Ha az ember lánya tizenhét évig jár iskolába, ebből pedig ötöt a felsőoktatás berkeiben, az ország legjobb egyetemén, a kincses Kolozsvárt tölt, a mesteris ballagásán számít...valamire. Arra mondjuk nem, hogy az Auditoriumba lépve azzal szembesül: mindenki utódja, boldog őse, rokona, ismerőse és az ő orchideáik boldogan helyet foglaltak a székeken. – Ildikó, ültök-e ide, foglaljak-e még helyet? – hallatszik a sorok közül. Igen, gondolja az egyszeri ballagó, tessék Ildikónak még helyet foglalni, én majd megünneplem mesterré avatásomat a takarítószertárban. Körbenézve a teremben, a teljes tébollyal szembesültünk: az ünnepeltek, a végzősök, akikről – elvileg – ez a nap szólt, fejvesztve rohantak ülőhelyért. Azok az ünnepeltek, akik elfogadták álló sorsukat, a fal mellett, mintegy kivégzésre várva, sóhajok közepette a faburkolatnak dőltek.
Miután az ülőhely-kálvária némileg rendeződött, kezdetét vette Az Ünnepség. A mi óriási, négyszemélyes évfolyamunk a professzorok sorában, legelöl díszelgett. A Visszhang oktett fellépése után két, emberi fogyasztásra alkalmas beszédet hallhattunk, majd Lajos Attila műsorvezető felkonferálta a következő programpontot: „a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen utolsó csengőszó helyett utolsó tudományos előadással búcsúztatják a magiszteri hallgatókat.” Lajos Attila felvezetője azt a látszatot keltette, ez az előadás aktuális és a magasan képzett fiatalokat érintő lesz. El kell szomorítanom a tisztelt olvasókat: nem az lett. A terembe, a nyári meleg mellé, az unalom és a suttogva kommentálás költözött.
A valóban ünnepélyesnek szánt pillanatok csak eztán következtek. A hallgatókat karonként és szakonként szólították a műsorvezetők, akik a színpadon emléklapot és egy szál virágot vehettek át… azon szakok esetében, ahol a végzősök meg is jelentek. Ugyanis voltak szakok, amelyekről egy árva hallgató sem tette tiszteletét Az Ünnepségen. Ezen hallgatók neveit is felolvasták. De miután senki nem lépett a színpadra, az Oscar-gálák azon pillanatára asszociáltunk, amikor az adott évben elhunyt művészek portréit kivetítik emlékezés gyanánt.
A sok emléklap, gerbera és csoportkép után egyszer csak véget ért Az Ünnepség. A műsorvezetők sok sikert és jó munkát kívántak. És ennyi. Tudják, kedves olvasók, a viccet az elefánttal? – Miért van farka az elefántnak? – Hogy ne érjen véget olyan hirtelen.
