Létélesztő
Napjaink egyik leggyakrabban elhangzó felhívása az, hogy mossuk meg a kezünket. Sőt, üzletekben, templomokban, vendéglők teraszán és minden más nyilvános helyen kéz fertőtlenítőszerek vannak elhelyezve. Nincs semmi újdonság ebben, hiszen nyugati világunk immár évtizedek óta a testi higiéniát – igyekszem hozzátenni: nagyon helyesen – igen nagyra tartja. Bár országunk e tekintetben nem büszkélkedhet, de azért már magától értetődő az, hogy a lakásban fürdőszoba kell legyen. Immár megszoktuk, természetessé vált a rendszeres tisztálkodás, ami egyértelműen hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Az ápolatlan külső, a mosatlan, piszkos test és ruha kedvezőtlen bizonyítványt állít ki az adott személyről. Nyilván a gazdaság is követte a korszellemet, hiszen külön iparág ontja magából a különféle szappanokat, samponokat, balzsamokat, mosó-, mosogató- és fertőtlenítőszereket. Vendéglőkben elfogadhatatlan lenne a piszkos asztal vagy az alapvető higiéniai szabályoknak nem megfelelő konyha. Hányszor hallhatjuk, olvashatunk arról, hogy a hatóságok bezáratták egyik vagy másik vendéglőt, mivel annak tisztasága elmaradt az elvárttól.
Bizony mennyire más, amikor kilépünk civilizációnk földrajzi határai közül! Alapszabály az utazónak, hogy jobb nem látni, mi is történik a konyhában, inkább egye meg jóízűen a különleges falatokat, s ne fárassza magát azokkal a körülményekkel, amik „odabent” uralkodnak. Jobb nem tudni…
A tiszta és tisztátalan közötti merev különbségtétel viszont nem nyugati, huszadik századi vívmány. A Biblia meglepően sok része foglalkozik a tisztaság kérdésével, amit különféle szabályokkal próbál megóvni. Izrael számára a tisztátalanság nemcsak higiéniai kérdés, hanem vallási, erkölcsi probléma. A Tóra megdöbbentő alapossággal írja körül azokat a helyzeteket, amelyek tisztátalanná teszik az embert. Szabályok vonatkoznak arra, hogy mit, milyen körülmények között szabad megenni, illetve hogyan lehet visszaállítani az akár véletlenül elvesztett tisztaságot. De ne gondoljuk azt, hogy ezek a szabályok csupán a lelki életre vonatkoznak! Ellenkezőleg! A Biblia írói számára test és lélek elválaszthatatlan egységet alkot. A testen megjelenő betegség, a bőr elváltozása a bűn jele ebben a gondolkodási keretben.
Jézus tanításának forradalmi újdonsága többek között abban is rejlik, hogy a Törvény előírásait „lazán kezeli” – mondanánk ma. Amikor tanítványai szombaton búzát rágcsálnak (egyértelmű tiltás vonatkozik erre, mert a kalász letépése munkának számít, ami tiltott szombaton), a Mester nem feddi meg őket, hanem szembeszáll a megbotránkozó farizeusokkal. „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” – mondja Máté evangéliumában. Az ő gondolkodásában az emberi lét középpontjának számító szív tisztasága az, ami igazán lényeges. Szerinte (is) a Tóra számunkra furcsa előírásai mind azt a célt szolgálják, hogy a központibb jellegű parancsokat kerítésként védjék. Az élet tisztaságának a megőrzése a fontos. Ebben segít a testi tisztaság, de e másodlagos kérdés nem kerülhet azonos szintre az elsővel, a lényegessel.
Manapság az evangéliumi tanításra alapozó keresztény kultúra eltörölte a különböző étkezési szabályokat, valamint a mindennapi életet megkötő, gyakran bizarr törvényeket. Mindazonáltal a jézusi tanítás sosem volt aktuálisabb. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” – mondja a Hegyi Beszédben. Hihetetlen állítás… Ha az ember a szívének a tisztaságát megóvja, magát az Istent láthatja. De mit is jelent mindez?
Számomra nincs jobb analógia erre, mint a gyermeki tisztaság újratanulására vonatkozó felhívás. A gyermek nem címkéz, nem bélyegez meg első látásra, hanem nyitott kíváncsisággal fogadja a világ megannyi új megnyilvánulását. Ezzel szemben a felnőtt előítéletei mentén skatulyázza be az embereket és jelenségeket, általában bizalmatlansággal fordulva minden furcsa irányába. Nagy hiba ez…
De azt hiszem van egy jó hírem is! Ahogy az ember testi tisztaságát visszaszerezheti mosakodással, úgy talán a szív tisztaságát is visszaszerezhetjük. Csak meg kell keressük azt a „szappant”, ami ezt lehetővé teszi. Talán a csend, a szemlélődés, a magunkkal szembeni őszinteség, az önvizsgálat az a zuhany, ami sok fáradsággal, de valahogy mégis megtisztítja sokszor felismerhetetlenségig elkoszolódott szívünket. S aztán – talán – ha meg nem is látjuk, de jobban derengeni fog az Isten arca is a létködben… Ámen!
