A portói São João Nemzeti Színház kolozsvári vendégszereplésének margójára
Amerikában hisztéria és politikai boszorkányüldözés indult. A szabadon gondolkodó alkotókat, értelmiségieket, művészeket célozta, működésmódjára igen jellemző volt a beárulás, feljelentés. Rövid emlékeztetőként: a mccarthyzmus Joseph Raymond McCarthy szenátor nevéhez fűződik, aki az 1950-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokban politikai hajszát indított a kommunista, kommunistának vélt személyek ellen. Bizottság jött létre, amelynek kivizsgálásai nyomán az Egyesült Államok ellenségévé nyilvánítottak bárkit, akinél a legkisebb gyanú is felmerült. Kemény szankciókkal sújtották a gyanúba keveredett és bűnösnek ítélt embereket, az eljárást a korábbi századok boszorkányüldözéseihez hasonlították, amelyek az Amerikába érkező puritánok köreiben fordultak elő a 17. században, hasonlóan vehemens, kivégzésig menő tisztogatást hozva.
Az 1950-es hullámnak, a maccarthyzmusnak emellett sok, kortárs előzménye volt. Az amerikaiak a bolsevik forradalmat követően attól féltek, ez az ideológia náluk is gyökeret ereszthet, kommunista hatalomátvételt eredményezhet, ami a vállalkozókat töltötte el ijedelemmel, hiszen a magántulajdonukat féltették a lehetséges államosítástól.
Arthur Miller megtagadta a McCarthy-féle bizottság követeléseit: nem árulta be liberálisan gondolkodó kortársait, így 1957 májusának végén bűnösnek találták törvénysértés címén (Contempt of Congress). Harmincnapi börtönre, a hollywoodi feketelistára való felkerülésre és 500 dollár pénzbüntetésre ítélték, útlevele használatát megtiltották, végül azonban 1958 augusztusában felmentették.
A salemi boszorkányok (The Crucible) című darabját 1953 januárjában már játszották a Broadwayen. A szerző a darab írása előtti dokumentálódás során a Massachusetts állambeli Salembe is elutazott, és az 1692-ben lefolyt boszorkányperek történelmi hátterébe is betekintett. A saját életével való nyilvánvaló összefüggések, illetve a kora valóságára való utalás egyértelműsége miatt ez lett a drámaíró világszerte leggyakrabban játszott műve, minden kor mindenféle politikai, társadalmi, rendszerszintű üldözésének jelképe.
Hogy mindezt miért érzi aktuálisnak a portugál színház? Nuno Cardoso rendező a kolozsvári előadást megelőző sajtótájékoztatón az általa világszerte érzékelt tendenciákról és türelmetlenségekről beszélt, a jelenség éppen Portugália történetében – fasiszta diktatúra – lehet veszélyes, de ugyanígy kommunista diktatúrát átélt kelet-európai ország lakója is értheti és átérezheti, miért fenyegető a hamis vádakra, vádaskodásra alapozott módszeres feljelentgetés, majd üldözés. Mindezek hátterében korántsem meggyőződés áll, hanem nagyon is földi, anyagi érdek. Az elítéltek vagyonát, földjét ugyanis a vádlók kaparintják meg, innen ered, ezzel magyarázható vádaskodó buzgalmuk.
A százéves portói São João Nemzeti Színház társulata az előadás rendezőjének – egyben a színház művészeti igazgatójának – vezetésével a közösségi élet alapjait igyekszik vizsgálni és feltárni, illetve tanulmányozni az ember mint társadalmi lény vakságát. A salemi boszorkányok alkalmas ,,terep” erre: jelen van benne a tiltott, titkolt szexualitás, a látomásokra hivatkozás és az ezekkel való manipuláció, a gyűlölet, személyes bosszú és a félelem, csupa olyan elem, amely mindenütt és minden korban felbukkan háttérmotívumként az emberek együttélésében.
„Szomszédok régi gyűlölsége nyíltan feltörhetett itt, s bosszút állhattak, megszegve a biblia kegyes parancsait. A földéhség, amely azelőtt határpörökben és szerződésvitákban merült ki, most erkölcsi szintre emelkedhetett; bárki boszorkánynak kiálthatta ki a szomszédját, s erkölcsi igazolást kaphatott a birtokszerzéshez. Régi számlákat egyenlítettek ki Lucifer és Isten mennyei harcának jegyében; a nyomorult gyanúja és irigysége a szerencsés ellen egyetemes bosszúállássá fajult” – írja maga Arthur Miller darabjának bevezetőjében.
Salem és az ottani ördögi megszállottság, az egyházi keret mindehhez csupán háttér: a paranoia vallási keretekben nem egyszer jelent meg a történelem során, gyakran vált eszközzé politikai célok elérésére a tömeglélektani hatás által, amelyet a magasabb érdekre, a transzcendens erőre való hivatkozással tudtak érvényesíteni. A darabhoz írt bevezető magyarázatban Miller úgy fogalmaz: „Azt hitték, hogy a világnak világosságot adó gyertyát az ő erős kezük tartja. Mi örököltük ezt a hitüket, s ez az örökség támogatott is, de meg is rontott minket. Őket ez a hit fegyelmezte. Választott nép voltak, s végig kellett élniük azt az életet, amelyet választottak, vagy már beleszülettek itt, ebben az országban.”
A kolozsvári előadás különlegessége, hogy magát a rendezőt láthattuk John Proctor szerepében: így mentették meg a két kolozsvári előadást, ugyanis a karaktert az eredeti tervek szerint megformáló színésznek családi okokból haza kellett utaznia, és bár szövegkönyvvel a kezében láttuk Nuno Cardosót, a produkció intenzitása megmaradt. Erőteljes és mély élményt nyújtott annak ellenére is, hogy sem rövidnek nem mondható, sem a szövegértés nem egyszerű, amikor a színpadon felhangzó portugál mondatokat a színpad két oldalán monitoron, illetve a színpad fölé vetítve kell követni.
Az előadás erőssége a csapat (tagjai: Ana Brandao, Carolina Amaral, Joana Carvalho, Jorge Mota, Lisa Reis, Mario Santos, Nuno Nunez, Paulo Freixinho, Patricia Quierós, Pedro Frias, Sérgio Sá Cunha), a díszlet (F. Ribeiro), a fény (Nuno Meira), a hang és zene (Joao Oliveira), a mozgás (Roldy Harrys). Nem utolsósorban pedig a videó (Luís Porto), amely nem csupán ,,díszlet”, divat, hanem a történet fűzésének szerves eszköze (miközben a kivetített képeket látjuk, halljuk Arthur Millernek a darabhoz írt bőséges, a szereplőkre, helyzetekre vonatkozó utasításait, elgondolását, nem egyszer aktualizálást, a mára vonatkoztató utalásait).
Érdekes tükörként is értelmezhető a zárójelenet, amelyben a darab időrendben korábbi jelenetét látjuk filmként, amelyet aztán a szabályszerű stáblista vetítése követ. Film az előadásban? Már a kezdőkép is mozi: a színpad elé kifeszített vászonra vetítve látjuk a címsort, a helyszínt, a szereplőket. A színpadkép, a jelmezek, a fények fekete-fehér világot teremtenek, sokszor antik kórusként érzékeljük a vészterhes, fenyegető oszlopok között – amelyekre bármikor fel lehet akasztani valakit. A Miller-darab zárómondata Elizabeth Proctoré, aki miután Johnnak arról beszélt, nem ítélheti el más, csak önmaga („csak magad lehetsz a magad bírája”), férje megtalált lelki nyugalmáról szól (,,most már megtalálta a békéjét, Uram, Istenem, ne legyek én az, aki elveszi tőle”). Az előadás filmjelenettel zárul, újra reflektorfénybe kerül a cselekmény manipulátora, Abigail, aki az őt eltaszító férfi után kiált: „megszabadítottalak önmagadtól”. A jelenet a darab szerint az első fejezetben játszódik, Abigail és John csak ott találkoznak négyszemközt, az előadásban azonban a jelenet megduplázódik, talán éppen azért, hogy a manipuláció tényére irányítsa a figyelmet, hogy aláhúzza a történések igazi, titkolt indítékát, a visszautasítottság szégyene miatt kieszelt bosszú sivár valóságát.
Nézőként megérint a társadalmi manipuláció egész szövevénye, a kicsinyes érdekek nagyszerű eszmékkel, fenséges hitekkel való álcázása. Ennek a folyamatnak egy adagban való végigkövetése, az összefüggések feltárulása kemény, lelket terhelő tanulság. Ahogyan Miller fogalmaz az első felvonás magyarázatai között, amikor a Beverley-ből érkező Hale tiszteletest bemutatja: „A hivatalos politikát a jó erkölccsel azonosítják. Ahol ez az azonosítás érvényre jut, ott a társadalom titkos társaságok és ellentársaságok halmaza lesz, s az állam, feladva legfőbb hivatását, bíróból isten ostorává válik. Ennek a folyamatnak eredményei ma sem mások, mint bármikor ezelőtt. (…) Rendes körülmények között a közösség a tettekből ítéli meg az embereket. A cselekedetek titkos indítékainak kutatását a lelkészekre, plébánosokra, rablókra hagyták.”
A vendéglátó Kolozsvári Állami Magyar Színház tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 230. évfordulóját. A jubileumi évad jegyében a színház 2023 áprilisa és novembere között számos külföldi és hazai vendégelőadás meghívásával szeretne kitekintést nyújtani a kortárs színházi folyamatokra: a portóiak után a barcelonai katalán színház produkcióját, valamint további külföldi és hazai előadásokat láthat a kolozsvári közönség – részletek a www.huntheater.ro honlapon.
A portói São João Nemzeti Színház A salemi boszorkányok című produkciójának kolozsvári előadásáról készült fotók Biró István felvételei
