A Bánffy-palotában erről csütörtökön nyílt kiállítás december 29-ig tekinthető meg. A tárlatot bemutató pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: sok azonos vonatkozás mutatható ki a különböző országok titkosszolgálatainak a vallásosságot üldöző eljárásai és módszerei között, ám legalább ugyanannyi a különbség is az eljárásokban. A módszereket már a Szovjetunióban kifejlesztették, s a volt szocialista tömb országaiban próbálták ki és tökéletesítették. Érdekes, hogy a Szekuritáténak még a Nagyszeben melletti Vízaknán működő kórus is állambiztonsági veszélyt jelentett, tevékenységét és tagjait megfigyelték, jelentések készültek róluk.A szervezők szerint a kiállítás a titkosrendőrség vallásüldözésének működési mechanizmusát mutatja be a vizualitás lencséjén keresztül. Történészek, antropológusok, kurátorok és művészek munkáján keresztül a kiállítás a kulturális örökség egy olyan szeletét tárja elénk, amelyet a Romániában, Magyarországon, a Moldovai Köztársaságban és Ukrajnában egykor működött titkosrendőrségek gyűjtöttek. A néha erőszakos és betolakodó, máskor személyes és dokumentumértékkel bíró titkosrendőrségi fotókat számtalan módon használták fel és számos értelmezést sugallnak ma is – olvasható a bemutatóban.
A kiállítás arra hív mindenkit, hogy gondolja újra a közelmúlthoz való viszonyulását.
– Az 1960-as és 1970-es évektől tömeges megfigyelés volt tapasztalható mind a lakosság, mind az egyházak és vallási csoportok vonatkozásában. A kommunista rendszer elnyomó hatóságai úgy tartották, hogy a katolikus egyház adott esetben túl szoros kapcsolatokat ápol a Vatikánnal, ugyanakkor a Jehova tanúi pedig az Amerikai Egyesült Államokkal. A titkosszolgálatok folyamatosan a belső és külső ellenségeket keresték, a Bánffy-palotában kiállított munkánk a vallási csoportok üldözöttségének vizuális reprezentációját mutatja be az érdeklődőknek – jelentette ki James Kapalo, a projekt vezető kutatója.
Hangsúlyozta, hogy a kutatás során nem a beépített titkosszolgálati munkatársakra vagy a besúgókra összpontosítottak.
Kérdésünkre válaszolva kifejtette: kétségtelen, hogy Erdélyben a történelmi magyar egyházakra külön odafigyelt a Szekuritáté, irredenta tevékenységgel vádolták meg őket, de volt olyan, hogy dollárbankjegy vagy illegális írógép miatt hurcoltak meg valakit.
A vízaknai református kórus esete a SzekuritátévalIzgalmas történet a Nagyszeben vonzáskörzetében levő Vízaknán egykor működő református kórus története, amelyről lapunknak Hesz Ágnes, a kutatócsoport tagja beszélt.
– A vízaknai református egyházkerület kórusának működését vallási tevékenységnek ítélték meg a kommunista hatóságok. Tagjai valójában szerveztek közösségmegőrző és -építő, illetve helytörténeti tevékenységeket, ápolták a hagyományokat, felolvasásokat, teadélutánokat szerveztek, ám ez messze állt attól, amit rájuk próbált varrni a Szekuritáté – vélekedett a kutató.
Fontos megjegyezni – mondta –, hogy éppen magyar szekus tiszt kreált az egészből ügyet, 1973-ban kiszálltak a kórus székhelyére és házkutatást tartottak, különböző anyagokat vittek el.
– Szerencsére az egésznek nem volt komoly következménye, 1973 után már nem is találni anyagokat róluk a titkosszolgálati levéltárban. Az esetekről Bustya Dezső számolt be később, ő 1965 és 1975 között református lelkipásztorként szolgált a településen. Tavaly a kórus egyes tagjait sikerült meglátogatnom, és döbbenten vették tudomásul a róluk gyűjtött titkosszolgálati anyagokat – fejtette ki a kutató.
A tárlatra a Creative Agency and Religious Minorities: „Hidden Galleries” in the Secret Police Archives in Central and Eastern Europe projekt szervezésében és a kolozsvári művészeti múzeummal együttműködve került sor. A kolozsvári tárlat egy kiállítássorozat része, amelyet 2020 során további kiállítások követnek Magyarországon, Írországban és a Moldovai Köztársaságban.
