Plagizálással vádolják Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettest

Plagizálással gyanúsította meg egy román publicista az idei államfőválasztás megnyerésére esélyesnek tartott Mircea Geoanát, a NATO főtitkárhelyettesét.

Emilia Şercan a PressOne.ro portálon hétfőn közölt terjedelmes írásában azt állítja: Geoană 2005-ben megvédett, 279 oldalas, Románia euroatlanti integrációjának gazdasági perspektíváit boncolgató doktori disszertációjában legalább 78 oldalnyi szöveg más szerzők munkáinak szó szerinti, hivatkozás nélküli fordítása.

A Bukaresti Tudományegyetem újságíró karán oktató, plágiumleleplezésekre szakosodott oknyomozó újságíró szerint a NATO főtitkár-helyettese, aki 2005-ben a Szociáldemokrata Párt (PSD) néhány hónapja megválasztott elnöke, Románia szenátora volt, több tucatnyi oldalt vett át doktori dolgozatába Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnökök által az Egyesült Államok Kongresszusa elé terjesztett éves jelentésekből, anélkül, hogy a forrást legalább a felhasznált források listáján feltüntette volna.

Tömörített mondanivaló

Şercan szerint 12 év doktori tanulmányok után Mircea Geoană a dolgozat mindössze 1,4 százalékába tömörítette mondanivalóját az általa választott euroatlanti integrációs témával kapcsolatban, amelyről egyébként Románia korábbi washingtoni nagyköveteként, majd az ország külügyminisztereként feltehetően értékes, közvetlen tapasztalatokkal is rendelkezett. 

Ehelyett oldalak tucatjait szentelte az amerikai gazdaság evolúciójának, az amerikai jegybank monetáris politikájának, a szabad versenyt veszélyeztető vállalati összeolvadásoknak és a New York-i tőzsdén tapasztalható jelenségeknek.

Geoană tagad

A PressOne szembesítette Mircea Geoanát a bizonyítékokkal, aki a lap szerint tagadta, hogy plagizált volna, és azt állította: "jóhiszeműen, a korabeli szabályok betartásával, szorgos munkával" készítette el doktori dolgozatát.

Geoană nem jelentette be hivatalosan, hogy indul az idei államelnök-választáson, a román média tavaly óta megszaporodott médiaszerepléseiből, az ország jövőjével kapcsolatos politikai nyilatkozataiból következtetett erre. Az utóbbi hónapokban különböző cégek által végzett közvéleménykutatások szerint a PSD-ből kizárt volt külügyminiszternek függetlenként jó esélye lenne arra, hogy a második mandátuma végéhez közeledő Klaus Iohannis után Románia következő elnökévé válasszák.

Az Inscop közvéleménykutató májusi felmérése szerint Geoană a voksok 61 százalékát szerezné meg, ha az elnökválasztás második fordulójában a PSD-t ma vezető Marcel Ciolacu miniszterelnökkel kerülne szembe.