Felekezeten túli mélységek perspektíváit ismerhették meg az érdeklődők Czire Szabolcs, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet biblikus tanárának, valamint a Budapesti Unitárius Egyházközség főlelkészének könyvbemutatóján kedd este a Vallásszabadság Házában. A főlelkész nem egy, hanem egyből két kötetének kereteiről mesélt a hallgatóságnak, amelyek A második igen és a Mélység mélységet szólít címet viselik. A kötetek megalkotására vonatkozó kérdésekre Fóris-Ferenczi Rita egyetemi docens is válaszokkal szolgált Koppándi Botond Péter teológia tanárnak, aki az este házigazdájaként próbált rávilágítani a fontosabb kérdésekre.
„Milyen csodálatos, hogy útkereszteződésekhez elhelyeztünk olyan épületeket, amelyek a tornyukkal is jelzik, hogy ezeken a csomópontokon gyűlünk össze hétről hétre a létezés misztériumával foglalkozni”– hívta fel a figyelmet Czire Szabolcs főlelkész, hiszen semmi sem véletlen, minden okkal történik. Ám ezek a helyek nemcsak találkozási pontjai egy kérdés megfejtésének, hanem egyéni, sajátos munka helyszínei, ahol az egyének saját csendjükben, az imádság által próbálnak szavakat találni arra, amire nincsenek szavak. Az önmagunkba való visszavonulás által a sajátos munka nem ér véget, hiszen az ige hirdetése kulcsfontosságú a hitterjesztésben, hiszen úgy kell szólnunk az emberekhez, hogy a sejtés bennük is tovább erősödjön.
A főlelkész örök dilemmaként említette a prédikációk megkomponálásának folyamatát vagy a szabad gondolatok áramlását prédikáció közben. A szabad beszédet az idősebb generáció presztízskérdésének tekinti, véleménye szerint a szöveg végső minősége többet nyom a latban, mint a szabadon áramló szöveg. Fóris-Ferenczi Rita kapcsolódva a lelkész szövegteremtő gondolatához, hozzáfűzi, hogy nem mindegy, a szóból hogyan lesz írás, ahogy az sem, hogy az írásból hogyan lesz szó. Czire Szabolcs esszéisztikus írásai elhangzott prédikációkból építkeznek, amelyek úgy lettek szöveggé, hogy a lelkész Fóris-Ferenczi Rita segítségével „kigyomlálta” a prédikációkból a tipikus tanító célzatú szövegrészeket. Ennek köszönhetően a lelkész írásai műfajilag értelmező, esszéisztikus, olvasható szöveg jellemvonásait öltik magukra, amely visszavezethető a prédikációra, mint műfajra. „A prédikáció műfaja nagyon sokáig működőképes műfaj volt. Az egyház teremtette az igéjét, a teológus teremtette az igéjét, megtanítottuk a népnek, hogy hogyan kell érteni a bibliai szöveget. Ezekben az elmélkedésekben vagy értelmezésekben az az izgalmas, hogy az ige testté lesz, a lelkész nem szónok, hanem tolmács. Nagyon szigorú tolmács, aki megőrizve a szöveg értelmét megengedi az olvasónak, hogy belépjen a dialógusba” – magyarázta Fóris-Ferenczi Rita, hogy valójában ez volna a létértelmezés és a kötetek borítóján jelzett léttükör.
Czire Szabolcs a léttükör magyarázatát egy emlék felidézésével kezdte. Hittan órára járó gyereket megkérdeztek arról, hogy mi az egyház. ,,Az, ahol mindig eggyel többen vagyunk” – válaszolta a gyerek. Így válik a lelkész feladatává, hogy az „eggyel többről” mondjon valamit, és érzékeltetni is tudja annak relevanciáját. Az élet a lelkész elgondolásában három síkon működik, amit a Szentírás úgy említ, mint szellem, lélek és test. „A létezők pozíciójából próbálunk a létezésen keresztül a létről valamit tükröztetni, megérteni. Ez a lelkész hivatása, ami igazán érdekes, mert nincs más eszköze, csak a szavak” – magyarázta a főlelkész.
A lelkipásztor esszéisztikus szövegeinek beszédmódjában eklektikusságot lát Fóris-Ferenczi Rita, szerinte a létértelmezés aspektusaiban fontos lehet, hogy a szónok bizonyos pozícióból szólaljon meg, tanító célzattal a gyülekezet fele. Czire Szabolcs saját szövegei kapcsán inkább a polifonikus jelzőt használná, mint mondja, van benne szándékosság részéről. „Képzeljék el, hogy a budapesti közeg, valamint az online térbe költözött szószék befogadói között mennyire szerteágazó, plurális hallgatósággal állunk szembe. A lelkész kommunikációs eszköztára rendkívül korlátolt, olyan mintha keze-lába az embernek meg lenne kötve, és közben arra kérnék, hogy valami mutatványt csináljon. A polifónia eszközei segítenek a mutatvány véghezvitelében, hogy a hallgatóság rá tudjon csatlakozni a mondanivalóra” – érvel szövegei mellett.
Az egybegyűltek végül betekintést nyerhettek a könyv szerkesztésének okozatiságába is, hiszen ahogy a lelkész ismételte, semmi sem véletlen, ahogy a kötetek címe sem. A Mélység mélységet szólít cím a bibliai zsoltárokból származik, amelynek több magyar fordítása is van. A kötetben ennek írásos lenyomata van, amikor az egyik zsoltáros a víz zuhatagaiban kezdi hallani Isten hangját abban, ahogyan az örvények egymással beszélgetnek, így szólítja a mélység a mélységet. Ebben az olvasatban a cím szép metaforája annak, hogy ha az ember elég mélyre ás magában, akkor meghallja „a benne megszólított mélységet”. A második igen egy jézusi mondásra utal, amely az isteni azonosságot sugallja, hiszen emberi mivoltunkból adódóan az első igent mindig nagyon hamar kimondjuk, még akkor is, ha nem pontosan tudjuk milyen buktatók lehetnek a későbbiekben. A konfliktusok, nehézségek, kihívások csak akkor derülnek ki, ha már benne vagyunk a helyzetben, ezért fontos a második igen jelentősége. Az isteni igének elég egyszer elhangoznia, hiszen teremtő ereje van. Isten mindig önazonos, de mi, emberek nem.
