A restaurálási tervezést kidolgozó iroda egyik vezetője, Tóthfalusi Gábor építész lapunknak elmondta, nemcsak a kastély épületének felújítása, fűtőrendszerrel és mozgássérültek számára feljáróval való ellátása, autó- és autóbuszbeálló megépítése stb. a cél, hanem a park „megfiatalítása” is sétányokkal, a zöldövezet frissítésével, a hátsó területen található egykori, most már eliszaposodott tó „feltámasztásával”. Mindezeket harminchat hónap alatt lehet és kell kivitelezni.
A tegnapi megyei tanácsülésen, többek között, még elfogadták Dés város két utcájának (Şomcutu Mic és Haşdeu) víz- és csatornahálózati modernizálási tervét – amely 3,63 millió lejt igényel –, és elfogadták a megyei tanács és a Cluj Arena Rt. közötti szerződés felbontását, amelyet annak idején a stadion igazgatása érdekében kötöttek.
A szerződés december 21-én veszíti hatályát, addig új struktúra létesül a megyei tanácson belül a létesítmény adminisztrálásra. Ebben mintegy 30-an fognak dolgozni – 15-en új alkalmazottak lesznek. December 21-étől a 3,1 millió eurós adósságot felhalozott Cluj Arena Rt. tevékenység nélkül marad, és csődeljárását kezdeményezik.
A mostani döntéssel arra is vonatkozik, hogy a stadion átkerül a megye magántulajdonából a megye köztulajdonába, így egy következő tanácsülésen a megyei önkormányzat képviselői már ténylegesen arról szavazhatnak, hogy a stadion ügyintézése maradjon a megyei tanács hatáskörében, vagy átadják azt a Kolozsvári Helyi Tanácsnak, amint azt ez utóbbi hivatalosan kérte.
(Fotó: hereditatum.ro)