Szilasi Alex zongoraművész különleges koncerttel emlékezett a mártírokra
P. A. M., N.-H. D.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása, a november 4-ei nemzeti gyásznap alkalmából Magyarország kolozsvári főkonzulátusa megemlékező eseményt szervezett a kolozsvári piarista templomban. Ez Szilasi Alex zongoraművész koncertjével kezdődött, majd szentmisét tartottak a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére. Az eseményt megelőzően a zongoraművész szerkesztőségünkbe is ellátogatott, ahol az alkalom kapcsán kötetlen beszélgetésre került sor.
„Kolozsvár különleges helyet foglalt el a nagyszüleim életében. Ezért kiskoromtól kezdve Kolozsvár is azon gyökerek közé tartozott, amelyek befolyásolták létezésemet és gondolkodásomat. Kolozsvárra ezért is szívesen jövök koncertezni, mivel a felmenőim számára fontos ez a város. Ezért én is itthon érzem magam” – válaszolta Szilasi Alex kérdésünkre, aki ugyan Olaszországban született, s csak később került édesanyjával és húgával Magyarországra, ám anyai nagyszülei „komoly munkát fektettek abba, hogy a magyar gyökereket és a magyar öntudatot kiépítsék benne, s megismertessék vele a család erdélyi vonatkozásait”.
Szilasi Alexnek a november 4-ei volt a harmadik kolozsvári fellépése, de úgy gondolja, hogy ez az eddigi legfontosabb, mivel a nemzeti gyásznap alkalmával olyan sajátos nézőpontot mutat be, amelyben a ma embere és a múlt századi történelmi esemény összetalálkozik.
„Anélkül, hogy nagyon részletesen belemenjek a teljes programba, elmondom, hogy olyan kordokumentumokat olvasok fel, amelyben az 1956-os forradalom alatti tizenéves elhunytak neve is szerepel. Ugyanakkor felolvasok néhány üzenetet, amelyet a kivégzés előtt álló fiatalok írtak szeretteiknek. Hátborzongató adatok állnak rendelkezésre arról, hogy hány fiatal tizen- és huszonéves halt meg vagy végeztek ki a forradalom idején, illetve után. Számomra a gyásznak különböző formái vannak, de a november 4-ei olyan, amelynek kapcsán sem a temetést, sem a gyászindulót nem volt alkalmunk tisztességgel elvégezni. Ezért olyan zeneműveket választottam az adott idézetek mellé, amelyek a belső viharról szólnak, és párhuzamba állíthatók a forradalom viharával, amely könyörtelenül végigsepert, s nem kímélt sem fiatalt, sem időst. Az első Beethoven Vihar szonátája kifejezetten az általam felolvasott idézethez kapcsolódik. A második zenemű Liszt Ferenc A vihar című zongoraműve, amely arra világít rá, hogy a fiatalság nem mérlegeli, milyen következménye lesz a viharnak. A harmadik Chopin h-moll szonátája, amely a bennünk levő feldúlt állapotot egyfajta megnyugvással teszi rendezetté. A szonáta utolsó tétele arra világít rá, hogy a sebek nem gyógyulnak be. A tapasztalat azt mondatja velem, hogy az emlékezésből nem szabad kizárni a fájdalmat. November 4-én nemcsak a hősökre, az elhunytakra emlékezünk, illetve hajtunk fejet, hanem arra kell törekednünk, hogy mindez ne fordulhasson elő még egyszer. A megemlékezés intő jel a 21. század embere számára, és nem csak szokásos ünnepi esemény. Ez az előadás sem korábban, sem később nem hangzik el ebben a formában. A mai összeállítás kifejezetten Kolozsvárnak szól, és nem gondolom, hogy máshol is ugyanígy előadható lenne” – mondta a zongoraművész.
Kérdésünkre Szilasi Alex rámutatott: a történelmi hitelesség és a szakirodalom alapkövetelmény egy-egy esemény megértéséhez, ám a mindennapi ember számára talán kevesebb üzenetet hordoz. „A zenehallgatás azonban képzettársításokat tesz lehetővé, érzelmi reakciót vált ki. Ha ezeket a műveket több százan hallgatják, ugyanennyi emlékezés és reakció várható. Amennyiben érzelmileg motiválttá válik az ember, akkor az érzelmi reakciót előidéző esemény megmarad a köztudatban” – válaszolta.
A művész még elmondta: az 1956-os magyarországi forradalom idején nagyszülei Budapesten, a belvárosban éltek. Akkor tizenhat éves nagybátyja öt napig a barikádokon volt, fotózott. A fényképeket a lakás legrejtettebb zugában tartották, és a család éveken át rettegett, nehogy megtalálják.
„Gyermekként megtapasztalhattam, megélhettem, mit jelentett a rettegés. Nagyapámról van egy fotó komponálás közben. Azt is a nagybátyám készítette a forradalom kitörésének második napján. Nagyapám az asztalra hajolva, kezeibe temetkezve próbált megoldást találni, hogyan lehet ezt a helyzetet úgy kezelni, hogy a családja épségben maradjon? Anyai nagyapám orosz fogságban volt a második világháború végén, tehát tudta, kik ellen léptek fel a forradalmárok, ezért annak végkimenetele determinálva volt” – magyarázta a zongoraművész.
Szilasi Alex hangsúlyozta: az 1956-os forradalom üzenete az lehet a mai fiatalok számára, hogy a közös cél olyan erőt tudott alkotni, amely megdöbbentette a világot, a nagyhatalmakat, a teljes politikai vezetést. Úgy vélte, a fiatalok dinamikus hozzáállása, áldozatvállalása olyan fegyver, amit nem szabad kiadni.
A zongoraművész a magyar zenei élet elismert képviselője, a Liszt Ferenc-díj és a Chopin Útlevél kitüntetettje. Munkásságát a Magyar Arany Érdemkereszttel, valamint a Lengyel Kultúráért Érdemrenddel is elismerték.
