„A digitalizáció megvalósításával az emberek elfelejthetik a sorállásban elpocsékolt időt. A kérvények kitöltése, a szükséges iratok benyújtása, a kérések nyomon követése, illetékek fizetése mind gyorsan és elektronikusan zajlanak majd. De nem csak az iratok benyújtását digitalizálnánk, hanem az iratok szerkesztését, feldolgozását, ellenőrzését és nyomon követését is. Ez pedig azt jelenti, hogy megkíméljük a lakosokat a pecsétek és aláírások utáni futkosástól” – nyilatkozta Alin Tise megyei tanácselnök.
Az ötletbörzére jelentkező cégeknek integrált, korszerű, működőképes informatikai rendszerre vonatkozó projektet kell benyújtaniuk, amely megfelel a megyei tanács igényeinek. A börze nyertese 2,897 millió lejt kap áfamentesen a megvalósításra. A cél három applikáció – Területi Atlasz, Egyetlen Ügyfélszolgálat és Archívumdigitalizálás – kidolgozása, egységes grafikával, szerkezettel és egymással kapcsolatot teremtő alrendszerekkel. Az ajánlatokat augusztus 3-án 16 óráig kell benyújtani, a nyertes augusztus 10-én hirdetik ki. A verseny további feltételei elérhetőek a megyei tanács http://www.cjcluj.ro/ honlapján.