Tőkés László: akadályozzák a szolidaritási egyesület bejegyzését

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul a December 15. – A román-magyar szolidaritás napja Egyesület, miután a romániai legfelsőbb bíróság is elutasította a bejegyzésére vonatkozó keresetet – tájékoztatott Tőkés László sajtóirodája.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közleményében azt írta, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék február 5-én tárgyalta a civil szervezet keresetét. Ez jóváhagyta a Bukaresti Ítélőtábla alapfokú ítéletét, amely elutasította a civil szervezet bejegyzését. Az ítélet indoklását később, írásban közlik.

A közlemény idézi az egyik kezdeményezőt, Gabriel Andreescu egyetemi tanárt, emberjogi aktivistát, aki „szégyenteljesnek” nevezte a legfelsőbb bíróság döntését. Kincses Előd ügyvéd az egyesület nevében bejelentette: az EJEB-hez fordulnak az ügyben.

A December 15. – A román-magyar szolidaritás napja Egyesületet azzal a céllal hozta létre 2021-ben öt jeles román és magyar értelmiségi – Gabriel Andreescu, Kincses Előd, Florian Mihalcea, Szilágyi Zsolt és Tőkés László – Temesváron, hogy december 15-ét az 1989-es forradalom kitörésének napjaként ismertesse el.

A közlemény szerint erre amiatt van szükség, mivel „a hivatalos román történetírás és politikai narratíva más dátumokkal operál, célzatosan háttérbe szorítva a temesvári magyar református hívek, a velük és lelkipásztorukkal szolidarizáló románok és más nemzetiségű, felekezetű helybéliek döntő szerepét a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető események elindításában.”

Az egyesületet több mint három éve nem sikerül bejegyeztetni a romániai civil szervezetek országos nyilvántartásába, és ezáltal megszerezni a jogi személyiséget. Mivel az egyesület nevében a „román” szó is szerepel, a bírósági bejegyzéshez a bukaresti kormány főtitkárságának előzetes engedélyére van szükség, amit nem kaptak meg a kezdeményezők.

„Előbb megmagyarázhatatlan halogatással, végül döbbenetes és felháborító elutasítással kellett szembesülnie a megalakult civil egyesületnek” – írták, emlékeztetve arra, hogy Romániában számos egyesület, alapítvány nevében szerepel a román vagy más nemzet neve.

Közölték: „épeszű indoklás” hiányában a közigazgatási bírósághoz fordultak, de a Bukaresti Ítélőtábla alapfokon az alperesnek adott igazat, elutasítva a keresetet. Ezt az alapfokú döntést erősítette meg most a legfelsőbb bíróság is határozatában. A kezdeményezők szerint ezt követően a strasbourgi székhelyű emberjogi bíróságnak „kell majd a jog és a tisztesség útjára terelnie Románia kormányát.” Meglátásuk szerint ugyanis a bukaresti kormányfőtitkárság elutasító magatartásával „nem csupán az állam alkotmányát, hanem az általa aláírt nemzetközi egyezményeket is megsértette.”