Kétmilliomodik utasát köszöntötte a kolozsvári repülőtér

Diana Lucaciut a kolozsvári repülőtér munkatársai, a Kolozs Megyei Tanács és a Tarom képviselői köszöntötték (Fotó: kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér)
A tavalyinál korábban, már júliusban elérte a kétmilliós utasforgalmat a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér. A légikikötő történetében immár nyolcadik alkalommal ünnepelték ezt a mérföldkövet, amely egyúttal azt is jelzi, hogy a repülőtér továbbra is Románia legforgalmasabb regionális repülőtere és Erdély legfontosabb légi közlekedési csomópontja.

A kétmilliós utasszám elérése mára hagyománnyá vált a repülőtér életében, ugyanakkor jól tükrözi a légikikötő folyamatos fejlődését, amely jelentős szerepet játszik a térség gazdasági és idegenforgalmi fejlődésében, valamint az utasok mobilitásának biztosításában.

David Ciceo, a kolozsvári repülőtér vezérigazgatója elmondta, míg 2025-ben csak augusztusban köszöntötték a kétmilliomodik utast, idén ezt a határt már júliusban átlépték.

David Ciceo, a kolozsvári repülőtér vezérigazgatója ismertette, tavaly mintegy 3,6 millió utast szolgáltak ki, az idei első hat hónapban pedig öt százalékos növekedést regisztráltak. „A Kolozs Megyei Tanács továbbra is kiemelt feladatának tekinti a repülőtér fejlesztését. Idén tizenhárom új úti céllal bővült a kínálatunk, növeltük a járatsűrűséget – fogalmazott a vezérigazgató. Hozzátette, céljuk, hogy 2045-re évi tízmillió utast szolgáljanak ki.

Az idei kétmilliomodik utast a Tarom légitársaság Bukarestből Kolozsvárra közlekedő járatán regisztrálták. A járat landolását követően a kétmilliomodik utast, Diana Lucaciut a kolozsvári repülőtér munkatársai, a Kolozs Megyei Tanács és a Tarom képviselői köszöntötték.

„Erre a meglepetésre egyáltalán nem számítottam, nagyon megható pillanat volt. Hálásan köszönöm, hogy szebbé tették a napomat. Azt kívánom, hogy még sok elégedett utasuk legyen, a kínálat újabb úti célokkal bővüljön, és minél több sikeres utazást bonyolítsanak le” – mondta Diana Lucaciu.

A Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Radu Rațiu szerint a kétmilliomodik utas elérése azt bizonyítja, hogy a repülőtér szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe. „Számomra a kétmilliós utasforgalom elérése azt jelenti, hogy kétmillió ember mondta azt: itt valami jól működik. Néhányan munkaügyben utaztak, mások új országokat fedeztek fel, de olyan befektetők is repültek a járatokkal, akik Kolozs megyét választották befektetésük helyszínéül. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a repülőtér a befektetők egyik legfontosabb belépési pontja a megyébe. Ezért Alin Tișe megyei tanácselnökkel és kollégáimmal együtt továbbra is támogatjuk a repülőtér fejlesztését. Amíg korszerű és fejlődő repülőterünk van, addig Kolozs megye is megőrizheti vezető gazdasági szerepét Romániában” – fogalmazott az alelnök.

Viorel Federiga, a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsának elnöke emlékeztetett arra, hogy a kétmilliomodik utas ezúttal a Tarom járatával érkezett, amely Románia egyik legrégebbi légitársasága. Bár az év elején a politikai és geopolitikai helyzet, valamint a gazdasági növekedés lassulása miatt sok bizonytalanság övezte a kilátásokat, a repülőtér forgalma tovább növekedett. A kétmilliomodik utast a tavalyinál korábban köszönthettük, és bízunk benne, hogy az év végéig ez a növekedés tovább folytatódik, mondta Federiga.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!