Délután megkoszorúzták sírját a Házsongárdi temetőben, utána pedig a Református Kollégium dísztermében mintegy félszáz érdeklődő jelenlétében emlékestet rendeztek. Ezen, köszöntő gyanánt, fia, Killyéni András sporttörténész, rendhagyó hírrel rukkolt elő: először fordul elő, hogy újabb könyvéhez már megvan az anyagi támogatás, csak éppen a mű befejezése várat magára… De reméli, hogy jövőre sikerül, amikor a kolozsvári atlétika 135 éves évfordulója válik aktuálissá. Addig is tovább gyűjtik, a Sapientia EMTE-vel közösen tavaly meghirdetett projekt keretében, a korabeli fotókat és más dokumentumokat. Már több mint háromszáz ilyent digitalizáltak, és remélik, még többet sikerül megmenteni az enyészettől.
Az iskola tanára, László Margit, felidézte azokat az éveket, amikor – még a régi rendszerben – Killyéni Péterrel osztályfőnök-társakká váltak az újonnan alakult két osztályban, majd az 1990-es évek nehézségekkel teli újrakezdésében is alkalma volt megtapasztalni a kolléga megfontoltságát, kiegyensúlyozottságát. Egy volt tanítványa, Pócsai Magdolna, a tettek emberének nevezte Killyéni Pétert, aki a fegyelem mellett kirándulásokat, bulikat is rendezett a fiataloknak, és mindennapos kellékként használta a kerékpárt, a fényképezőgépet.
Az emlékestet zeneszó színezte. Rigmányi István, a Kolozsvári Magyar Opera tenoristája két operarészletet adott elő zongorakísérettel, Maneszes Márton magánénekes pedig népdalokkal és humoros rögtönzéseivel szórakoztatta a nagyérdeműt.
