A jobboldali elnökök mérlege nem rózsás, hiszen alapvető kérdésekben nem jutottunk egyről a kettőre: a schengeni térséghez nem csatlakozott Románia annak ellenére, hogy az ehhez szükséges technikai feltételeket már rég teljesítette, az ország nemzetközi megítélése és befolyása nem gyarapodott, a román állam képtelen volt előidézni olyan gazdasági fejlődést, ami alapvetően megfordíthatta volna az elvándorlási tendenciát. Románia belépett ugyan az EU-ba, de ki is ürült. A román államnak továbbra is alapvető működési hiányosságai vannak, drasztikusabban mondhatnánk akár azt is, hogy az ország nem működik. Erre temérdek példát lehetne említeni, a legfrissebbek közül elég csak megemlíteni, hogy a megbukott szociáldemokrata kormány közlekedési minisztere az idén legalább kétszer-háromszor ígérte meg különböző határidőkkel, hogy a 2011-ben elkezdett bukaresti új metróvonalat átadják, ehhez képest a frissen kinevezett Ludovic Orban újabb határidővel állt elő, és 2020 nyarára ígérte az ominózus beruházás elkészültét. Nagyon kevés szó esik róla, de jövő évben Románia labdarúgó Európa-bajnokságot szervez, és szinte egyetlen nagyobb szabású beruházás sem fog elkészülni a mérkőzések idejére. Szerencsére a Nemzeti Aréna már 2012-ben megépült, különben tényleg nem lett volna, ahol lejátszani a meccseket. Szerencsére, hogy a négy megígért stadion lényegében csak edzőpályaként szükséges, így a neves európai válogatottak, amelyek felkeresik hazánk fővárosát, majd Chiajna és Voluntari rusztikus környezetében fognak gyúrni az Eb-mérkőzésekre.
A kudarcok listája hosszú, ezért Iohannis cseppet sem irigylésre méltó helyzetben kezdheti a második mandátumát. Jelenleg az elnöknek kormánya is van, nagy kérdés, hogy a jövő évben sikerül-e ismét jobboldali kormányt alakítani, különben várhatóan ismét kiéleződnek a sehova nem vezető konfliktusok. Iohannis a kampányban fő célként a PSD-nek a hatalomból való kizárását jelölte meg. Ez nagyon kevés és szánalmas egy államelnöki program elvárásaihoz képest, Iohannisnak változtatnia kell stílusán és aktívabban részt kell vennie a társadalmi reformokban. Elsősorban azt kellene elérnie, hogy elindítson és következetesen végig vigyen nagyszabású országos programokat, odahasson, hogy a kormányzati munka hatékony legyen. A pártokat le kellene ültetnie a tárgyalóasztalhoz, és meg kellene szabnia egy vagy két olyan nagy közös célt, ami legalább tíz évre értelmes munkát ad a széteső hazai társadalomnak. Az eddigi szereplése miatt kevés okunk van azt hinni, hogy az elnök erre képes lesz.
Ha a kisebbségi liberális kormány kifullad és elveszíti a hatalmat, vagy netán egy váratlan konfliktusos helyzet alakul ki az elnök és a PNL között, amire volt már példa a rendszerváltozás után, például Iliescu és a Nastase-kormány vagy Basescu és a Tariceanu-kormány között, akkor Iohannisnak még kevesebb esélye lesz arra, hogy maradandót alkosson. Iohannis nemzetközi színtéren - hiszen az elnök feladata elsősorban az ország érdekeinek külföldi képviselete – egyelőre korlátozott sikert ért el. Személyesen valóban elfogadtatta magát Európa és az Egyesült Államok vezetőivel, de ez az elfogadottság inkább csak egyéni sikere, amivel azt honorálják, hogy Iohannis szolgamódon elfogadja a nyugat-európai országok érdekeit, azt, hogy Románia hosszú távon másodrangú ország maradjon az EU-ban. Iohannis személyes sikerét sajnos nem tudta kamatoztatni országa javára, hiszen semmilyen markáns külpolitikai jövőképet nem fogalmazott meg. Ez maximum azt fogja eredményezni számára, hogy öt év múlva, nyugdíjba vonulása után esetleg kap egy kényelmes pozíciót az Európai Unió intézményeiben. Az elnök már megvetette személyes sikerének az alapját, az ország azonban kudarcban fulladozik. Ezen kell Iohannis változtasson ahhoz, hogy tíz éves mandátuma ne merüljön a feledés homályába.
