S megtörtént a lehetetlen: a sepsiszentgyörgyi EMŰK elegáns termeit megtöltő monotípiák, szén- és tusrajzok, pasztellek, akvarellek és vegyes technikával készült munkák, ha mindössze virtuálisan is, de beköltöztek kolozsvári otthonomba. Hogy emlékeztessenek, s hogy kiteljesítsék a művész életművéről a hetvenes évektől napjainkig bennem élő képet. A kiállítást rendező Vécsi Nagy Zoltán avatott válogatásának köszönhetően a maga teljességében tárult fel az a művészi oeuvre, amely összetettségében, az ellentétek sajátos harmóniájára, egymást kiegészítő és megtámasztó szín- folt- és vonalrendszerére, az alkotó érzelmi vonatkozásaira, emocionális megalapozottságára épülve teremtett karakteres, új világot. Sajátosan erdélyit és a nagyvilág felé is sajátosan nyitottat.
A hatvanas évektől kezdődően napjainkig.
Soó Zöld Margit: Föld
Mert való igaz, hogy az ezredforduló táján készült pasztellek, akvarellek klasszikusabb hangvételűek ugyan, de az is igaz, hogy Soó Zöld Margit, örök kísérletezőként, még néhány évvel ezelőtt is meglepett újszerű, az elvonatkoztatás csúcsait ostromló grafikai konstrukcióival. Jelekkel, amelyeknek formabravúrjaiba minden elvontságuk ellenére is beköltözött egyfajta valóságmorzsa: a művész valamennyi alkotásából sugárzó humánum. S az az érzelemgazdagság, amely spontánul áramló folt-vonalörvénybe foglalt örömöt és bánatot, keserűséget és vidámságot, dühöt és megbékélést, visszafogottságot és megfékezhetetlen lendületet, korlátlan fantáziát és meditatív elmélyülést.
„Én nem azt örökítem meg, amit látok, hanem, amit érzek” – vallotta egy néhány évvel ezelőtt vele készített interjúban. Így aztán gondolatmadarai, felhőfohászai, földből kiszakított gyökérüzenetei, emberfái, tüzes nyilai, csigaházba, kagylóhéjba menekített félelmei a bele nem törődésnek, a dacos felvetett fejűségnek, a mindenkori életigenlésnek a megtestesítői. Minden, ami volt, s minden, ami lesz benne foglaltatik Soó Zöld Margit magával ragadó, őszinte művészi vallomásában. Mindaz, aminek képi megfogalmazásához, az évtizedek tapasztalatát-bölcsességét hordozó általánosításához oly magabiztosan nyúl a művész, hogy színformáival még a csendhangot s a tűzropogást is képes érzékeltetni.
Soó Zöld Margit: Kényszerleszállás (Szilágyi Domokosnak)
Drámaiságba hajló, csapongó fantáziája hűvösen kimért, nagyvonalúan elegáns vonalbeszéddel párosul. Tömören lényegre törő, már szinte a hiányból építkező, azt megnemesítő, keletkezésük pillanatában egyenesen formabontónak tűnő, a reveláció erejével ható korai monotípiái mellett ott vannak gyakorta szürrealisztikus hangvételű toll- és szénrajzai, amelyek egymásba fonódó képi síkokkal, szinte mozzanatokra bontva sejtetik a mozgást, az öröklét és a mulandóság ellentétének képi harmóniává lényegített együttesét. A látszólag spontánul áramló-alakuló folt- és vonalrendszer egyfajta szabálytalan szabályosság szerkezeti egységébe olvad, és vált ki katartikus hatást. Az élet lüktetése, a lét szimfóniája ez.
Soó Zöld Margit: Leány
S talán van valami sorsszerűség is abban, hogy Soó Zöld Margit retrospektív tárlata minden idők egyik leghosszabbra nyúlt EMŰK-rendezvényévé vált. Az egész országot megbénító, kényszerítő körülmények miatt a március 21-re tervezett, hivatalos megnyitó elmaradt ugyan, de június 9-től július 4-ig már látogatható az erdélyi grafikai iskola kimagasló, Munkácsy-díjas képviselőjének egyedi művészi üzenetét tolmácsoló, sepsiszentgyörgyi kiállítás.
