Várják a jelentkezőket az OTP Bank esettanulmány versenyére

Várják a jelentkezőket az OTP Bank esettanulmány versenyére
Első alkalommal szervez az OTP Bank Románia Erdély Pitch 2017 címmel esettanulmány-versenyt, amelyen interaktív, értékteremtő, multidiszciplináris megmérettetésre kész, életkortól független profi vagy autodidakta személyek vehetnek részt.

Farkas Csilla, az OTP Bank Románia sajtóreferense, kommunikációs szakértője lapunknak elmondta, hogy az online megmérettetéssel céljuk a huszonegyedik században felértékelődött gazdasági tehetségek felfedezése, ami hosszú távon akár a pénzintézménnyel való együttműködéssel is kecsegtethet. A versenyen ötfős csapatok indulhatnak, a regisztrálás határideje október 22-e 24 óra. Megoldásként a szervezők két állomány feltöltését várják: egy maximum háromperces videót és egy szövegfájlt.  

Részvételi feltételek: minden csapatban legyen egy-egy közgazdász, marketinges, programozó és reklámgrafikus, ugyanazon településről (város vagy falu) több csapat is indulhat. Minden tagnak rendelkeznie kell OTPBank-os számlával. Az elődöntő (az életszerű helyzetet tükröző feladat közzététele október 23-án, és a megoldások megjelenítése október 30-án) után a középdöntőbe továbbjutó csapatok névsora és a feladat közzététele következik november 6-án, a megoldások megjelenítését pedig november 13-ára időzítik. A döntő szakaszban november 17-én közlik a továbbjutó csapatok névsorát, amit november 24-én a megoldások megjelenítése követ. A bemutatót november 25-én a bukaresti OK Centerben szervezik. A zsűriben pénzügyi szakemberek, többek között Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, vesznek részt. Eredményhirdetés november 27-én várható.

A fődíj nagyon vonzó: 5000 euró. Ezen kívül a csapatoknak már a regisztráláskor meg kell nevezniük azt a civil szervezetet, amelynek győzelmük esetén felajánlják a pénzintézmény 3000 eurós támogatását. Minden további információt az erdelypitch@gmail.com címen lehet elérni. 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Júniustól kezdődően azok a állampolgárok, akik elvesztették gépkocsivezetői jogosítványukat, vagy az okmányuk megsérült, közvetlenül a http://dgpci.mai.gov.ro internetes oldalon elérhető online szolgáltatáson keresztül igényelhetnek másolatot, és nem kell személyesen megjelenniük az ügyfélszolgálatnál. Az Agerpres hírügynökség közölte: a rendőrség szombaton kiadott közleménye szerint az online ügyintézés elsődleges feltétele a felhasználói fiók megnyitása a http://dgpci.mai.gov.ro oldalon.

Közhír