Varázshegedű és hegedűvarázs –fantasztikus hangverseny

transilvania filharmónia,
Baráti Kristóf igazi varázshegedűjének húrjain csodákat művelt
A kolozsvári filharmonikusok múlt heti hangversenyének sztárvendége Baráti Kristóf világhírű magyar hegedűvirtuóz volt, aki immár másodszor látogatott el kincses városunkba, hogy nemcsak hegedűvirtuózként, de az est teljes műsorát vezénylő karmesterként is egy fantasztikus koncerttel ajándékozza meg a komolyzenét kedvelő közönséget.

A filharmónia közösségi oldalán megjelent műsorelőzetes szenzációként említette azt az 1703-ban készült „Lady Harmsworth” nevű Stradivarius mesterhegedűt, amelyen a Kossuth- és Liszt Ferenc díjas Baráti Kristóf több mint húsz éve játszik. Valóban páratlanul szép tónusú, csodálatos hangszer, igazi varázshegedű, amelynek húrjain Baráti Kristóf csodákat művelt, lélegzetelállító hegedűvarázsa lenyűgözte a közönséget.

Ludwig van Beethoven (1770–1827) D-dúr hegedűversenye (op.61) a hegedűirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, amely nem csupán technikai nehézségei, de szellemi koncepciója miatt is próbára teszi előadóját. A művésztől elmélyített szaktudást, virtuozitást, érzékeny lelkivilágot igényel, hogy a műnek ne csak a „teste”, hanem a „szíve” is láthatóvá, érzékelhetővé váljék. A versenymű első tételének egyszerű főtémája nyugodtságot sugall, gyógyírként hat. A hegedű ugyan főszerepet játszik, hiszen övé a főszólam, de a zenekarral folytatott drámai és lírai párbeszédei mindig harmonikusan olvadnak egymásba. Baráti Kristóf, miközben a zenekari kíséretet a saját víziójához simította, szólistaként eggyé vált a hangszerével. Mindenre figyelő előadásában a magabiztosság, könnyedség és elegancia, a technikai bravúr és érzékeny poézis, a fúvósszólókkal folytatott gördülékeny dialógusok, megannyi beethoveni kérdés és vívódás, a leheletnyi pianissimók és érzelmi crescendók, a meggyőző erő és a lélek rezdüléseinek ezernyi színe találkozott. A Larghetto tételt egy elsuttogott imádsághoz hasonló álomszerű, fátyolos finomság hatotta át, amelyhez attacca kapcsolódott a táncos vidámságtól és dalolókedvtől, virtuóz kadenciától és optimizmustól ragyogó utolsó tétel. Baráti Kristóf a hegedűverseny zseniális szólistájaként és egyben kiváló karmestereként nagy felelősséget vállalt, de a zenekarral való zökkenőmentes együttműködés élményteli, fantasztikus előadást eredményezett. Baráti Kristóf hegedűvarázsát ovációval kísért tomboló tapsorkán követte, végül Bach C-dúr Largo-tételének ráadásként felcsendülő stílusos, meghitt tolmácsolását a közönség a csodálat csendjével hallgatta, és újabb elismerő tapssal jutalmazta.

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) hatalmas méretű IV. szimfóniájának (f-moll, op. 36) programját maga a szerző foglalta szavakba: „Az első tétel bevezetése az egész szimfónia magja, ez tartalmazza a fő gondolatot. Ez a sors, ami Damoklész kardjaként függ az ember feje fölött, rendíthetetlenül és folyamatosan mérgezi a lelket. Soha nem győzhetjük le, csak nyomorúságosan elszenvedjük.” A szimfónia zeneszövetén a balettszerző mester kézvonása érződik, tételeit romantikus szenvedély fűti, velőt rázó drámaiság hatja át, a könnyes-sóhajos pillanatok poézisében a művészien egymáshoz illesztett hangszerszólók és az oroszos dallamvonalak játszanak szerepet. A rézfúvósokon felcsattanó vészjósló „sors-motívum” indítja el azt a lelki háborút, amelyet az élet terhétől roskadozó zeneszerző a hangok mágiáján keresztül el akart mesélni. Mélabús, panaszos oboaszólóval indul az „Andantino in modo Canzona” lassú tétel, melyben melankolikus érzelem, az egyedüllét, a magány, az emlékezés szomorúsága fonja körül az embert. A mesés-sejtelmes pizzicatós Scherzo színvilágának szépsége, a pillangó-röptű arabeszkek játékossága, mint egy tavaszi fuvallat száll tova a messzeségben. A sodró tempójú fináléban a vissza-visszaköszönő sors-motívumot, a fájdalmas pillanatokat az életigénylés, az életszeretet váltja fel, miközben az „Áll egy ifjú nyírfa a réten” kezdetű orosz népdal fényes örömzenévé magasztosul. Fantasztikus mű, fantasztikus előadás! Baráti Kristóf Istentől megáldott tehetség, vérbeli muzsikus, karmesterként érző lélekkel és komoly szaktudással minden frázist, minden pillanatot logikusan épített fel. A kitűnő formában lévő zenekart partitúra nélkül, millió színt és hangulatot varázsolva, hatalmas szuggesztív erővel vezényelte, miközben Csajkovszkij Negyedikjénak drámai és lírai szépségeivel, szenvedélyes érzelemvilágával a közönséget elkápráztatta, lenyűgözte, katartikus élményben részesítette.

Borítókép: Transilvania Állami Filharmónia/Facebook