RMDSZ-MPE: a magyar közösség érdekében járnak el

kép
Kulcsár-Terza József és Csoma Botond a sajtótájékoztatón
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Erő (MPE) közötti régióbeli összefogásról számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kulcsár-Terza József-György, a MPE ügyvivő-elnöke.

Csoma kijelentette: az összefogás elsősorban a június 9-i európai parlamenti választásokra vonatkozik, de természetesen a helyhatósági voksolásra is érvényes.

„A magyar közösség érdekében járunk el. Megvan az ideje a politikai küzdelemnek, de ugyanúgy az összefogásnak is. A sikernek két feltétele van: az összefogás és a magyarok magas választási részvétele” – jelentette ki a politikus.

A felmérések azt mutatják – mondta Csoma –, hogy magas lesz a román részvétel, s ilyen megvilágításban csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha a magyar legalább olyan szintet ér el. „Az emberek értékelik a magyar pártok összefogását” – szögezte le.

Kulcsár-Terza József-György, az MPE ügyvivő-elnöke szerint elképzelhetetlen, hogy az erdélyi magyar politikusok ne legyenek jelen az Európai Parlamentben. 

„Pártunk tagja az EP-lista ötödik helyén található. Nem tudunk külön utas politikát folytatni, az erdélyi magyarok érdeke számít” – mondta. 

Csoma Botond közölte: a Kolozs megyei Magyarkapuson az MPE tagja a közös polgármesterjelölt, Györgyfalván pedig szintén a párt embere az egyik tanácsos-jelölt. „Minél kisebb a település, annál nehezebb közös jelöltet találni” – szögezte le Csoma.