Bemutatták Botházi Mária új kötetét
Honnan ismersz engem, a családomat, a szomszédasszonyomat, a kollégámat, kik ezek az emberek a papíron? – indította a beszélgetést Forrai Szerénke, a Kolozsvári Rádió munkatársa. Botházi Mária kiemelte, nem a saját életét írja meg – noha sokan erre gondolnak –, megfigyeli a környezetét, egyszavas jegyzeteket ír a mindenes szürke füzetébe, s ezekből születnek az írások. Forrai Szerénke szerint ezek „komótos és otthonos” szövegek, viszont ha többet, vagy éppen egy egész kötetnyit olvas el egyszerre valaki, „kényelmetlenné” válnak, a moderátor ezért inkább napi adagolásban ajánlotta az írásokat.
A szerző elmondta, már harmincon túl járt, amikor elkezdett ezzel a témával foglalkozni, és amikor megtalálta „az írói hangját”. „Azóta valahogy mindig ide lyukadok ki, de vannak más ötleteim is”, jegyezte meg. Az írásaiban nemcsak középkorú anyákról ír, igyekszik több generációt megszólítani, és a férfiakról is szívesen beszél, ezekből a szerepekből pedig a kötetbe is jutott. A könyvbemutatón például, a felolvasást hallgatva, kitakarítottuk az erdélyi magyar lakásunk, mert jöttek a szülők és anyósék is, állítottunk férfiasan karácsonyfát, majd egyedülálló, középkorú nőként terembe jártunk, jógáztunk, kocogtunk, kutyát tartottunk s végül vállaltuk, hogy egyedülálló anyák leszünk.
A kötet címét illetően elmondta, a biorobot szót egy barátnőjétől hallotta, a kifejezés pedig megtetszett neki, úgy gondolta, erre a szóra fel tudja fűzni a történeteit. Botházi Mária kétfajta perspektívát használ, egyrészt kívülről láttatja a 21. századi erdélyi magyarokat, akik idő szűkében állandóan rohannak. A külső nézőponthoz egy belső is társul, az „éntörténetek”, amelyekben mindenki „szupernő és szuperférfi akar lenni”, de amelyekben mindenki, az állandó megfelelési kényszer miatt, biorobottá válik. A szerző szerint a szuperember állapotot, a „mindenben boldog és mindenben kiváló életstílust” nem lehet elérni, hiszen az ember, minden próbálkozása és igyekvése ellenére, ember marad. Botházi Mária szerint az anyaságot, a női és férfi mibenlétet nem könnyű megélni, a kötetével pedig ezt szeretné tudatosítani, nem pedig állást foglalni. Szerinte az erdélyi társadalomban, főleg a nők körében jellemző a feladatok elbagatellizálása, amely a tisztelet hiányát vonja maga után. Az írónő szerint az erdélyi magyar nő, ha megdicsérik a sütijét, azt mondja, hogy áh, semmiség, 10 perces internetes recept volt. „De ezek a 10 percek összeadódnak”, hangsúlyozta Botházi Mária.
Az újságíró szerint az erdélyi magyar nők most vannak a legjobb helyzetben, de ez nem azt jelenti, hogy a mostani állapot jó, hanem azt, hogy korábban sokkal rosszabb körülmények között éltek. Ezt igazolják például Balázs Lajos néprajzkutató elemzései is, aki, többek között, a csíkszentdomokosi nők életét dolgozta fel, amely állandó szégyenre, megaláztatásra, bántalmazásra épült. Az újságíró szerint az erdélyi társadalom egyfajta szégyenperspektívából építette fel a nőket, amelyet az 1989-es változásokat követően kialakult értékválság tetéz. A szégyenérzettel megpakolt hátizsákunkat cipeljük magunkkal, reméljük, hogy a lányaink már nem fogják – jegyezte meg a szerző.
(Borítókép: Botházi Mária dedikál. Fotó: Biró István)
