Szeretném már kezdetben leszögezni: semmi kétségem afelől, hogy a szobor, bármilyen nyelvű is a felirat rajta, tisztelgés egy különleges hölgy, egy jeles kolozsvári sportoló emléke előtt. És hogy nemcsak mi, magyarok érzünk így, hanem román sporttársai, tanítványai is. Mindazok, akik ismerték vagy talán nem is ismerték, de névtől, származástól függetlenül fejet hajtanak egy olyan pályafutás előtt, amilyennel dr. Flóra-Orosz Katalin büszkélkedhet.
Érthető ugyanakkor az is, hogy vannak, akik nehezményezik az egynyelvűséget. Akiknek nem természetes – miért is lenne az! –, hogy ma Erdélyben a magyar vonatkozású emlékművek nincsenek kötelező módon magyar nyelven is feliratozva. Már csak azért is furcsán hat a dolog, mert szeptemberben a szenátus, márciusban pedig a képviselőház is elfogadta a törvénymódosítást, miszerint „a magyar vonatkozású emlékműveknek nemcsak a többségükben magyarok által lakott településeken, hanem a szórványban is, ahol a magyarok számaránya nem éri el a 20 százalékot, magyar nyelvű felirata is kell hogy legyen” – idézem a jogszabályt kezdeményező RMDSZ tájékoztatását. Amikor erre rákérdeztünk, pontosítottak: a törvény visszamenőleg (nyilván) nem hatályos, tehát ne számítsunk arra, hogy e jogszabálytól kényszerítve minden magyar vonatkozású emlékművet kötelező módon magyar felirattal fognak hirtelen ellátni. A jelek szerint azonban nemcsak visszamenőleg, hanem „előremenőleg” sem igazán működik a dolog…
A Szabadság megkérdezte Maier-Orosz Juditot, mi a család álláspontja a felirattal kapcsolatban. A nemrég elhunyt úszóbajnok testvére udvariasan csak annyit mondott: Katalin fiatal korában ezen, vagyis Ecaterina néven versenyzett, ilyen vonatkozásban nem talált kifogásolni valót.
Nem ismerem az említett mellszobor és a talapzatra kerülő felirat engedélyeztetésének hátterét, de ha például a kolozsvári vívóteremre tervezett felirat körüli mizériára gondolok, feltételezem, hogy ez így sem lehetett egyszerű. Amint arról korábban írtunk, a Kolozsvári Vívók Baráti Társasága kezdeményezte, hogy a vívóterem vegye fel Orbán Olga, a nemrég elhunyt kolozsvári tőrvívó világbajnok, olimpiai ezüstérmes nevét. A vívók a tornászokkal osztoznak az Apáczai Csere János (ma Argeş) utcai sporttermen. A földszinti tornatermet Sonia Iovanról nevezték el, a vívók pedig immár hat éve igyekeznek elérni, hogy az intézmény Orbán Olga nevét viselhesse, és az ezt jelző táblát kifüggeszthessék annak rendje s módja szerint az épület homlokzatára. A szélmalomharc 2016 óta tart. Néhány hete váratlan fordulat: mindenféle értesítés nélkül a tábla hirtelen kikerült a kérvényezett felirattal: Sala de scrimă Orbán Olga. (Ékezettel!) Az illetékesek azonban így sem állták meg, hogy ne éreztessék: egyenlőek azért mégsem vagyunk! Az Orbán-tábla kisebb, és a főbejárattól odébb került az épület homlokzatára, jóllehet egymás mellett, alatt is rögzíthették volna. Kicsinyes pimaszkodás holmi frusztrált hivatalnokok részéről, akiknek valószínű soha semmi közük nem volt a sport, a fair play világához. Megtudtuk, a kezdeményezők az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak panaszukkal.
Itt tartunk (még mindig) ma. Persze, vannak előrelépések, ezt senki sem tagadja, elég csak a Wesselényi (Regele Ferdinand) utcában, a járófelületre elhelyezett információs táblára gondolni, amely az egykori várfal nyomvonalának helyét jelzi öt – román, magyar, angol, német, francia – nyelven. Vagy az ünnepi – karácsonyi, húsvéti – magyar feliratokra. Persze, amikor nem szabotálják el a kialkudott „kedvezmény” gyakorlatba ültetését. Abban sem kételkedünk, hogy az RMDSZ várositanácsos-csapatának kitartása meghozza gyümölcsét és a harminc éve Gheorghe Funar által kifüggesztett, hamis történelmi tényeken alapuló, magyarokat sértő feliratokat egyszer csak eltávolítják. Vagy módosítják, mint nemrég Baba Novac szobra esetében. De legalább eldugják a bozótba, mint a Iorga-idézetet a Mátyás király-szobor talapzatán. (Micsoda szánalmas trükk! – mondom annyi év után is.)
Van azonban még valami, amiért az említett mellszoborállítás és az erre vonatkozó megjegyzések fölött nem tudok napirendre térni. Kíváncsi lennék, hogy a méltatlankodók közül, de nem csak, hányan vannak olyanok, akik az elmúlt évek során vették a fáradságot, felkeresték az önkormányzatnál az illetékes hivatalt, és kicseréltették a születéskor ékezetek nélkül, románosítva bejegyzett nevüket. Időnként ugyanis azzal kell szembesülnöm – például erdélyi magyar pártok választási listáit böngészve –, hogy sokak még mindig az átkosban bejegyzett Iuliuk, Adalbertek, Alexandruk, Iosifok és igen, Ecaterinák, Paraschivák, Vioricák, de a sort folytathatnám. Tudom, bőven vannak olyanok is, akik alkalomadtán cseréltek, akik akár egyetlen ékezetért végigjárták az egész táncot. Ami különben még csak nem is annyira bonyolult. (Ha a gépezetbe nem kerül homokszem. A román közigazgatásban sajnos mindig kerül…) Családommal türelmesen végigcsináltuk mi is, azért merem javasolni. Elvégre saját nevünkről, identitásunkról van szó. Lehet, hogy ezzel kellene mindenekelőtt foglalkozni?
