érkeztünk be mi, gyerekek, és mindig a karácsonyfa alatt aludtunk karácsony éjszakáján. Fenyőillatban ébredtünk ajándékok között, és persze az volt az első, hogy a karácsonyfát újradekoráltam, amint tudtam” – kacagta az egykori önmagát.
Az otthonnal és a barátokkal ápolt kapcsolatát az akkori rendszer nehezítette meg, hiszen nem lehetett csak úgy jönni-menni, letelepedési engedélyre volt szükség a könnyű határátlépéshez. De mind tudjuk, ha egyszer valamit egy kiskamasz vagy fiatal felnőtt a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Így Gyopárt sem állította meg a szabályozás, amikor tudott és sikerült annyi zsebpénzt megspórolnia, akkor hazautazott barátaihoz. Így jött össze férjével is, Farkas Loránddal, aki bár már egy ideje a baráti körének a tagja volt, húsvét másnapján tojásrántottára invitálta a lányt. A közös reggelit tíz évre rá az egybekeléssel koronázták meg.
„Elindultak a cigányok a bálba / Egynek se volt oda való ruhája / Mer’ egyik cigány azt mondja a másiknak / Ruha nélkül ne menjünk el a bálba” – csendültek fel a Csángálló zenekar sorai Farkas Lóránd és Kiss Tamás hangján. Az eluralkodott meghittséget hirtelen csettintésekkel, tapssal fokozott hangulat vette át, amely életre keltette a piros háttér előtt álló publikumot. Mintha csak ízelítőt kaptunk volna Farkas Loránd és Bocskai Gyopár esküvőjéből.
Ám nemcsak a cigányok indultak útnak, ahogy azt a nóta tartja, hanem Bocskai Gyopár is próbálgatta szárnyait különböző területeken. Első útja az Eötvös Loránd tudományegyetem óvodapedagógia szakára vezette, amelyet édesanyja kérésére végzett el. Bár szeretett gyermekekkel foglalkozni, a rendszertől kapott „folyamatos fekete pontok” nem bírták maradásra. „A képzőművészeti nyilván mindig is az álmaim között szerepelt, de nagyon merész dolognak tűnt” – mesélt látványtervezői pályájának kezdetéről. Végül rávette magát, hogy óvónői fizetéséből felkészítő órákra járjon, így megcélozta a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemet, ahova fel is vették. Eredeti elképzelései szerint a divattervezői szakra szeretett volna bejutni, de a Bukarestben ragadt dokumentumok elhúzódó bürokratikus folyamata közben a szak helyei beteltek, így a textil–dizájn szak lett a befutó.
„Azokat a produkciókat szeretem inkább, amelyekben megtervezhetem a jelmezeket. Díszlettervező igazából csak akkor kezdtem lenni, amikor színházi alkalmazott lettem” – mesélt a díszlettervezés kihívásáról. Első díszletét Visky András Pornó – Feleségem története című darabjához készítette, ami kezdetben nagyon nehéznek bizonyult. Végül az alkotás folyamatába is bevezette a piros kanapékon és szőnyegen szétszóródott jelenlevőket, hiszen több módja is lehet a látványvilág megalkotásának. Véleménye szerint minden a koncepción vagy a szövegkönyvön alapszik, hiszen a rendező elvárásaiból születnek meg az első, majd a végleges vázlatrajzok és amit aztán kiviteleznek.
A poharak kiürültek, a Laczó Juli tányérjaira tálalt fogások sorban várták, hogy elfogyasszák őket, de még mindig nem volt vége. A piros-zöldben hullámzó színpadot erőteljesebb reflektorfény világította meg. Színre lépett a februári Livingroom meghívottja, Kató Emőke, aki búcsúzkodás helyett felrobbantotta a színpadot a Fugees Killing Me Softly With His Song című dalával. A sétatéri színház emeleti előcsarnokában ülők új erőre kaptak, a poharak újra megteltek.
