A szakszervezet a közösségi oldalán írta ki, hogy „az új bértörvény hatályba lépésével az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó egyetlen személy sem veszít jövedelméből. A törvény korrigálni fogja a 2017/153-as törvény teljes körű végrehajtásának elmulasztása miatt kialakult egyenlőtlenségeket“. Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi miniszter vállalta, hogy a kormányban támogat minden olyan megoldást, amely az egészségügyi dolgozók jövedelmének növelését eredményezi.
Az egészségügyi intézmények megfelelő és elégséges finanszírozását biztosító követeléssel kapcsolatban Alexandru Rafila egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan törekszik erre és feltétel nélkül támogatja a szakszervezet kérését. Azt is elmondta, hogy megoldást találnak a tevékenység optimális folytatására ezekben az intézményekben – írja az Agerpres.
Alexandru Rafila miniszter pénteken találkozott a Sanitas vezetőségének képviselőivel. Megbeszélték a szakszervezet követeléseit és megpróbáltak megoldásokat találni ezekre. A miniszter ígéretet tett, hogy jövő hétig kinevez egy szakértői csoportot a minisztériumban, amely az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel együtt az új bértörvény tervezetét a Sanitas által követeltek figyelembevételével dolgozza ki.
Borítókép: A Sanitas Szakszervezet képviselőinek megbeszélése Alexandru Rafila miniszterrel (federatiasanitas.ro)