Porosenko és Kiska a "papírfüggöny" előtt
A vízummentesség életbe lépésének alkalmából az Andrej Kiska szlovák elnökkel közösen tartott ünnepségen Petro Porosenko úgy fogalmazott, "nagyon sokáig vártunk erre a napra, ez történelmi pillanat, amikor leromboljuk az Ukrajnát az EU-tól eddig elválasztó papírfüggönyt. Közös erőfeszítéssel megváltoztattuk országunkat, és európai partnereink tartották a szavukat, így az EU ajtói, barátaink és partnereink ajtói nyitva állnak nagy nemzetünk, az ukrán nép előtt".
Az ukrán elnök kiemelte: meggyőződése, hogy június 11. örökre bevésődik Ukrajna történetébe mint az a nap, amikor "államunk véglegesen kilépett az orosz birodalomból, és Ukrajna visszatért az európai népek családjába". Az európai értékekért kezdték el három és fél évvel ezelőtt az ukránok a "méltóság forradalmát", reformokat és európai integrációt követelve, és ma a népakaratnak ezen megvalósulásával közösen elértük első rendkívüli jelentőségű vívmányunkat - mutatott rá.
Petro Porosenko elmondta, hogy Ukrajna új vonatjáratokat indított a szomszédos európai országokba. Hozzátette: "közösen fogjuk fejleszteni a határátkelőhelyeket, közös útlevél- és vámvizsgálatot vezetünk be a szlovák, román, lengyel és magyar partnereinkkel a barátság és az országaink közötti bizalom szimbólumaként".
Vasárnap délig 700 ukrán állampolgár lépte át vízummentesen Ukrajna és az EU határát - közölte Marjana Beca, az ukrán külügyminisztérium sajtószóvivője. Négy embertől megtagadták a beutazást az EU-ba, mert korábban túllépték a megengedett tartózkodási időt.