A hazai együttes az első félidő végén Folarin Balogun góljával szerzett vezetést, de a csatárt a 64. percben kiállították, így bár védekezésre kényszerült a tengerentúli gárda, de Malik Tillman szabadrúgásból lőtt találatával végleg eldöntötte a találkozót.
A kieséses szakaszban 2002 óta először meccset nyerő Egyesült Államok továbbjutásával mindhárom rendező 16 közé jutott, Kanada és Mexikó már korábban megnyerte a maga mérkőzését.
Az amerikaiak hétfőn a belgákkal csapnak össze a seattle-i nyolcaddöntőben.
Az első negyedórában kiegyenlített küzdelmet láthatott a publikum, de veszélyt csak a bosnyákok teremtettek, mert Ermedin Demirović lövését Matthew Freese-nek kellett védenie, ráadásul az ezt követő szögletből kapura tekert Kerim Alajbegović, de az amerikai kapus ismét résen volt. Később fokozatosan átvette az irányítást a hazai közönség által támogatott amerikai csapat, amelynek fokozódó nyomása majdnem góllá érett, azonban Balogun hiába talált a kapuba, lesen kapta a labdát. Az ivószünetet követően meddővé szelídült az amerikaiak fölénye, a szünet előtt mégis sikerült vezetést szerezniük a bosnyák védelem ügyetlenkedését kihasználva, ugyanis hiába szabadíthatott volna fel két védő is, Tillman passza eljutott Balogunhoz, aki nagy helyzetben nem hibázott, Nikola Vasilj csak beleérni tudott a 12 méteres lövésbe (45. perc: 1–0). Az AS Monaco csatára majdnem duplázott is, azonban második zicceréből a keresztlécet találta el.
A második félidő eleje eseménytelen mezőnyjátékkal telt, a társházigazda a vezetése birtokában nem erőltette a támadásokat, a bosnyákokból pedig hiányzott az átütő erő. Fordulatot az jelentett, hogy a 64. percben Balogun véletlenül rálépett Sead Kolašinać bokájára, amiért a videóbíró segítségével piros lapot adott neki a bíró. A bosnyákok emberelőnyben ugyan jóval többet birtokolták a labdát, de fölényük meddőnek bizonyult, mert helyzeteket nem tudtak kidolgozni a szervezetten védekező rivális ellen, sőt majdnem a tengerentúli együttes növelte az előnyét, azonban Christian Pulisic találatát les miatt nem adták meg. Néhány perccel később viszont Tillman szabadrúgásból bevette Vasilj kapuját, amivel eldöntötte a továbbjutás kérdését (82. perc: 2–0). A hajrában ugyan az európaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, de az amerikaiak kivédekezték a hátralévő időt, így kétgólos sikerrel léptek a következő körbe.
A Kolozsvári U FC csatára, Jovo Lukić, aki a bosnyákok első meccsén gólt szerzett, ezúttal is a cserepadon maradt.
NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
EGYESÜLT ÁLLAMOK–BOSZNIA-HERCEGOVINA 2–0 (1–0)
San Francisco, Levi’s Stadion, 68 827 néző. Vezette: Raphael Claus (Brazília).
Egyesült Államok: Matthew Freese – Alexander Freeman, Christopher Richards, Timothy Ream, Antonee Robinson – Weston McKennie (95. perc Giovanni Reyna), Tyler Adams, Malik Tillman – Sergiño Dest (87. perc Sebastian Berhalter), Folarin Balogun, Christian Pulisic (87. perc Ricardo Pepi). Szövetségi kapitány: Mauricio Pochettino (Argentína).
Bosznia-Hercegovina: Nikola Vasilj – Amar Dedic, Nikola Katić (75. perc Amar Memić), Tarik Muharemović, Stjepan Radeljić, Sead Kolašinać (75. perc Haris Tabaković) – Armin Gigović (51. perc Esmir Bajraktarević), Ivan Šunjić (51. perc Benjamin Tahirović), Kerim Alajbegović – Edin Džeko (51. perc Ermin Mahmić), Ermedin Demirović. Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez.
Gól: Folarin Balogun – 45. és Malik Tillman – 82. perc. Kiállítva: Balogun – 64. perc.

