– Több szereplője van ennek a három interjúkötetnek, mint a Háború és békének – kezdte a beszélgetést a szerző, akitől azt is megtudtuk, hogy az összesen 1500 oldalon 220 interjúalany szólal meg.
– Izgalmas tudománytörténeti közelmúltba nyújtanak betekintést az interjúk, amelyek A Hét Tudomány rovatában jelentek meg. Az első két kötetben megjelent interjúk a forradalom előtt keletkeztek, a harmadik kötet interjúi pedig az 1989-es forradalom után, 1990–1993 között. Azokban a nagyon nehéz és keserves években sokan megtalálták az emberhez méltó módot, a nemes emberi célokat – fogalmazott H. Szabó Gyula a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, majd feltette a kérdést Rostás Zoltánnak, hogy az interjúk annak köszönhetően jelentek meg, mert ő éppen a tudományos életre fókuszált, vagy A Hét bízta meg ezek elkészítésével.
– Már pályám elején rájöttem, hogy a tudományos élet szereplőivel való interjúkészítés az én feladatom. A Hétben megjelent interjúk előtt már készítettem interjút a közszolgálati televíziónak, majd a rádiónak. Az interjúk elkészítése alkalmával bejártam az egész országot Kolozsvártól Bukarestig, Vásárhelytől Temesvárig. Egyik interjúalany javasolta a másikat. Előnyt jelentett, hogy A Hét Bukarestben jelent meg, így a fővárosi tudományos konferenciákon sok tudós megfordult, akikkel aztán interjút készítettem. Az interjúkat az interjúalany otthonában vagy a munkahelyén – egyetemeken, kutatóintézetben – készítettem. Hiányérzetem is van, egyrészt azért, mert még több emberrel szerettem volna beszélgetni, másrészt azért, mert még többet, mást is kérdeztem volna – elevenítette fel az interjúk keletkezésének körülményeit Rostás Zoltán újságíró.
– Nagy élmény volt lapozgatni ezt a három kötetet. Olyan személyiségekre leltem bennük, akiket én is ismertem. Ezek az interjúk nemcsak történeti vagy szakmatörténeti szempontból, hanem a mai mérnökképzés, innovációs kultúra és etika szempontjából is nyújtottak értékes tanulságokat. A beszélgetések során világosan kirajzolódik az a szűkös anyagi keret, amelyek között a műszaki értelmiségnek dolgoznia kellett. Ez kreatív megoldásra sarkallta őket. Az interjúkból a mérnöki munka komplexitása is kiderül. A mérnök nem pusztán tervező vagy alkalmazó, hanem a rendszer kigondolója, aki a gazdaság, a társadalom, az oktatás, az etika metszéspontjaiban dolgozik. A legtöbb interjúalany nem különíti el élesen a kutatói és a gyakorlati tevékenységet, hanem egymásra épülő tapasztalatként kezeli. Tetten érhető az a folyamat is, amikor a műszaki szakember közösségszervező szerepbe került. Örökség és továbbélés, ez a kötet egyik csendes üzenete. Olyan tapasztalati örökségekről van szó, amelyek a mérnökképzés, az ipartörténet számára is relevánsak. A rendszerelmélet és a közösségi gondolkodás összekapcsolása ma is kulcsfontosságú. A műszaki interjúk megragadják azt a feszültséget és lehetőséget, ami a szűkös anyagi feltételek, a magas szintű szaktudás és a közjó iránti elkötelezettség között jön létre. Forrásdokumentumot tettél le az asztalra, amit sokan tudnak majd kutatni, feldolgozni – méltatta az interjúköteteket Bitay Enikő egyetemi oktató, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke.
– Érdekes három kötetet állítottál össze, amelyeket érdekes lesz lapozgatni. Több interjút már keletkezésük idején elolvastam. Most olvasás közben visszaemlékeztem arra az időszakra, amikor a szocializmus éveiben megjelent interjúk készültek. Volt egyfajta paranoia és öncenzúra is, mert az ember nem mondhatott el bármit. Olyan körülmények között dolgoztak a tudományos kutatók, hogy a Romániában fellelhető tudományos irodalom megállt az 1965-ös év szintjén. Újabb tudományos folyóiratok, könyvek az állami könyvtárakban nem, csak a magánszemélyek birtokában voltak. Ha mégis mertél letenni valamit az asztalra, akkor szembe kellett nézned a publikálás és az alkalmazás tilalmával. Semmilyen modernizációt nem kívántak, mert a kutatások eredményét sokkal kényelmesebb volt nem alkalmazni. Ezzel a szemmel is néztem ezeket a köteteket, a társadalomtudományi részével együtt, ami számomra legalább ugyanannyira fontos, mint a műszaki dolgok reprezentálása, azokkal a határokkal együtt, amelyek „benne vannak a képletben”. Úgy gondolom, a három kötet nem különbözik egymástól az öncenzúra kérdésében sem. A harmadik kötetben is ugyanazokat a korlátokat vélem felfedezni, amelyeket az interjúalany saját magának épített – vélekedett Tibori Szabó Zoltán újságíró.
Vetési László lelkipásztor, egykori interjúalany elismerését fejezte ki azért, mert Rostás Zoltánnak volt bátorsága az 1980-as években egyházi emberekkel is interjút készíteni.
