Nem először tört ki a pánik, a járvány idején is gyorsan besétáltunk a csapdába, futótűzként terjedtek a rémhírek arról, hogy éppen mi fog eltűnni az üzletekből és mi válik hiánycikké. Akkoriban más országokban is hasonló jelenségre figyelhettünk fel, ami megnyugtató volt, hiszen mi nem lógtunk ki a sorból. De nálunk az előfordulás gyakorisága azt mutatja, hogy mintha jobban ki lennénk téve a félretájékoztatás, a rémhírterjesztés veszélyeinek, mint mások. Pedig már sok ilyet láthattak azok, akik átélték a rendszerváltozást és az azt követő időszakot. A forradalom vakvágányra vezetése, a marosvásárhelyi pogrom, a bányászjárások, a kolozsvári Caritas-jelenség mind úgy alakulhatott ki, hogy a tömeget sikerült manipulálni, amely így ártatlanul is cselekvőjévé vált aljas háttérszándékoknak.
Most is valami hasonló történhetett, bár, hogy kinek állt volna szándékában félelmet kelteni a háború kiterjedéséről és az azzal járó következményekről, ez nem teljesen világos. Nem lehet tudni, hogy kinek volt érdeke elterjeszteni például azt a hírt, hogy feltétlenül útlevélre, jódtablettára vagy benzinre van szükségünk, de minden esetre a rémhírek ismét tömegpszichózissá alakultak, az emberek megrohamozták a lakosságnyilvántartó hivatalokat, a gyógyszertárakat és a benzinkutakat. Azon csodálkozom, hogy ezúttal nem jött össze az élelmiszerüzletek és a bankok ostroma. Az iróniát kedvelők most azt mondanák, hogy hamarosan következik...
Figyelemreméltó, hogy viszonylag rövid idő alatt milyen sokan képesek ösztönösen, az első impulzus hatására cselekedni. Ez a birkanyáj-effektus nem vet jó fényt a társadalomra és komoly kérdőjeleket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a társadalom igen jelentős része milyen valóságképpel rendelkezik, mennyire képes felmérni a reális és az álveszélyeket, hogyan képes ezekre reagálni. Elhangzott többek között igencsak magas szintről (kormányból) az is, hogy Magyarország hibridháborút folytat Románia ellen a benzinárral kapcsolatos rémhírekkel. De még mielőtt bármely más idegen ország hibridháborújától félnénk, sokkal jobban oda kellene figyeljünk a lakosság lelki állapotára, arra, honnan tájékozódnak, milyen információk jutnak el az emberekhez. Manapság az információt szinte lehetetlen korlátozni, ez legfeljebb a diktatúrákban sikerül, de demokratikus eszközökkel ezt aligha lehet elérni. Ma már nem tud a hatóság hírzárlatot elrendelni, csak ha nyíltan antidemokratikus eszközökhöz nyúl.
Finomhangolású eszközök azonban léteznek, ezért most valami hasonlóval próbálkozik a kormány, amely egy informatikai platformmal szűrné ki az orosz propaganda álhíreit. Számos, újságírók érdekeit védő civil szervezet és újságírók személyesen is tiltakozásukat fejezték ki a kezdeményezés ellen, amely szerintük nem megfigyelés lesz, hanem cenzúrázás, és ennek áldozataivá válnak a jószándékú, kormányt bíráló médiatartalmak is. Minden hírellenőrző technológia magában hordja a cenzúra veszélyét, ezért jogos a félelem. Demokráciában mindenképpen visszalépést jelent az ilyen eszközök bevetése. Nincsenek illúzióim, hogy nemcsak keleten, hanem nyugaton is számos kísérlet van a szabad véleménynyilvánítás korlátozására, egyfajta ideológiai zárványosodás figyelhető meg, amihez nagymértékben hozzájárulnak a modern kommunikációs eszközök is, mint például a közösségi oldalak és azok írásos, hang és video üzenetek rögzítésére és továbbítására alkalmas applikációi. Technológiával nehéz bármit is ellenőrizni, mert az egyik vagy másik irányba való visszaélés lépten-nyomon fennáll.
A leghatékonyabb szűrő mégis a józan ész és a felkészült médiafogyasztó lenne, amit nagyon nehéz egyik napról a másikra megteremteni. Ha több értő olvasó létezne, aki nem elégedne mega hírtelevíziók manipuláló kommentárjaival, képernyőre kiírt, nyíltan félrevezető töredékinformációkkal, hanem aktívan művelné az „összeolvasás”, több hírforrásból való ellenőrzés gyakorlatát, akkor talán ritkábban rohamoznák meg az emberek a kereskedelmi egységeket és hivatalokat. A kommunikáció minőségével is baj van, hiszen ilyenkor nem érkeznek olyan érthető logikus magyarázatok, amelyek képesek lennének megnyugtatni az embereket. Ehhez is az kellene, hogy az emberek tudjanak alapvető számításokat végezni, tudjanak összefüggéseket teremteni, rendelkezzenek alapvető kémia- és fizikaismeretekkel, hiszen akkor már biztosan nehezebben lehetne megijeszteni őket álhírekkel. Sokszor sajnos a döntéshozók, a felelős pozíciókban levők maguk sem rendelkeznek ezekkel a képességekkel, így nem csoda, hogy tömegpszichózisos helyzetben nem akad senki, aki hiteles „tűzoltásba” kezdhetne. A háborúnak hihetetlenül nagy pusztító ereje van, de jó lenne, ha nem hagynánk, hogy még nagyobb pusztítást végezzünk mi magunk hiszékenységgel, tájékozatlansággal.
Borítókép: MTI
