A döntő 50 banis érme
A filmkedvelők így is elégedettek: a belépésnél mért testhőmérséklet, a maszk állandó viselése, az adott esetben a pároknak, házastársak külön ültetése (mert nem úgynevezett kombó jegyet vásároltak), a pokrócok, meleg ruhák, szúnyogirtó-porlasztók folyamatos cipelése, az éjszakába nyúló, esetenként hajnali két óra után végződő vetítések ellenére mégis részt vehettünk az ország legnagyobb és legrangosabb filmfesztiválján, amely eddig nagy élményt nyújtott.Péntektől hét nap telt el, tizennégy filmet sikerült megnéznem – napi kettőt. S a TIFF-nek még nincs vége…
Készültem: szinopszist olvastam, előzetest néztem
A valamelyik produkció megtekintésére vonatkozó döntést szinte valamennyi esetben a filmek szinopszisának elolvasása, az előzetes megtekintése, a saját ízlés (elsősorban valóságot bemutató dokumentumfilmek, majd a vígjátékok és a drámák) alapján történt – kevés melléfogással és csalódással. Kivételt képezett a keddi nap, amikor képtelenek voltunk eldönteni: melyik film legyen a kiválasztott. Ekkor segített az 50 banis: pénzfeldobással esett a választás az Apró mesék című magyar filmre.
Jelenet az Apró mesék című filmből (Fotó: port.hu)
Pénteken a hivatalos megnyitó előtt stílusosan egy dokumentumfilmmel kezdtünk: Édesapám, a kém (Tatăl meu, spionul/My father, the spy). Hogyan dolgozod fel azt, hogy a hidegháború szétzilálta a családodat, kettétörte az életedet?
A nyitófilmet nem a Főtéren, hanem a Báthoryban néztük meg: jó döntés, ugyanis nem volt tumultus és a belépőjegyet is sikerült kiváltani. Amennyiben az eredeti ötlethez társult volna a legendás francia humor, kiváló produkcióról beszélhetnénk. A forgatókönyv és a zaftos francia poénözön hiánya miatt valahogy nem ragadott meg az alkotás.
A többi film közül kiemelném a Jaful secolului (El robo del siglo) című argentin és az O, ce ţară minutată! (What a country!) című horvát-szerb-lengyel sok-sok szatírával fűszerezett vígjátékot, a családi erőszak és a kábítószer-fogyasztás áldozatává vált iráni nők helyzetét bemutató dokumentumfilmet, a Nevăzutele (The Unseen) című produkciót.
Ahogy lenni szokott: a baj a rablást követően történt... (Fotó: Facebook)
A legjobban a Totul nu va fi bine (Nem minden lesz rendben/Everything will not be good) című dokumentumfilm tetszett, amely a csernobili atomrobbanásnak a térség lakóinak egészségére gyakorolt következményeit, illetve ennek egy igen személyes megjelenítését helyezi előtérbe – videóinterjú a rendezővel itt).
A Szász Attila rendezte Apró mesék (Poveşti mărunte/Tall tales) című filmben csak Kecske (Molnár Levente) alakítása tetszett, ez a romantikus thriller és film noir kombó valahogy nem volt az ínyemre…
Megrázó volt a katyni vérengzésben a Sztálin és társai szerepét bemutató film (Stalin şi masacrul de la Katyz/Les Borreaux de Stalin – Katyn, 1940), a második kedvenc pedig az Akik maradtak (Those who remained/Cei care au rămas) című filmdráma, amely F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című műve alapján készült Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével.
Akik maradtak...
A FOMO: Megosztod és uralkodsz (Fear of Missing Out) című magyar film – hmmm… Vajon megragadja a valóság egy részét vagy csak sokkolni akar?
Az idei TIFF valójában fájdalmas nosztalgia-időutazás: tükre annak, hogy nemrég még milyen jól éltünk… Most már nincs/nem lehet ölelkezni, puszit adni és kapni, bátorítón megérinteni embertársunk vállát.
A TIFF vasárnap éjjel/hétfőn hajnalban ér véget. Még van három nap. Éljünk a lehetőséggel: www.tiff.ro
(Borítókép: jelenet a Totul nu va fi bine című dokumentumfilmből)
