Az államfő szerint az amerikai katonai jelenlét mindkét fél számára előnyös lenne, mert Románia közel van a Közel-Kelethez és a mediterrán térséghez. Hangsúlyozta, hogy Románia és az Egyesült Államok között hosszú ideje bizalmi kapcsolat áll fenn, Bukarest számára pedig a biztonsági és gazdasági együttműködés a kétoldalú kapcsolatok két legfontosabb területe.
Nicușor Dan emlékeztetett arra, hogy az amerikai légierő korábban is használta a romániai katonai bázisokat, és kijelentette, hogy Bukarest erősíteni kívánja a két ország védelmi együttműködését.
Az ukrajnai háború következményeire kitérve az államfő elmondta, hogy Romániát légi és tengeri drónokkal kapcsolatos incidensek, valamint a Fekete-tengeren sodródó aknák is érintik. Emlékeztetett, hogy Románia Bulgáriával és Törökországgal együttműködve vesz részt a tengeri aknák hatástalanításában. Hangsúlyozta, hogy ezek az incidensek nem változtattak Románia Ukrajnának nyújtott támogatásán.
Az elnök szerint jelenlegi legfontosabb feladata Románia és a térség biztonságának erősítése. 'Fenn kell tartani a szankciós nyomást az orosz gazdaságon, és hatékonyan kell támogatni Ukrajnát a háborúban' - szögezte le.
Nicușor Dan elismerte, hogy az ENSZ reformra szorul, ugyanakkor kiemelte a New York-i találkozók jelentőségét a világ vezetői közötti párbeszédben és a biztonsági válságokra adott közös válaszok keresésében.

