Az önkifejezés szabadsága mellett síkra szálló, hétfőn közzétett állásfoglalásában a szervezet elismeri, hogy a török hatóságoknak jogos igénye a tavalyi puccskísérlet felelőseinek megbüntetése, ám az azt követő „példátlan megtorlás” kritikus hangok tömegét hallgattatta el szinte teljesen.
„Törökország az újságírók legnagyobb bebörtönzője, Kínában és Eritreában együtt sem ül ennyi újságíró börtönben” – állapítja meg a honlapján közzétett nyilatkozatában a PEN International.
A szervezet ismerteti, hogy 160 kiadót és sajtóorgánumot némítottak el az országban, és mintegy 165 újságíró került előzetes letartóztatásba. A szövetség kiemeli, hogy a megtorlás „aránytalanul” súlyosan érintette a kurdokat.
„Ezek nem pusztán számok. Emberekről van szó, akiknek az életét porrá zúzták, miközben a török hatóságok a rendkívüli állapottal visszaélve folytatják a bíráló hangok elfojtását és a másként gondolkodók elnémítását” – írja a szervezet.
A PEN International álláspontja az, hogy az önkifejezés szabadsága minden szabad és igazságos társadalom sarokköve, ezért arra szólítják fel a török hatóságokat, hogy azonnal állítsák le a megtorlásokat, és oldják fel a rendkívüli állapotot.
A tavaly nyári, hamvába holt puccskísérletet követően a török vezetés átfogó tisztogatásba kezdett az államapparátus egészében, arra hivatkozva, hogy a hatalomátvételi kísérlet fő felelősének kikiáltott Fethullah Gülen párhuzamos államot épített ki Törökországban, amelyet fel kell számolni. A tisztogatások során több mint 140 ezer ember veszítette el állását, és körülbelül 50 ezren kerültek börtönbe. A török parlament hétfőn újabb három hónappal meghosszabbította a tavaly júliusi katonai puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot.