Rendszerváltozás óta számos esetben megfigyelhettük, hogy az állam rendszerint az igazságszolgáltatást használta fel arra, hogy bizonyos, számára nemkívánatos jogok biztosítását megakadályozza. Ilyenek általában a kisebbségi jogok, akárcsak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Hiába születtek törvények az anyanyelvhasználat biztosításáról, a többnyelvű feliratokról, az ingatlanok visszaszolgáltatásáról, ezeket egyedi esetként mind el lehet vitatni az igazságszolgáltatás segítségével, amely állítólag független, de rendszerint az állam és Tanasă által képviselt, jogilag nem kodifikált érveket támogatja.
A székelyföldi perek sorozata a városháza/községháza és egyéb más magyar nyelvű feliratok, a magyar nyelvű önkormányzati újságok, a székely/magyar zászló ellen egyértelműen alátámasztja, hogy futószalagon, egész állami aparátussal „egy ember” el tud indítani több száz pert, és ezekben többnyire mindig nyerni is képes. Az utóbbi időszakban a permániákus emberjogi aktivista, akiről nem tudni pontosan, hogy miből él, csak sejthetjük, hogy honnan kapja fizetését, továbbment, kilépett az általa imagináriusnak vélt Székelyföldről és most már a Brassó megyei önkormányzatot is beperelte egy ártatlan, a gépkocsivezetőknek jó utat kívánő üdvözlőtábla miatt. Első fokon meg is nyerte a pert, így most már az elfogulatlan román emberjogi aktivistáknak is feltűnt és elismerték, hogy ezekben a perekben sikerült kialakítania a magányos harcosunknak egy sajátos joggyakorlatot, ami nincs törvényben szabályozva.
Szászmedgyesen, Brassóban, de Aranyosgyéresen is kitettek magyar nyelvű helységnévtáblákat, noha ezeket a magyarság számaránya nem indokolta, de a települések úgy gondolták, tesznek egy gesztust az ott élő magyar kisebbség vagy a turisták felé. Ezeket a táblákat a törvény nem titlja, így nem is lehetnek törvénytelenek, a független román igazságszolgáltatás azonban mégis úgy döntött, hogy ezeket el kell távolítani. Tanasă érvei kísértetiesen hasonlítanak Klaus Johannis államelnöknek a közigazgatási kódexbe foglalt kisebbségi jogok ellen tavaly nyáron benyújtott alkotmánybírósági óvásához, amelyben az elnök amellett érvelt, hogy Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román, így ergo a közhivatalokban csak az államnyelv használható. Az elnök olyan jogokat kérdőjelezett meg, amelyek több mint tíz éve érvényben vannak, és bizonyos településeken élnek is vele. A taláros testület szerencsére nem fogadta el az elnök mély állam által inspirált érveit, de világosan látszik, hogy a kisebbségi jogok korlátozása érdekében több frontos, összehangolt küzdelem indult immár lassan bő tíz esztendeje. Ez a küzdelem egy tőről fakad. Több irányból érkeznek ugyan a támadások, hiszen hol a prefektusok, hol Tanasă, hol az elnöki hivatal, hol a kormány, hol egy minisztérium a végrehajtó, de az érvek, a módszer, a cél mindig egy és ugyanaz, a kisebbségi jogok megnyirbálása. Ez is mutatja, hogy Romániában a jogbiztonság nem létező fogalom. Nem is létezhet addig amíg a törvényeket kiegészítő, eredeti tartalmukat és a jogalkotó szándékát kiforgató változékony joggyakorlat kerekedik folyton felül.
