Simone Biles ötödször világbajnok egyéni összetettben

Az amerikai klasszis, Simone Biles megvédte címét női egyéni összetettben a Stuttgartban rendezett torna-világbajnokság csütörtöki versenynapján.

A 22 éves sportolónak ez volt a 16. világbajnoki aranyérme – egyéni összetettben az ötödik –, egyben a 22. érme. Utóbbi rangsorban már megdöntötte az orosz Szvetlana Horkina női rekordját, és a fehérorosz Vitalij Scserbo abszolút csúcsának (23) megjavítására is jó esélyei vannak.

A fináléban az történt, amit Kalmár Zsuzsanna, a Testnevelési Egyetem torna tanszékének vezetője előrevetített az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában: Simone Biles kisebb rontásai ellenére is magabiztosan utasította maga mögé a mezőny további 23 tagját.

Ugrásban kezdett, és bár a leérkezése miatt egy tizedet levontak tőle, 15,233 pontjával rögtön az élre állt. A belga Nina Derwael felemás korláton – amelyen vb-címvédő – erős gyakorlatot mutatott be, és a pontos kivitelezésnek köszönhetően a második helyen állt az első rotáció után.

Biles felemás korláton dupla cukaharával és pontos leérkezéssel zárta látványos bemutatóját, és bár kevesebbet kapott rá, mint Derwael, a második fordulót követően is ő vezetett, mert belga riválisának meggyűlt a baja a gerendával.

Az egyéni összetett Európa-bajnoka, a francia Melanie de Jesus dos Santos kétszer is leesett a felemás korlátról, ezzel elveszítette esélyét a dobogóra kerülésre.
A négyszeres olimpiai bajnok Simone Bilesnak a gerendán csupán egy apróbb bizonytalansága volt, ugrás után ezen a szeren is ő teljesített a legjobban. A kínai Hszi-csing Tang felemás korlát után remekelt a legnehezebbnek tartott szeren is, ezzel Derwaelt megelőzve a második pozícióba került.

Az utolsó fordulóban Tang magabiztos volt talajon, ezzel megszerezte az ezüstérmet, holott a selejtezőben csupán a 21. helyen végzett, és nem is kvalifikált a döntőbe, de a csapata becserélte a megsérült Ting-ting Liu helyére.
Derwael nem tudott 14 pont fölé kerülni ugrásban, így végül lecsúszott a dobogóról, és az orosz Anzselina Melnyikova nyerte a bronzérmet.

A finálét ezúttal is lélegzetelállító talajgyakorlattal zárta Biles, akitől meglepetésre négy tizedpontot is le kellett vonni a tripla, illetve a dupla cukahara utáni kilépés miatt, ennek ellenére a négyből három szeren is a legjobbnak bizonyult.

Biles folytatta az amerikaiak nagyszerű sorozatát: 2005 óta csak kétszer nem az Egyesült Államok képviselője nyerte a női egyéni összetettet a világbajnokságon.

A döntőnek magyar közreműködője is volt, ugyanis Gondos-Arató Orsolya a talajgyakorlatok egyik vonalbírójaként tevékenykedett.

A selejtezőkben a magyar Kovács Zsófia a 30., a román Maria Holbură az 54 helyen végzett, ezzel ugyan nem jutottak a döntőbe, de olimpiai kvótát szereztek. A férfiaknál Marian Drăgulescu szerzett még ötkarikás részvételi jogot, miután ugrásban a hatodik eredménnyel a szerenkénti döntőbe jutott.

Eredmények, női egyéni összetett: 1. Simone Biles (Egyesült Államok) 58,999 pont (ugrás: 15,233; felemás korlát: 14,733; gerenda: 14,633; talaj: 14,400), 2. Tang Hszi-csing (Kína) 56,899 (ugrás: 14,166; felemás korlát: 14,533; gerenda: 14,600; talaj: 13,600), 3. Anzselina Melnyikova (Oroszország) 56,399 (ugrás: 14,433; felemás korlát: 13,900; gerenda: 14,000; talaj: 14,066).
promedtudo2Hirdetés