A színház megépítését 1776-ban Mária Terézia rendelte el (Milánó akkor a Habsburg Birodalomhoz tartozott), miután egy tűzvész elpusztította a városi színházat. Helyszínnek a 14. században épült, egy Visconti hercegnéről elnevezett Santa Maria alla Scala-templomot jelölték ki; innen a Scala elnevezés, amely nem a hangsorra utal. A klasszicista stílusú épületet Giuseppe Piermarini tervezte, timpanonján a diadalkocsit hajtó Apolló szobra látható, a színháztermet 1830-ban Alessandro Sanquirico díszítette tovább. A nyitó előadáson Antonio Salieri azóta elfeledett Europa riconosciuta című operáját játszották.
A színház, amely 1872-ben Milánó városának tulajdonába került, az első világháború alatt zárva volt, a második világháborúban megsérült. Alig két év alatt épült újjá, de csak a folyosók, a nézőtér és a külső fal maradt a régi, a hátsó részt – köztük a fából készült színpadot – eltávolították. A nézőtéren 2030 ülőhely van, négy emeletén mintegy 150 páholy található, és ezek fölött még két galéria, ahol csak állni lehet. Utóbbiak a legendás loggionék, ahonnan a korlátra kihajolva a híres-hírhedt „loggionostik” pfujolásukkal és fütyülésükkel időről időre megmérgezik a nekik nem tetsző előadások hangulatát.
A Scalát (hivatalos nevén Teatro alla Scala) nyitott magánalapítvány működteti, költségvetésének harmada magánforrásból származik. Az épületet 2002 és 2004 között felújították, ezalatt egy erre a célra épült milánói színházban tartották az előadásokat, a megújult Scala 2004 decemberében nyitotta meg újra kapuit, ismét Salieri művével. A renoválás után jobb lett az akusztika, a galériák és a páholyok is megújultak.
A kiemelkedő társadalmi eseménynek számító évadnyitó előadásokat hagyományosan Szent Ambrus, a város védőszentjének napján tartják minden év december 7-én, a kétezer méregdrága, több ezer euróba kerülő belépőért mindig óriási a versengés. A gálát számtalan alkalommal tisztelték már meg jelenlétükkel hírességek, köztük uralkodók, politikusok és színészlegendák.
A Scalában volt Rossini, Verdi, Puccini számos operájának bemutatója, innen indult a hírnév felé a legnagyobb énekesek közül Enrico Caruso, Beniamino Gigli, Maria Callas, Monserrat Caballé és Luciano Pavarotti. Emlékezetes botrányok is zajlottak a színpadon, a 2006-os évadnyitón például az Aidában Radamest éneklő tenort annyira feldühítette a közönség füttye, hogy egy jelenet közepén kirohant a színpadról, helyére a második szereposztás énekese lépett, a szükséghelyzet miatt ingben, farmerben.
Az első tengerentúli karmester Leonard Bernstein volt, aki itt vezényelhetett egy operát 1953-ban, az első női karmester pedig a szintén amerikai Marin Alsop 2008-ban.
A színház történetének szakaszai egy-egy karizmatikus vezetőhöz fűződnek. Első fénykorát Arturo Toscanini művészeti igazgatása alatt élte, aki 1921-ben „teljhatalmú igazgatóként” megszüntette a vagyonos felső réteg örökletes jogát a páholyok és a földszinti ülések egy részéhez, és mindenki előtt megnyitotta a kapukat, akik meg tudták fizetni a jegyeket. Az 1960-80-as éveket Claudio Abbado fémjelezte, 1986-tól két évtizeden át Riccardo Muti volt a főzeneigazgató, őt 2011 és 2014 között Daniel Barenboim követte.
2015 óta Riccardo Chailly, Abbado egykori asszisztense tölti be a tisztséget, megbízatása 2022-ig szól. Hivatalba lépésekor több olasz operát ígért a Scalában: a 2015-ös szezon Verdi Giovanna D'Arco (Jeanne d'Arc) című, egy évszázada nem játszott operájával kezdődött, egy évvel később Puccini Pillangókisasszonyának egykor heves indulatokat kiváltó eredeti verziója került színre, az 1904-es világpremier óta első alkalommal. Tavaly novemberben a Scalában először mutatták be a Rossini halálára írt gyászmisét, amelyet Verdi indítványára tizenhárom olasz zeneszerző komponált.
A Scalának több magyar vonatkozása is van: 1933-ban vitték színre Kodály Székely fonóját, 1942-ben – három évvel Budapest előtt – Ferencsik János vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját. Több mint húsz évig volt a Scala balettmestere Szalay Karola, Róna Viktor 1983 és 1985 között volt balettigazgató-helyettes. Első magyar énekesnőként Némethy Ella lépett fel, majd 1938-ban Svéd Sándor aratott fergeteges sikert a Tell Vilmos címszerepében. A Scala fennállásának 200. évfordulóján, 1978-ban Marton Éva és Melis György magyarul énekelték Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját, az előadást a magyar születésű Giorgio Pressburger rendezte és Peskó Zoltán dirigálta. Szeptemberben Fischer Ádám Verdi Ernani című operáját fogja dirigálni, novemberben pedig itt lesz Kurtág György első, Samuel Beckett A játszma vége (Végjáték) című drámájából készült operájának világpremierje.
A 2018–19-es évad Verdi Attila című operájának új feldolgozásával indul december 7-én, a legdrágább jegy 2500 euróba kerül. A következő szezonban tizenöt operát, köztük kilenc új produkciót láthat a közönség, többek között az 1893-as ősbemutató verziójában adják majd elő a Manon Lescaut-t. Minden bizonnyal az évad különlegessége lesz egy másik Puccini-opera, a Gianni Schicchi, Woody Allen rendezésében. Az Oscar-díjas amerikai filmrendező tíz éve már színpadra állította a darabot a Los Angeles-i Operaházban, a negyvenes-ötvenes évek fekete-fehér olasz filmvígjátékainak hangulatában. További érdekesség, hogy Richard Strauss Ariadné Naxoszban című operájában az intézmény osztrák intendánsa, Alexander Pereira lesz az udvarmester, a szerep nem igényel énektudást, csak beszélni kell benne.
(Borítókép: A színház megépítését 1776-ban Mária Terézia rendelte el)
