Történeti értékű portrék a Bánffy-palotában az EME egykori képtárából
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) immár 24 éve tartja meg Kolozsváron a Magyar Tudomány Napját Erdélyben, a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvényéhez csatlakozva. Az idei fórumnak, a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója előtt tisztelegve a „200 év a tudás és társadalom szolgálatában – MTA 200” mottót választották. A Bánffy-palotában november 20-án délután, a Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat részeként kettős tárlatot nyitnak meg, amelyek összeállításáról, azok jelentőségéről Bitay Enikővel, az EME elnökével beszélgettünk.
– Az EME a múzeumi gyűjtés, a hagyatékok, a gyűjtemények tudományos kutatásának feldolgozásának igényével, a tudomány magyar nyelven való művelésének céljával alakult meg 1859-ben. Az egyesületet 1949-ben igazságügy-minisztériumi
határozattal feloszlatták, és minden gyűjteményét államosították, azaz elkobozták. Két tárlat nyílik meg november 20-án a Bánffy-palotában a Művészeti Múzeumban. Egyik az EME egykori képtárából származó, történeti értékű portrékat vonultatja fel. Mesélne arról, hogyan valósulhatott meg a tárlat?
– Az EME egykori gyűjteményeiben a város, a közösség története szempontjából felbecsülhetetlen értékek voltak. A gyűjtemények – köztük a képtár – egyik intézménytől a másikhoz vándorolt a kommunizmus évtizedei során, és ebben az időszakban nem az volt jellemző, hogy hivatalos iratokban, átadás-átvételi jegyzőkönyvekben rögzítsék az alkotások származási helyét. Mindazonáltal, az EME iratanyagában megmaradtak az arra vonatkozó információk, hogy milyen alkotásokat, tárgyakat tartalmaztak a gyűjteményei. Ezekről az EME nem mondott le. Ugyanakkor fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a régi hagyatékaink kezelőivel. A hangsúly nem azon van, hol tárolják ezeket a gyűjteményeket: ennél sokkal lényegesebb, hogy tudjuk, honnan származnak, kik voltak az adományozók, a letétbe helyezők, és hogy megfelelően tárolva, restaurálva legyenek az alkotások.
Már régebbi elképzelésünk, hogy rátekintést nyerjünk a gyűjteményeinkhez tartozó anyagok sorsára, a festmények esetében segíthessük restaurálásukat, kutathatóvá, közszemlére tételüket. Felelősséggel tartozunk gyűjteményeinkért, hiszen ezeknek egy része adomány, egy részüket vásárolták az elődeink, más részüket viszont letétbe helyezték. Ennek megfelelően több éve együttműködünk a Művészeti Múzeummal, hogy az EME képtárából odakerült festményeket folyamatosan restaurálják. Lehetőségeink szerint anyagilag is igyekszünk ehhez a folyamathoz hozzájárulni – a Barabás Miklós 1874-es, gróf Mikó Imréről (1805–1876) készített festményének keretezését például az EME állta.
Már amikor az EME megalakulásának 150. évfordulóját ünnepeltük, fontos törekvés volt, hogy minden gyűjteményünket számbavegyük. A mi jegyzőkönyveink, jelentéseink tartalmazzák ugyan a vonatkozó információkat, de a második világháború után sajnos az anyag állami intézményről intézményre vándorolt. El is készült egy kötet, amelybe a különböző gyűjteményeink ismerői, kutatói (például az EME könyvtáráról Sipos Gábor, az Érem- és Régiségtárról Vincze Zoltán történész, a képtárról Murádin Jenő művészettörténész) készítettek értékes összegző tanulmányokat. Tettünk akkor egy próbálkozást arra is, hogy a nagy jubileumi ünnepre az EME visszakapja a Barabás-féle portrét Mikó Imréről.
Az EME-képtárának sorsával Murádin Jenő részletesen foglalkozott a fent említett tanulmányában. (Lásd: Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtára. In: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei. Szerk. Sipos Gábor. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2009. 239–321). Az államosítás után az EME képtári anyagának jelentős része a Román Tudományos Akadémiához és a Történeti Múzeumhoz került.
Ezt követően 1951-ben, városi tanácsi rendelettel létrehozták az állami keretek között működő képtárat, amely kezdetben az egykori Redut Unió / Memorandumului utcai épületében kapott helyet, és amelynek a Történeti Múzeum több részletben – 1952-ben, 1964-ben és 1971-ben – adta át az EME gyűjteményéből származó képeket. A várostörténet szempontjából jelentősnek ítélt alkotások egy része továbbra is a múzeumban maradt, 1956-ban aztán az állami képtár rendelkezésére bocsátották a Bánffy palotát, ahol az alapkiállítást 1959-ben nyitották meg. Az 1963-as év őszén ideiglenesen a Bethlen-bástyába költöztették a képtárat, ahonnan a palota teljes helyreállítása után, 1965-ben költöztek vissza a Bánffy-palotába. Ekkor alakították ki az épület földszintjének öt termében a „nyugati osztály”-nak is nevezett Egyetemes Művészeti Részleget.
A Művészeti Múzeumnak nincsenek iratai arról, hogy a képek eredetileg kinek a tulajdonában voltak. A november 20-i ünnepi alkalmon írjuk majd alá az igazgatóval az együttműködési megállapodást, amelynek megkötése által lehetőség nyílik arra, hogy a festményeket, mint az erdélyi magyar közösség kulturális értékeit, megjelentethessük az Erdélyi Digitális Adattárban, kutathatóvá tegyük.
A 160 éves jubileumot az alapító „jelenlétében” ünnepelték
A 160 éves évforduló alkalmával már sikerült elérni azt, hogy az alapító, gróf Mikó Imre Barabás Miklós által készített portréját kölcsönkapjuk, így az ünnepséget az ő „jelenlétében” tarthattuk meg a Sapientia EMTE Tordai úti Hunyadi Mátyás dísztermében.
Erre az évfordulóra készülve már összeállítottunk egy listát arról, hogy milyen festményeket lehetne kiállítani, de ekkor még nem sikerült a tárlatot megszervezni. Az Egyetemi Könyvtárral viszont abban az évben (2019) együttműködést írtunk alá Keszeg Vilmos akkori EME-elnök kezdeményezésére. Ez a megállapodás szintén tartalmazta a lehetőséget, hogy az EME ott őrzött anyagait digitalizálhassuk, közösen kutathassuk, és elérhetővé tehessük intézményeink online felületén.
A festménykiállítás a 165. évfordulóra sem állt még össze, de a tervről nem tettünk le, és idén, az egyesület megalakulásának 166. esztendejében végre megnyithatjuk a tizenöt restaurált, az EME egykori képtárából származó portrékból álló kiállítást.
– Milyen megfontolások szerint válogatták össze a kiállítás anyagát?
– Mindenekelőtt egyeztettünk a múzeummal, hogy melyek azok az EME gyűjteményéből származó festmények, amelyek restaurált állapotban kiállíthatók. De mint említettem, a folyamat már hat éve kezdődött. A most kiállított alkotásokból négy a kolozsvári főurak által 1833-ban alapított Kolozsvári Casino falait díszítette, mielőtt az EME képtárába kerültek volna.
Azt már nem lehet pontosan megmondani, hány festmény díszítette egykor a Kolozsvári Casino termeit annak fénykorában. A fennmaradt adatok szerint 1947-ben Wass Ernő, az EME akkori titkára tíz festményt vett át hivatalosan megőrzésre a kaszinó képviseletében eljáró személytől. Ezek a műalkotások később az EME képzőművészeti gyűjteményébe kerültek. A gyűjtemény részleges rekonstrukcióját végző Murádin Jenő művészettörténész is tíz ilyen festményt említ meg az EME képtáráról szóló tanulmányában.
Egyébként 2016-ban volt már egy kiállítás a Művészeti Múzeumban, kifejezetten a nemesi kaszinó egykori festményeiből – az akkor kiállított képek közül négyet most is láthatunk a tárlaton: br. Wesselényi Ferencz (1810–1885) Kun S. által szignózott portréját, gr. Kendeffy Ádámnak (1795–1834), illetve Bölöni Farkas Sándornak (1795–1842) a Kőváry Endre által megalkotott portréját. Ezek a képek mind az egykori kaszinó alapítóit ábrázolják.
A most kiállított képek sorában ott lesz gróf Széchenyi István (1791–1860) portréja is, amelyet Barabás Miklós pontosan a Kolozsvári Casino tagjainak megrendelésére festett, akik nagyra becsülték a kiemelkedő reformkori politikust. Valószínűleg a Pesti Casinót 1827-ben megalakító Széchenyi ösztönzésére hozták létre egyébként 1833-ban Kolozsváron is ezt a társas életi intézményt.
Ugyanakkor természetesen nem lehetett kihagyni a válogatásból gróf Mikó Imrének a Barabás-féle képét és családtagjainak portréját sem. Lánya és fia (Gr. Mikó Mária és Gr. Mikó Ádám) Vastagh György által készített portréfestményeit valószínűleg a gróf maga rendelte annak idején.
Szerepelnek továbbá a mostani tárlaton az EME megalakulása előtti periódus kiemelkedő személyiségei is: az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot (1791) és a Régi Kézírások Társaságát (1792) létrehozó Aranka György (1737–1817) a Boér Márton festette portréval vagy Debreczeni Márton bányamérnök, költő (1802–1851), akinek Bayer Rudolf készítette el a képmását. Megjegyzem, a hagyatékgyűjtés fontosságát mi sem tanúsítja jobban, mint az, hogy ha Mikó Imre annak idején nem őrzi meg Debreczeni hagyatékát, valószínűleg keveset tudnánk munkásságáról, életművéről, illetve a portréja is a Mikó által átvett hagyatékból került az EME-hez. Kun Irma grófnőnek a Barabás Henriette által festett portréja, amely szintén szerepel a kiállított képek között, valószínűleg a Gyulai-hagyatékból származik.
Aranka György, akárcsak Bölöni Farkas Sándor (1795–1842), az EME megalakulását megelőző, tudományos szerveződések és kulturális törekvések fontos képviselői, akik megteremtették annak a kulturális-közművelődési háttérnek jelentős részét, amelyre később az EME épült.
A most megnyíló tárlat személyiségei között ott van továbbá Szabó Károly (1824–1890), az EME első könyvtárosa a Körösfői-Kriesch Aladár által festett portréval, illetve gróf Kemény József (1795–1855) is, akit a Weidner Joseph által festett képen láthatunk. Gróf Kemény József bőkezű adományozó volt, unokatestvéréhez, Kemény Sámuelhez (1739–1817) hasonlóan: ők felajánlották az 1842. évi országgyűlésen könyv-, kézirat- és ásványgyűjteményeiket a Kolozsváron létesítendő Nemzeti Múzeum céljaira. Bár Kemény József az EME tényleges megalakulását már nem élhette meg – 1855-ben elhunyt –, kezdeményezései és gyűjteményeinek felajánlása révén méltán tekinthető az intézmény eszmei előkészítőjének.
„Mikó Imre meg is szólal majd a mostani tárlaton”
A folyamatos megújulás iránti elkötelezettség jegyében a kiállításon a 21. század vívmányaival is élünk: gróf Mikó Imrét megpróbáljuk a mesterséges intelligencia segítségével megszólaltani – bízom abban, hogy ezzel az alapítót és a gondolatait közelebb hozzuk a fiatalabb generációkhoz.
Köszönettel tartozom Murádin Jenő művészettörténésznek, akivel nagyon sok beszélgetést folytattam, és aki az EME képtáráról szóló tanulmányt összeállította a 150. évfordulóra. Ugyanakkor a kutatási előzmények kapcsán feltétlenül szót kell ejtenük arról, hogy 1974-ben, Kovács András művészettörténész (aki akkor a Román Akadémia kolozsvári Történeti és Régészeti, illetve a Régészeti és Művészettörténeti Intézetében dolgozott) a Művészeti Múzeumhoz került 415 képről vázlatos adatlapokat készített, lejegyezve az alkotásokon szereplő legfontosabb információkat. Jakó Zsigmond történész professzor (1916–2008) két tanítványát, két magyar történészhallgatót bízott meg azzal, hogy nyári gyakorlatuk keretében segédkezzenek Kovács András adatösszesítő munkájában. Velük párhuzamosan a múzeum munkatársai is elkezdték összeállítani az alkotások leltárát, bár ezek aztán huzamosabb időre az intézmény pinceraktárába kerültek.
Mindemellett csak dicsérni tudjuk a hagyatékainkat őrző Művészeti Múzeum vezetőségét, Lucian Nastasă-Kovács igazgatót, hogy rálátása van a magyar kultúrára, értékekre, és arra, hogy milyen jelentősége van a magyar kisebbség számára ezeknek feltárása és bemutatása. A festmények zömét Rauca-Bencze Fruzsina restaurálta, akinek hálásak vagyunk szakszerű munkájáért. Ugyanakkor biztatni kívánjuk a magyar közösséget is a hagyatékgyűjtésre, felhívva a figyelmet arra is, hogy az EME-nél őrzött anyagok jó helyen, biztonságban vannak – azzal együtt, hogy helyhiánnyal küzdünk.
Ízelítő közösségünk tudományos örökségéből
– Az erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka címéből ítélve kifejezetten az erdélyi magyar tudományosság művelőihez kapcsolódik. Ez hogyan állt össze?
– A Magyar Tudományos Akadémia idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját. Mi nagy tisztelettel vagyunk az úgynevezett „anyaintézmény” iránt, hiszen annak idején az EME megalakulását sokat segítette. A több mint egy éven át tartó, jubileumi rendezvénysorozat velünk, azaz a határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek ünnepi hónapjával indult, az MTA felolvasótermében, május 12-én tartott megnyitón.
Az akadémián, ünnepi bemutatkozásunk részeként megnyitottuk az Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka tárlatot a Felolvasóteremben, illetve levetítettük Miholcsa Gyula Bolyai Farkasról készült filmjét is. Az arcképcsarnokhoz akkorra harminc poszter készült el. Ezt a kiállítást hazahoztuk, bővítettük – mostanra már 47 darabból áll. Rövidfilmek is készültek – ezekben olyan személyek szólalnak meg, akik foglalkoztak az illető akadémikus személyiségével, élettörténetével, kutatták munkásságát, vagy pedig az adott szakterületet jól ismerik saját kutatásaik, munkájuk révén, vagy rokonságban álltak az egykori akadémikusokkal. Véleményem szerint ez a megoldás hiteles, másrészt nyilvánosságot kap az a 42 közreműködő kutató, akik ugyanolyan elhivatottak, mint az akadémikusok, akikről beszélnek. Az interjúk készítésénél Tóth Orsolya, az EME Könyvtár és információs központjának igazgatója működött közre, aki csapatával a posztereket is összeállította.
Az Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka című tárlat és dokumentumfilm-sorozat tehát tisztelgés az erdélyi tudományosság nagyjai előtt. Arcok, életpályák, gondolatok és tanúságtételek rajzolódnak ki posztereken és rövidfilmekben – egy közösség szellemi öröksége, amely a Magyar Tudományos Akadémiához kötődő erdélyi tudósokat idézi meg. Lehetőséget ad arra, hogy a látogatók élő kapcsolatba kerüljenek az életutakkal, amelyek a magyar tudományosság erdélyi ívét rajzolják meg – többen szoros szálakkal kötődtek az Erdélyi Múzeum-Egyesülethez és a Magyar Tudományos Akadémiához, amelyeket több mint másfél évszázados szellemi és intézményi együttműködés fűz össze.
Az Erdélyi akadémikusok arcképcsarnokát szándékunkban áll tovább bővíteni, majd vándorkiállításként is körbevinni az országban, hogy minél szélesebb körben megismerhessék nagyjainkat. A gyűjtés és feldolgozás folyamatos, a poszterek és filmek az Erdélyi Digitális Adattár Tudóstárában is elérhetőek lesznek.
– Az EME-t 1949-ben a teljes megsemmisítés szándékával számolták fel, 1990-ben azonban mégis valósággal újraéledt hamvaiból, az intézményi újjáépülés hosszú, nehéz évtizedein van túl, és joggal állítható: a regionális tudományosság hiteles fóruma. Ön hogyan látja az egyesület jelenét, jövőjét?
– Egy sikeres, jól működő intézmény révén élővé válik a generációkat összekötő kapcsolat: egyrészt a múltból örökölt értékek továbbadása, másrészt a jövő számára megnyitott fejlődési lehetőségek között. Az EME mindemellett a jelenben is megteremt egy olyan szakmai közeget, amely a kutatásoktól kezdve a tudományos ismeretterjesztésen át, a forrásanyagok dokumentálásától a publikálásig számos tudományos tevékenység számára biztosít kibontakozási teret, összekapcsolva a különböző tudományterületeket és korosztályokat.
Ez a november 20-i kiállítás nem csupán megemlékezés, hanem élő párbeszéd: lehetőség arra, hogy újra és újra megszólítsanak bennünket azok, akik hivatásuk iránti elkötelezettségükkel, tudásukkal és emberi tartásukkal példát mutattak, s hogy a jövő nemzedékei is rájuk találhassanak, ha útjukat keresik.
Úgy vélem, Kiss András levéltárosnak, az EME egykori főtitkárának a Romániai Magyar Szóban (1990. szeptember 30.) megjelent cikkében megfogalmazott gondolatai ma is helytállóak: „Egy, az igaz információktól mesterségesen elzárt társadalom arra vár, hogy megismerhesse saját hiteles múltját, szellemi hozzájárulását az egyetemes kultúrához, tanúságul és jövőbeli gyümölcsöztetésül.”
A kiállítás 2025. november 20. – december 7. között tekinthető meg. Szerdától vasárnapig, 10–17 óra között látogatható.
