Az Európai Unió még évtizedekkel ezelőtt több irányelvet dolgozott ki, amelyek a munkavállalók védelmét szolgálják a munkájuk során, illetve a munkájukkal kapcsolatosan, ideértve a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeket, a munka során használt munkaeszközöket, egyéni védőeszközöket stb. Az egyik ilyen (pontosabban az ötödik) irányelv a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szól (90/270/EGK tanácsi irányelv, 1990. május 29.). Mindezek az irányelvek csupán a minimális követelményeket határozzák meg a tagállamok számára, amelyek dönthetnek úgy is, hogy az egyes irányelvekben foglalt szabályoknál szigorúbb követelményeket írnak elő a munkáltatók számára, a munkavállalók pluszvédelme érdekében.
Az említett irányelvet, amely tehát azt szabályozza, milyen egészségvédelmi és munkabiztonsági feltételeket kell teremtenie a munkaadónak a képernyő előtt végzett munka esetében, a hazai jogba is átültették, erről a 2006/1028-as számú kormányhatározatban rendelkeznek. A kormányhatározat valójában ugyanazt tartalmazza, mint az irányelv, előírva a következőket: „A munkavállalók megfelelő szem- és látásvizsgálatra jogosultak, amelyet a szükséges képesítéssel rendelkező személy végez – a) a képernyő előtt végzett munka megkezdése előtt, a munkába állás alkalmával folytatott orvosi vizsgálat során; b) azt követően rendszeres időközönként; vagy c) olyan látási problémák észlelése esetén, amelyek a képernyő előtt végzett munkának tulajdoníthatók.” A határozat arról is rendelkezik, hogy amennyiben a vizsgálat eredményei szükségessé teszik, a munkavállalók szemészeti vizsgálatra jogosultak. Továbbá, ha a vizsgálat eredményei szükségessé teszik és ha a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmazhatók, „a munkavállalókat a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni”. Lényeges előírása az uniós irányelvnek, ami a kormányhatározatban is benne van, hogy az említett „intézkedések nem terhelhetik a munkavállalókat járulékos költségekkel”. Figyelemre méltó az irányelv (és a hazai szabályozás) azon megállapítása is, hogy „a munkavállalók szem- és látásvédelme a kapcsolódó költségek tekintetében a hatályos szabályozással összhangban a nemzeti egészségügyi ellátó rendszer részeként is megvalósulhat” – tehát az országos egészségbiztosítási rendszer keretében, hiszen az évek során nemegyszer téma volt, hogy a korrekciós céllal (tehát szükségszerűen) beszerzett szemüveg elsősorban egészségügyi segédeszköz, amelynek költségét vagy legalább egy részét az egészségbiztosítónak kellene fedeznie. A szövegben részletezik azt is, milyen tevékenységeket nem tekintenek képernyő előttinek, ellenben több szempontból hiányos a jogszabály, ami az évek során azt eredményezte, illetve lehetővé tette, hogy (mondhatni hazai jó szokásnak megfelelően) különbözőképpen értelmezzék, és lehetőleg úgy, hogy ne kelljen alkalmazni…
Kis Júlia kolozsvári ügyvédnek, a Jogaink Egyesület elnökének most sikerült elérnie, hogy annyi év után az Európai Unió Bírósága (a C 392/21. számú ügyben, előzetes döntéshozatal során) értelmezte a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szóló (1990-es évi) tanácsi irányelv rendelkezéseit, és így egyértelműbbé vált, hogyan kell érteni, valamint alkalmazni az említett szöveget. Minderre pereskedés során került sor, amelyet két éve, 2020-ban indított – magyarázta Kis Júlia ügyvéd az érdeklődésünkre. Ügyfele a helyi bevándorlási hivatalnál dolgozott képernyő előtt, és azt állította, a munkakörülményei miatt folyamatosan romlott a látása, majd szakorvosi ajánlásra szemüveget kellett csináltatnia, aminek az ellenértékét a hivatal nem volt hajlandó megtéríteni, ezért pert indítottak. Az euronews.ro hírportálnak nyilatkozó I. L. Mureşan elmesélte, hogy az alagsorban dolgoztak, teljesen világítás nélkül, három képernyőn, és míg korábban szemüveg nélkül is tudott olvasni, egy idő után a szeme elfáradt, majd erősen megromlott a látása, ami miatt alapvetően két lencsére van már szüksége. Az egykori rendőr azt mondta, hogy a látásélessége súlyosan romlott a tíz év alatt, amíg a számítógép előtt dolgozott.
Mivel az állami hivatal nem térítette vissza a szemüveg 2629 lejes (hozzávetőleg 530 euró, amely a szemüveg, vagyis az üveg, a szemüvegkeret és a munkaerő költségeinek felelt meg) ellenértékét, pereskedés során kérték a munkáltatót az összeg megtérítésére, a 2006-os évi kormányhatározat előírásaira hivatkozva – mondta az ügyvéd. Az egészségbiztosítási pénztáron keresztül nem lehetett elszámolni az összeget, a szemüveg nem tartozik az ilyen jellegű orvosi eszközök közé, ezért a kormányhatározat rendelkezései alapján előbb a munkaadót „emlékeztették” az erre vonatkozó jogszabályi kötelezettségére. Hiszen a szöveg egyértelműen fogalmaz: a munkavállalók szem- és látásvizsgálatra jogosultak alkalmazás előtt, majd folyamatosan, amelyet a rendszeres munkaorvosi vizsgálat során is elvégeznek, továbbá olyan problémák észlelése esetén is, amelyek a képernyő előtt végzett munkának tulajdoníthatók. Ezután pedig, ha szükséges, a munkavállalót a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni – de mindez nem terhelheti anyagilag a munkavállalót.
A hivatal természetesen visszautasította a kérést, ezt követően fordultak a bírósághoz – részletezte az ügyvéd. Megemlítette, hogy az országban voltak még hasonló jellegű ügyek korábban is, és átnézve az erre vonatkozó joggyakorlatot, látta, hogy ebben a tekintetben egyszer sem született pozitív, a munkavállalók érdekében hozott döntés. Annak ellenére, hogy a hazai szabályozás is már 2006-tól hatályban van, ennek előírásait mégsem alkalmazták, vagy nem egységesen, és ez a hozzáállás egyaránt jellemző a magán- és a közszférára. Kis Júlia azt is megemlítette, hogy a magánszférában találkozott ellenben olyan esettel, amikor a belső szabályzatban vagy a kollektív munkaszerződésben előírták ennek a kedvezménynek a biztosítását azoknak a munkavállalóknak, akik folyamatosan képernyő előtt dolgoztak, meghatározva a pontos feltételeket és körülményeket például az időszakos vizsgálat és egyéb költségtérítés biztosítására.
A per során az állami hivatal minden érvet felhozott annak érdekében, hogy ne kelljen kifizetnie az illetőnek a követeléseit, megemlítve például, hogy nincs erre megfelelő anyagi keretük elkülönítve a költségvetésből, hogy mekkora terhet jelentene az intézménynek, ha ezentúl mindenki elkezdene szemüveget vásárolni különféle értékben, hogy a szemüveget az illető nemcsak a munkahelyén munkavégzés közben hordaná, hanem máskor is magántevékenység közben, hogy nincs erről szóló belső szabályzatuk – holott ez pont a munkaadó feladata lenne, hogy kidolgozza saját rendszerét ennek a rendelkezésnek az alkalmazására, megszabva például egy keretösszeget, vagy egyéb konkrét feltételeket a megítélésére és biztosítására, magyarázta az ügyvéd. Sőt, azt is ellenérvként hozták fel, hogy valójában a szemüveg nem is tartozik a jogszabályban megfogalmazott „korrekciós eszköz” közé, és volt is egy hasonló döntés az országban szintén ilyen ügyben, amikor a bíróság kimondta, hogy a szemüveg nem a kormányhatározat értelmében vett korrekciós eszköz…
Alapfokon elvesztették a pert: a bíróság ugyan elismerte azt, hogy az alkalmazottnak joga van az említett kedvezmény(ek) biztosítására, de arra már nincs joga, hogy az ellenértékét (adott esetben a szemüvegnek az árát) visszatérítsék. Természetesen fellebbeztek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a jogszabály hiányos és értelmezhető, emiatt az alkalmazhatósága is nagyon kérdéses, továbbá megfelelő joggyakorlat sincs az országban, amiből kiderüljon, hogyan járjanak el hasonló esetben. Ezért arra kérték a kolozsvári ítélőtáblát, hogy előzetes döntéshozatali kéréssel forduljon az Európai Unió Bíróságához, lévén, hogy a hazai jogszabály uniós normára, az említett ajánlásra támaszkodik, ez a jogalapja. Ugyanakkor az unió bíróságának a hatáskörébe tartozik értelmezni egy uniós normát, annak a gyakorlati alkalmazását – magyarázta Kis Júlia. Több kérdést fogalmaztak meg, amiben magyarázatot, pontosítást kértek az EU bíróságától, például annak tisztázását, hogy a szemüveg beletartozik-e a jogszabályban megfogalmazott korrekciós eszközök közé, hogy akkor is jár-e a szemüveg a jogszabály alapján, ha az illetőnek korábban is voltak már látásproblémái, hogy hordható-e a szemüveg munka után más helyen is, vagy kizárólag csak a munkahelyen munkavégzés közben, valamint, hogy a munkáltatónak kell biztosítania a szemüveget, vagy megtérítheti, kifizetheti annak az ellenértékét, amennyiben azt a munkavállaló beszerezte.
Az unió bírósága a 2022. december 22-i ítéletében úgy fogalmaz, hogy a kolozsvári ítélőtábla (felfüggesztve a fellebbezési eljárást) előzetes dontéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a bíróság elé:
1. Úgy kell-e értelmezni a 90/270 irányelv 9. cikkében szereplő „különleges korrekciós eszköz” kifejezést, hogy az nem foglalja magában a szemüveget?
2. Úgy kell-e érteni a 90/270 irányelv 9. cikkében szereplő „különleges korrekciós eszköz” kifejezést, hogy az egyedül a kizárólagosan munkahelyen/ a munkaköri feladatok teljesítése során használt eszközt foglalja magában?
3. A különleges korrekciós eszközzel való ellátásnak a 90/270 irányelv 9. cikkében előírt kötelezettsége kizárólag az eszköznek a munkáltató általi beszerzésére vonatkozik-e, vagy az kiterjesztően értelmezhető, vagyis magában foglalja azt az esetet is, ha a munkáltató viseli a munkavállaló részéről az eszköz beszerzésével kapcsolatban felmerülő szükségszerű kiadásokat?
4. Összeegyeztethető-e a 90/270 irányelv 9. cikkével az, ha a munkáltató e kiadásokat a „nehéz munkakörülményekre tekintettel történő emelés” jogcímén állandó jelleggel fizetett díjazás általános emelése formájában fedezi? (Felmerült ugyanis az a hazai megoldás, hogy esetleg fizetési pótlék formájában térítsék meg a munkavállaló kiadásait.)
A bíróság számos indokot figyelembe vett és részletesen elemzett, majd a következőképpen határozott az említett irányelv értelmezéséről (összevonva a kérdésekre adott válaszait):
1. „Az e rendelkezésben foglalt „különleges korrekciós eszközök” magukban foglalják a kifejezetten a képernyő előtt végzett munkával összefüggő látászavarok korrekciójára és megelőzésére szolgáló szemüveget. Egyébiránt e „különleges korrekciós eszközök” nem korlátozódnak a kizárólag a szakmai tevékenység keretében használt eszközökre”.
2. „Az érintett munkavállalóknak az e rendelkezésben foglalt különleges korrekciós eszközzel való ellátására irányuló, a munkáltatót terhelő kötelezettség a munkavállalónak az eszközzel való közvetlen ellátásával vagy a munkavállalónál felmerült szükséges kiadások megtérítésével is teljesíthető, a munkavállaló díjazásának általános emelésével azonban nem.”
Kis Júlia ügyvéd szerint azért is lényeges, illetve fontos a bíróság értelmezése, mert letisztázódott tehát, hogy a szemüveg beletartozik a korrekciós eszközökhöz, nem muszáj (nem feltétel) csak a munkahelyen hordani, továbbá nem kell feltétlenül a munkaadónak szolgáltatnia a szemüveget, hanem megtérítheti annak ellenértékét is, sőt ezt „nem intézheti el” úgynevezett fizetési pótlékkal. Azért is nagyszerű a bíróság határozata, mivel ez az értelmezés mostantól kötelező erejű, és az egész unió szintjén alkalmazni kell, illetve így kell értelmezni. Amikor ugyanis a kérésüket előterjesztették, utánanéztek hasonló eseteknek, és kiderült, hogy az EU különböző tagállamaiban szintén különféle válaszokat adtak ezekre a kérdésekre, tehát ezen a téren eddig nem volt egy egységes joggyakorlat.
A kolozsvári ítélőtáblán februárban folytatódik majd az eset tárgyalása – az ügyvéd bízik abban, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata alapján az ügyük érdekében születik majd pozitív döntés. Lévén, hogy a hazai jogrendszerben kevésbé releváns, más hasonló esetekben hogyan döntött a bíróság, ezúttal azonban az uniós bíróság kötelező határozata a legfontosabb, hiszen ezentúl annak megfelelően kell értelmezni a hazai jogszabályt, és az alapján dönteni – mondta Kis Júlia.
Borítókép: illusztráció (Rohonyi D. Iván)
