„Sáncban a hóvíz/könnyű hajót visz,/füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba/indul az árva,/lenge madárka: billegető.”
(Áprily Lajos: Tavaszodik)
Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély márciusi számában.
A tél elég szeszélyes volt, eleinte enyhe, majd januárban voltak hidegebb időszakok. Február első felében azt hittük, eljött már a tavasz, kellemes, meleg idő volt, kinyíltak a hóvirágok, de pár nap múlva –10 °C alá süllyedt a hőmérők higanyszála. Voltak szép havas napok is. Január 12-én egész éjszaka havazott, reggelre szép fehér köntösbe öltözött a táj, hóban indultunk az István-forráshoz, élveztük a téli táj szépségét. A koronavírus járvány még mindig nem ért véget, ezért túrázni többnyire a Kolozsvár környéki kirándulóhelyekre jártunk.
Hóban, szélben a Feleki-gerincen
Január 23-án az Árpád-csúcsra indultunk Csorba Annával, a városban a hó már elolvadt, de az erdőkben, a domboldalakon, a fák alatt megmaradtak a hófoltok. A Monostor negyedből indultunk a Diós-nyereg felé, onnan a piros sáv jelzést követtük a Bükki-telep házai közt az egykori „hintás fához”. Így neveztük azt a hatalmas fát, amelyre jelzőtáblákat rögzítettek, de régebb egy hinta is lógott rajta. A hinta már nincs ott, de az elnevezés megmaradt. Tovább mentünk a telep házai közt, majd a jelzett útról feltértünk balra és egy kanyargós erdei úton a Feleki-tetőn levő csillagvizsgálóhoz értünk. A tetőn hideg szél fújt, az erdő szélén, a Mikesi-házak alatt haladtunk a rádiósházig. Tovább az Erdőfelek felől jövő gerincúton értük el a legelő szélét, onnan már egy kis emelkedő után a csúcson voltunk. Az Árpád-csúcson, Kolozsvár környékének, egyben a Feleki-gerincnek a legmagasabb pontján (833 m) a múlt században a nyolcvanas évekig kilátótorony állt, amelyről szép körpanoráma tárult elénk. Most csak egy kitört tábla jelzi a magassági pontot. Észak felé megnőttek a fák, takarják a kilátást Kolozsvár és a Kis-Szamos völgye felé. Dél-délnyugat irányban szépen látszanak a hegyek, a Székelykő kiemelkedik a látóhatár vonalából a többi hegyhát felé. Ritkán, nagyon tiszta téli napokon, a távolban a Fogarasi-havasok bércei láthatók. Hazafelé a csúcsról a pár éve felújított piros kereszt jelzésen indultunk lefelé, majd a kék sávon a Majláth-kút és Sárosbükk felé folytattuk utunkat. A Majláth-kút a Bükk-erdő egyik legkedveltebb, legfinomabb vizű forrása. A forrás melletti tisztáson asztal és pad várta a turistákat, mostanra már csak néhány korhadt fadarab maradt meg belőle. Különösnek tűnt, hogy a Szelicsei úttól felfelé a hó lassan olvadni kezdett, míg a városhoz közelebb levő erdőrészeken hidegebb volt és a hó is megmaradt. Talán a szél, amelyet a Feleki-tetőn éreztünk, meleg légáramlatot hozott?
Pánkósütés a Cérna-forrásnál FOTÓ: Pál Gyöngyi
Régi legendák és titokzatos várromok
A következő napokban valóban melegebb lett az idő, a szerdai túrán, a Rejtett-forrásnál már csak itt-ott láttunk egy kis hófoltot és a tisztásra kellemesen besütött a nap. A hét végéig maradt az enyhe idő, de vasárnapra havasesőt jósoltak a meteorológusok, amiből végül szabályos havazás lett. Így január utolsó vasárnapján friss hóban vágtunk neki a Gruia negyedből a Törökvágásnak és a Hója-gerincnek. A legendák szerint a Törökvágás az 1660-as években keletkezett. A hagyomány szerint a várost ostromló törökök vágták, hogy eltereljék a Kis-Szamos vizét a város alól és a kiszáradt árkokon keresztül megkönnyítsék a bejutást a várba. Egy másik magyarázat szerint az ivóvíztől próbálták megfosztani a városlakókat. A Törökvágás kialakulását az úgynevezett Donát-monda magyarázza. A Törökvágás napjainkban Kolozsvár nyugati részének egyik fontos közlekedési útvonala, különösen a teherforgalom számára, összeköti a Donát negyedet Kisbáccsal. Déli lejtőjén alakították ki a város első ipari parkját (Tetarom I), amely elsősorban elektrotechnikai cégeknek ad otthont. A Törökvágástól nyugatra kezdődik a Hója erdő, a kolozsváriak egyik kedvenc kirándulóhelye. A gerincen áll a Néprajzi Múzeum szabadtéri részlege, udvarán kapott helyet a Donát-szobor is. A Hója erdő öreg fái alatt a felső úton mentünk, a kertek mellett két helyen is kitekinthettünk az alattunk elterülő városra, a ködös időben télies kép tárult elénk a kilátópontokról. Eljutottunk a Kányafő tetőig, innen a Kányafőúton ereszkedtünk le a Donát negyedbe.
Február 20-án a Szászfenestől délre fekvő erdőben kirándultunk. Előző éjszaka havazott, szép fehér volt minden. Az M21-es autóbusz végállomásától indultunk neki az emelkedőnek, feljutottunk a Magyarfenes és Magyarlóna közötti gerincre. A Bükk-tető (605 m) alatti tisztáson ebédszünetet tartottunk, itt asztalt és padot is találtunk. Hazafelé a Szaniszló- és Róka-völgy közötti gerincen tértünk vissza Szászfenesre. Az erdőben őzeket is láttunk.
A szászfenesi Leányvárnál FOTÓ: Pál Gyöngyi
Február 27-én Csorba Anna a Leányvárhoz szervezett túrát. A Szászfenes településtől délre levő Várhegy tetején találhatók a fenesi vár maradványai. A várat 1282 előtt Péter erdélyi püspök építtette a Szamos völgyében vezető út védelmére, oklevelekben azonban csak 1312-ben tűnik fel először. A ma látható romok egy körsáncban, az általa körbefogott falmaradványban és egy eltömődött alagútféle mélyedésben ki is merülnek. Pedig a Leányvárként emlegetett erősség a középkori erdélyi püspökség egyik uradalmi központja volt, egészen a Budai Nagy Antal-féle 1437-es parasztfelkelésig. Ezután szerepét a Gyaluban felépült új erősség vette át.
A Monostor negyedből indultunk az M21-es autóbusszal Szászfenesig, innen indultunk neki a Leányvár nevű domb nyugati csúcsának, majd a keletinek, amelyen a vár maradványai láthatók. Mindkét csúcsot erdő borítja, a déli oldalon elsétáltunk a kilátópontig, ahonnan szépen látszott a Feleki-gerinc, a Gorbó-gerinc, a Bocsor-patak völgye. A Várhegyről Kolozstótfaluba ereszkedtünk le, átmentünk a falun, és a Gorbó-gerinc felé folytattuk utunkat. Ebédszünetet tartottunk, majd Kolozsvár felé indultunk füves legelőkön, erdőkön keresztül, szép kilátás nyílt városunk nyugati részére és a Gorbó-domb északkeleti oldalában épülő új lakónegyedre.
Közeledik a tavasz
Eljött a március, de pár enyhébb nap után csak hűvös maradt az idő. A Dumbrava-gerincen a hóvirág után megjelent a kékszínű kis májvirág és kivirágzott a farkasboroszlán, amely 30-150 cm magas lombhullató cserje vesszős, igen hajlékony ágakkal. A növény erős illatával és lila virágjával hívja fel magára a figyelmet, a levelek később jelennek meg. Vigyázni kell, mert virága, levele és termése az emberek és emlősállatok számára mérgező, míg a madarak szervezetére nagy mennyiségben sem ártalmas., a magvak terjesztését is ők végzik.
Március 6-án pánkós nőnapi túrát tartottunk a Cérna-forrás tisztásán. A szervező Tóth Annamária a tisztáson frissen sütött, ízletes pánkóval kínálta a résztvevőket. Többen is segédkeztek a tűz megrakásában, a tészta kikavarásában és a sütésben. A pánkók szépen sültek, mindenkinek bőven jutott. Bár a reggel elég hideg volt és a szél is fújt, később a napsugarak kicsit felmelegítették a levegőt, kellemes hangulatban telt a kirándulás és mindenkinek élmény maradt ez a pánkósütés a szabadban.
