Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. novemberi számában.
Túránk kiindulópontjáig néhányan kisbusszal utaztak, a többiek autókkal csatlakoztak, néhány perccel kilenc után pedig szinte mindenki megérkezett a találkozás helyszínére. Legnagyobb örömünkre tíz gyerek is gazdagította csapatunkat, emellett sok fiatal érdeklődését felkeltette a látványos körtúra. Ráadásként három kutyus is velünk tartott, így az ő jelenlétük csak fokozta a hangulatot. Az égiek csodás idővel ajándékoztak meg, így vidám csapatunk lelkesen indult útnak Felsőpodságáról, hogy meghódítsa Bélavárát. Bár a völgyben alig néhány fok lehetett reggel fél 10-kor, amint megkezdtük a mászást, mindenki gyorsan bemelegedett, a napfényben fürdőző, fehéren virító mészkőfalak látványa pedig hamar elfeledtette az első meredek emelkedő nehézségeit. Mindeközben pedig nem győztük csodálni a színesbe öltözött természet lenyűgöző árnyalatait, a vörös, arany, barna és zöld harmonikus kavalkádját.
Hamarosan elérkeztünk a túra legnehezebb részéhez, ahol egy meredek, sziklás emelkedőn tehettük próbára egyensúlyérzékünket, itt kisebb forgalmi dugó is kialakult, hiszen mindenki óvatosan próbálta teljesíteni az akadálypályát. Amíg bevártuk az utolsókat, falatozásra és napfürdőzésre is jutott idő, közben pedig a telefonon bejelentkezett háromgyerekes család is utolért, akik úgy döntöttek, hogy a saját tempójukban fogják lejárni az útvonalat. Folytatva utunkat erdőben, tisztáson, majd ismét erdőben haladtunk, nemsokára pedig kiértünk a La Măteoie-nyeregbe, ahol hosszabb szünetet tartottunk, feltöltöttük energiakészleteinket, és élveztük az előttünk kitárulkozó táj szépségét. Itt a későkásák is utolértek, így 42 főre bővült, népes csapatunkkal haladtunk tovább, élvezve a lombhullató erdő színeit.
A La Răscruce-nyeregben találkoztunk a Kisbányahavas felé vezető kék kereszt jelzéssel, mi viszont a piros pöttyön folytattuk utunkat nekifeszülve az utolsó nagyobb emelkedőnek. Amint felfele kaptattunk, néha vissza-visszanéztünk s megpillantottuk az Öreghavas (1826 m) laposan elnyúló platóját, de a Buszkát és a Gyalui-havasok további csúcsai is visszaköszöntek. A Királyok fennsíkján hosszú ebédszünet következett, majd a csapat egy része kisétált a közelben levő kilátóra, ahonnan teljesen más perspektívából csodálhattuk meg a különleges sziklaképződményeket. A Bleánc-csúcstól (Colţul lui Bleanţ) jobbra, kissé távolabb feltűnt a Torockói-hegység kedvelt túrahelyeivel (Székelykő, Ordaskő, Vidalykő, Bedellő), a látóhatáron pedig a Fogarasi-havasok sziluettje is kirajzolódott, de a szűk völgyben fekvő Felsőpodsága is különleges látványt nyújtott.
Folytatva utunkat, nagyrészt szinten haladtunk, néhol erdőben, máshol látványos kilátókat érintve, közben pedig több csapattal is találkoztunk, akik a másik irányból teljesítették a körtúrát. Az irtáson keresztülhaladva hamarosan újabb kilátást tárult elénk: a távolban megpillantottuk a Tordai-hasadékot, a közelben a Pocsoválistei-szoros fölé magasodó sziklafalak köszöntek vissza, de a Torockói-hegység csúcsai is egyre tisztábban látszódtak. Innentől kezdve hosszú, meredek ereszkedés következett csúszós, köves terepen, így azoknál is előkerült a túrabot, akik eddig nem használták. A gyerekek felnőtteket megszégyenítő ügyességgel és figyelemmel ereszkedtek a nehéz terepen, közben pedig többször is hangsúlyozták, hogy mennyire szép a táj. A Pocsoválistei-szoros felé vezető elágazásnál az utolsókat is bevártuk, majd széles erdei úton ereszkedtünk tovább, amíg ki nem értünk arra a mezőre, ahonnan tökéletes rálátásunk nyílt a Coşul Boului barlangra.
A fehér törzsű, aranyba öltözött, kecses nyírfák büszkén pompáztak az októberi napfényben, így a föléjük magasodó sziklaformáció még magasztosabbnak hatott, mint az év többi részében. A kötelező csoportkép után mindenki kényelmesen elhelyezkedett a fűben: egyesek elfogyasztották a még megmaradt uzsonnájukat, mások napfürdőztek, sokan pedig elmerültek az októberi színkavalkádban tündöklő természet szépségében. Folytatva utunkat, még egy utolsó pillantást vetettünk a robosztus sziklafalakra, majd fokozatosan visszaereszkedtünk túránk kiindulópontjához. Legnagyobb meglepetésünkre reggel óta annyira felduzzadt az autók száma, hogy a keskeny út széle tele volt parkoló kocsikkal. Az elmúlt két évben sosem láttunk itt ennyi embert, viszont nem is annyira meglepő, hiszen csodás időt jeleztek erre a hétvégére, a Bélavára pedig ilyenkor ősszel a leglátványosabb. Bár népes csapattal vágtunk neki a 10 km-es útvonalnak, amely 800 m teljes szintemelkedést tartogatott számunkra, nagyon jó tempóban haladtunk, kicsivel négy után vissza is értünk járműveinkhez. Útban hazafele elraktároztuk mindazt a csodát, amelynek szemtanúi voltunk, hogy a szürke, hideg, esős napokon elővarázsolhassuk az októberi színkavalkádot.
