Az október 12-i fesztiválnyitó hangversenyen zsúfolásig telt a terem. A közönséget nemcsak Rémi Geniet, az est visszatérő fiatal zongoraművésze és a hírneves Thomas Sanderling karmester, hanem a műsorra tűzött művek csábító szépsége is vonzotta.
Alfred Alessandrescu (1893–1959) Amurg de toamnă – Őszi alkonyat című vonószenekari művének pasztellszínekben játszó őszi melankóliája, elcsendesülésre, békés befele fordulásra késztetett. Zenéjének impresszionista jegyei, Vincent d’Indy-re, egykori mesterére emlékeztetnek. Szelíd, szép dallama körbefonja a színekben és harmóniákban kiteljesedő őszi naplementét idéző vonószenekari tablót. A nyugodtan hömpölygő, fülbemászó dallamfüzér, a melankolikus hangulat számomra egy olyan koraesti séta emlékét idézte, amikor a lehulló színes falevelek között, az elmúlt idők emlékmorzsáinak fonalát fonva, idilli csend és megnyugvás szállja meg a lelket. Thomas Sanderling nyugodtságot sugárzó karmesteri víziójával, igazi őszi álmodozó-elmélkedő hangulatba ringa(tha)tta a hallgatókat.
Chopin (1810–1849) 2. f-moll zongoraversenye 1829-ben, egy évvel korábban keletkezett, mint az e-moll zongoraverseny, a köztudatban mégis az f-moll a második. Ezen az estén Rémi Geniet előadásában, a 2. f-moll zongoraverseny szépségeiben merülhettünk el. A „zongora poétájaként” emlegetett Chopin, miniatűrjeiben fejezte ki legszínesebben magát. Két zongoraversenyében is a zongora-központúság érvényesül, a kíséret arra hivatott, hogy aláfesse, hangsúlyozza, kiemelje a zongoraszólam szépségeit, hogy harmóniai fuvallatként ölelje körül a mindig főszerepet játszó zongorát. Thomas Sanderling úgy irányította a zenekari kíséretet, hogy az ugyanolyan könnyedén és elegánsan simogassa a zongoraszólamot, akár egy szelíd, őszi szél.
Rémi Geniet a tavalyi Zenei Ősz talán legfiatalabb zongoraművésze volt, pazar műsorú szólóestjét akkor hallottam. Meleg tónusát, dinamikai sokszínűségét, lírai pillanatainak gyöngédségét, ragyogó virtuozitását, tavalyi fellépése után is dicsértem, azóta líraisága elmélyültebbé, szenvedélye visszafogottabbá, dinamikai palettája kifinomultabbá vált. Élménypillanataiként kiemelném a lassú, nocturne-tétel őszi nosztalgiájú poézisét, a patak-tisztán, könnyedén gyöngyöző gazdag ornamentikát, a lehelet finomságú pianissimókat, valamint a finálé lengyel tánckavalkádjának ragyogó virtuozitását. Péntek esti előadását a ráadásként megszólaltatott színekben és hangulatokban változatos Chopin Mazurka Op. 17. nr.4. koronázta meg.
Johannes Brahms (1833–1893) IV. e-moll Szimfóniája egyfajta „búcsú-szimfónia”, amelyben a zeneszerző fájdalmasan int búcsút annak a hanyatló kornak, amelyben élt. Az első tétel szünetekkel megszakított sóhajszerű főtémájának drámaisága egy pillanatra az őszi szél borzolta fák fel-és alászálló leveleinek szomorú táncát idézte elém. A panaszos témák és a hősiesen csillogó kürtök melódiájában, a fény és árnyék vívja küzdelmét. A lassú tételt, akár egy őszi dalt, a nyugodtság önti el, énekszerű fúvós szólókkal, a csellók által intonált bensőséges melódiával. A nyugodtság és küzdelem harcában a végső győzelem a nyugalomé. Scherzójának ludikus jellege mögött mély lelki dráma zajlik, így a tétel nem válhat felhőtlenné, tökéletesen felszabadulttá. Brahms klasszicizáló törekvéseinek mintapéldája a nagyszabású passacaglia, amelyben egyetlen nyugodt menetű, korálszerű témára variációsorozatot és kódát komponált. Ötletgazdag, zseniális finálé! Thomas Sanderling, idős korát meghazudtoló energiával vezényelt, karmesteri intencióit a zenekar figyelemmel és fegyelemmel követte. Habár ezen az estén Brahms Negyedikjét a megszokottnál lassúbbnak éreztem, de a mű költői érzékenysége, drámai ereje, a fény és árnyék komoly játékának szépsége hatalmába kerített.
Művészi megoldásokban, élménypillanatokban gazdag, szép este volt! Kívánom, hogy az 52. Zenei Ősz kéthetes hangversenysorozata, a kolozsvári ősz napsugarakban fürdőző színkavalkádjához hasonló sokszínűséggel kápráztassa el a komolyzenét szerető közönséget.
(Borítókép: Rémi Geniet zongoraművész visszatérő vendég Kolozsváron, háttérben az est karmestere, Thomas Sanderling. Fotó: Filharmónia/Facebook)
