A belügyminisztérium tájékoztatása szerint vasárnaptól az ország repülőterein és négy fekete-tengeri kikötőjében szüntették be a teljes körű határellenőrzést azon járatok utasai számára, amelyek a többi 28 schengeni tagországba indulnak, vagy azokból érkeznek. Az utasoknak azonban továbbra is rendelkezniük kell érvényes úti okmányokkal, amelyeket a repülőtereken (kikötőkben) szolgálatot teljesítő határrendészek a bűncselekmények és illegális migráció megelőzése érdekében továbbra is ellenőrizhetnek.
A repülőterek biztonsági és poggyászellenőrzési szabályaiban nincs változás, és a kiskorúak határátlépésére vonatkozó előírások is érvényben maradtak.
Ünnepélyes fogadtatás Kolozsváron
Szombatról vasárnapra virradóra a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren ünnepélyesen fogadták az első utasokat, akik a magyar érdekeltségű diszkont légitársaság, a Wizz Air által működtetett járattal érkeztek az olaszországi Bergamo városából. Az eseményen jelen volt David Ciceo, a kolozsvári légikikötő vezérigazgatója is.
Leszállást követően az országba történő belépéskor az utasoknak már nem kellett felmutatniuk útleveleiket vagy személyazonossági igazolványaikat a határőröknek. Ugyanez történt vasárnap reggel a reggel 6 órakor induló járatok esetében.