Benő Attila összegező bevezető előadása, amelyben a korszerű fordításelméletek eredményeit taglalta, a kerekasztal fő témáit is összefoglalta. A fordítás sosem a szó szerinti megfelelője az eredeti szövegnek, épp a fordítás során fellépő másság az, ami a szöveg eredetiségét, önmagaságát megmutatja – emelte ki bevezetőjében. Vagy ahogy később Koros-Fekete Sándor fogalmazott: a fordítás nem más, mint „átlépés egy valóságból egy másik valóságba.”
Persze az optimális másságra rátalálni nem egyszerű feladat. Mit lehet tenni egy olyan szöveg esetében, amely egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei paraszti közösség sajátos szókincsét tükrözi? Mi lehet egy-egy ízes magyar tájszó román megfelelője? Többek között erről beszélt Mihály Emőke Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének fordítása kapcsán. Hasonló dilemmát taglalt Goron Sándor a nyelvileg igencsak kreatív Nichita Stănescu-fordításaival való tapasztalatában. Stănescu verseiben néhol maga is alkotott szavakat, ami egy román olvasónak egyből „átjön”. Magyar közegbe átültetve ezeket a szóleleményeket olyan körülírásokat kellett találnia, amely a szó hangulatát, formai-stilisztikai beágyazottságát a leghűebben visszaadja. Versek esetében néha engedni kell a tartalomból a forma kedvéért, néha pedig fordítva, a formából a tartalom kedvéért – jegyezte meg az előadó.
A finn irodalom két előadásban is képviseltette magát. Varga P. Ildikó Pirkko Saisio Legkisebb közös többszörös című regényének kalandos fordításáról mesélt. (Az íróról azt kell tudni, hogy a manapság magyar nyelvterületen is rendkívül népszerű Sofi Oksanen vallja mesterének.) A regény az 50-es évek egyre inkább kapitalizálódó Finnországának mindennapjait követi nyomon egy kommunista család, azon belül is egy kislány nézőpontjából. A nyelvi-kulturális különbségek áthidalásához az is elég lehet, ha a fordító saját élményeit mozgósítja – derült ki Varga P. Ildikó előadásából. Amikor a regénybeli kislány egy nap arra kéri anyját, hogy imádkozzanak – az apa távollétében – , a kislány a zsoltár egyik szavát nem érti. Ez szinte szóról szóra megesett a fordítóval is annak idején, amikor a „segedelem”szó volt problémás. Így lett a finn hasonló jelentésű szó magyar megfelelője szintén a segedelem.
Jankó-Szép Yvette Markus Majaluoma Apa képeskönyv-sorozatának fordításakor többek között az jelentett problémát, mennyire lehet egy finn családot magyar kulturális közegbe átültetni. A fordítás során kiderült, hogy lehetséges, méghozzá annyira, hogy a sorozat második darabjaként az Apa, mikor jön a Mikulás? címűben a kedvesen lepukkant családot – mintegy slusszpoénként – Rózsadombiakként nevezte el.
Igazi csemegét tartogatott a végére a rendezvény. Benő Eszter Günter Kunert – magyar nyelvterületen még kevéssé ismert – német költő A véletlen archeológiája című fordításkötete került bemutatásra. Tar Nóra faggatására a fordító elárulta, nála csak akkor működik a fordítás, ha a szerzővel megvan az érzelmi kapocs, egyfajta lélekrokonság. A mintegy 150 verset tartalmazó kötetből idegennyelv szakos hallgatók olvastak fel németül és magyarul, amikor is kiderült, egy-egy vers fordításban sikerültebb, többet mond, mint az eredetije. Igenis túl lehet szárnyalni az eredetit, nincs ebben semmi ellentmondás – mintegy ezzel a „tanulsággal” zárult a rendezvény.
(Borítókép: Benő Esztert - jobbról -Tar Nóra faggatta. A szerző felvétele)
