Egyfajta ünnep volt a pedagógusok találkozása
A 2015-ben kialakított szórványkollégium hangulatos épülete örömmel tárta ki kapuit a pedagógusok előtt, akik szakmai tanácskozáson, majd egy közös vacsorán és a helyi Pirospántlikás Zenekar által szolgáltatott táncházban vehettek részt.
„A leghálásabb továbbra is a pedagógusi pálya” - vallotta Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, az esemény ötletgazdája, aki minden adódó alkalommal elmondja: tanárként a pedagógusok között érzi a legjobban magát, még akkor is, ha úgy érzi, alpolgármesterként sokat tehet a városért. Jól tudja viszont, hogy a jövő a gyerekek formálásával kezdődik, ezért támogatja minden erejével a délutáni oktatást, szorgalmazza az oktatási intézményeink felújítását, segíti a pedagógus kollégáit.
A mintegy 120 pedagógust Lőrincz Ildikó, a Magyarlapádi Általános Iskola igazgatója üdvözölte, aki az általa vezetett intézmény alapelveit ismertette. A szórványkollégiumot Sipos Margit igazgatónő mutatta be, kiemelve: az itt tanuló 60 gyermek számára az intézmény egy összekötő láncszem a mélyszórvány és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium között.
Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ elnök kiemelte: megalakulása óta az RMDSZ-nek prioritása az oktatás, mégpedig a minőségi oktatás, ami a megfelelő anyagi feltételek biztosítása mellett, a szükséges számú oktató biztosítását és nem utolsó sorban a tanítás minőségét egyaránt megköveteli.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Benedek Zakariás parlamenti képviselő, aki kihangsúlyozta: a szórványban minden nehezebben valósítható meg, de szerencsére a legtöbb helyen van akarat az identitás megőrzésére. Ezt követően ismertette azt a kezdeményezést is, amely törvénybe akarja iktatni a délutáni oktatás finanszírozását. Benedek Zakariás közölte a friss örömhírt is: a parlament elfogadta a nagyváradi pedagógiai továbbképző központ létrehozását.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!