Május 15. óta eltelt lassan két hónap és a járványhelyzet nálunk nem alakult a várt irányba, a szakemberek előrejelzéseinek, becsléseinek egy része nem igazolódott be, s ez tág teret nyitott a spekulációknak. Amint a hírekből láthatjuk, nem vagyunk egyedül, az egész világon meglehetősen nagy a tanácstalanság a járvánnyal kapcsolatban, annak valódi elterjedtségéről, veszélyeiről és várható időtartamáról megoszlanak a vélemények. Az is gondot jelent, hogy ezek mind csak vélemények, bizonyosságot aligha tud bárki mondani.
Mintha párhuzamos valóságok harcolnának egymással, ha meghallgatjuk az államelnök és a kormányzat kommunikációját vagy az ellenzékét, első látásra úgy tűnik, mintha a két oldal két különböző valóságban élne. Azért tudják ennyire különböző képpen értelmezni a valóságot és a számokat, mert a koronavírus-járvány is nagyon összetett, komplex valóságot eredményez, az okokról, a terjedéséről még igen keveset tudunk, s amíg nincs meg ellene a hatékony védekezés, senki nem fog feloldozó, megváltó, biztató üzenetet tolmácsolni.
A kormány kommunikációja kifogásolható erkölcsileg, hiszen a riogatáson kívül nem segít abban, hogy eloszlassa a homályt, nem mondják meg, hogy a fertőzött esetekből mennyi az ugyanazon személyen megismételt és szintén fertőzést kimutató tesztek száma, és mennyi az újonnan fertőzötteké. A tesztek országos lebontása sem áll rendelkezésünkre, hiszen az is sokat segíthet az eligazodásban. Az intenzív ellátó rendszer valódi kapacitását sem fedik fel, ehelyett egy-két kórház adataival keltenek pánikot. A kormány mindent feltett egy lapra, a riogatásra, úgy gondolják, hogy ez az egyedüli hatékony eszköz, amely a kezükben maradt. A kabinet mindenkit hibáztat, az alkotmánybíróságot, a nép ügyvédjét, de időközben maga az államelnök is közvetve kénytelen volt elismerni, hogy a taláros testületnek igaza volt, és a kormány hibázott, hiszen ahelyett, hogy az alkotmány által előírt módon törvénytervezet beterjesztésével rendelte volna el a karantén szabályozását, az alkotmányellenes miniszteri rendelet eszközéhez folyamodott. Enyhítő körülmény, hogy a 20 százalékos parlamenti támogatással rendelkező kisebbségi kormánynak nincs könnyű dolga, de ez nem mentesíti őket azon felelősség alól, hogy párbeszédet folytassanak a pártokkal és ésszerű kompromisszumot találjanak egy ilyen súlyos közegészségügyi helyzetben.
Eddig a kormány és az államelnök is inkább a népszerűségével volt elfoglalva, és nyílt háborút folytatott az alkotmánybírósággal, az ellenzékkel, a parlamenttel. Csakhogy a vírust nem érdekli a választási kampány, ő továbbra is köztünk van és szedi az áldozatait. Másik oldalon az ellenzék, főleg a Szociáldemokrata Párt (PSD) kommunikációja is kifogásolható, amely bagatellizálni próbálja a vírus és az általa okozott járvány súlyosságát.
Az országonkénti különbségek is érdekesek, azt látjuk, hogy Magyarországon az itthoninál sokkal lazább korlátozások mellett sem terjed úgy a vírus, mint nálunk, ugyanakkor Szerbiában igen. Valószínű, ennek egyik oka, hogy főként azokban az országokban terjed a vírus, amelyekben nagy a lakosság mobilitása. Románia, Szerbia, Bulgária lakosságának jelentős része külföldön dolgozik, a járvány tavasszal kezdődött első hulláma idején tömegesen érkeztek haza a vendégmunkások, akiknek egy része időközben visszatért a járvány sújtotta Olaszországba és Spanyolországba vagy Németországba. A román, a bolgár és a szerb állampolgárok egyébként is mozgékonyabbak, még az itthon élők is, akik a határ közelében laknak gyakran lépik át az országhatárt, hiszen sokan közülük a szomszédos országban dolgoznak. A kormánynak részben igaza van, hiszen a lakosság egy része valóban fegyelmezetlen. Sajnos visszaüt ilyenkor, hogy sokkal népesebb arányait tekintve az iskolázatlan lakosság a nyugat-európaihoz képest, ezek a társadalmilag marginalizált, elszigetelten élők vélhetően nem értik meg a helyzet súlyosságát és figyelmen kívül hagyják a védekezési intézkedéseket.
Mindemellett a lakosság jelentős része komolyan veszi az óvintézkedéseket, a nagy városokban jellemzően viselik a maszkokat, de hosszabb utazáskor lehet látni olyan járműveket, amelyekben sem a sofőrök, sem az utasok nem tartják be a szabályokat, rendőrt pedig nem lehet minden állampolgár mellé rendelni. Az is sokat számíthat, hogy a szegényebb országokban az emberek összezártabban élnek, kisebb közös terekben élik le az életüket, a latin országokban pedig hagyományosan intenzívebb az emberek szocializációra való hajlamossága, ez is magyarázhatja a vírus itthoni nagyobb terjedést.
A közegészségügyi járvány mellett szembe kell nézni a gazdasági válsággal is, amely mélyülni fog. Úgy tűnik, hogy hosszabb ideig meg kell változtatnunk életvitelünket, nem térhetünk vissza egyhamar régi életünkhöz, ami azt jelenti, hogy sokan el fogják veszíteni a következő hónapokban az állásaikat. Ha a járvány eltart másfél-két évig akkor annak egyelőre beláthatatlan gazdasági következményei lesznek. Mindezek ellenére a pánik nem segít, sokan pusztán azért utasítják el a kormány kommunikációját, mert elviselhetetlen pszichológiai tehernek érzik az üzenetekből áradó félelmet. Ezért a lakosság ijesztegetésével is csínján kell bánni, mert hosszú távon ez is megbosszulhatja magát, és egy idő után teljesen hiteltelenné válhat a kormányzati kommunikáció, ami egy mélyebb válságban akár végzetes lehet.
Azt hiszem akkor viselkedünk felelősek, ha különösebb pánikkeltés nélkül tudomásul vesszük a helyzet súlyosságát, betartjuk a védekezési szabályokat, módosítunk eddigi életmódunkon, korlátozzuk a nem szükséges társadalmi érintkezéseket, maszkot viselünk, kerüljük a nagy tömegeket és a fölösleges utazásokat. Nem a kormányért, az orvosokért, a kormányért vagy az ellenzékért, hanem pusztán a saját és szeretteink egészségének védelméért. Felelőtlenek azok is, akik folyton csak ijesztgetnek, de azok is, akik szerint nem létezik a járvány. A racionális viszonyulással ezúttal is sok emberéletet menthetünk meg.
