Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.
A kollégiumi klenódiumokról az 1700-as évek második felétől kezdve van tudomásunk. A kollégium ma ismert legrégibb klenódiumát 1762-ben ajándékozta iskolánknak Barcsai Ágnes. Ismeretlen okok miatt az igazgatótanács jelentéseiben Lórántffy Zsuzsanna-féle úrvacsorapohárként említik ezt az adományt. Majdnem húsz évvel később, 1781-ben Pataki István neje, Babolcsai Erzsébet ezüstös és aranyozott kókuszdiópoharat hagyományozott a kollégiumnak. Ehhez a két kehelyhez még járult egy harmadik, amelyet 1907-ben egri tornaversenyen nyertek az akkori kollégisták, ennek viszont nyoma veszett.
– Hosszú évek után, 1912-ben az igazgatótanács elrendelte az Iparművészeti Múzeum megkeresésére, hogy a klenódiumokat csakis a múzeumok igazolt megbízottjainak bocsássák tudományos kutatás végett rendelkezésükre, kereskedőknek, utazóknak meg se mutassák. 1931-ben a kollégium pártfogó egyesülete Apáczai-serleg néven ezüstkelyhet készíttetett azzal a céllal, hogy ezzel elevenítsék fel évről évre az öregdiák-találkozókon egy-egy régi kollégiumi tanár emlékét. 1933-ban határozta el a kollégium, hogy az ifjúsági istentiszteletek perselyes adományaiból kis méretű ezüstpoharakat szerez be, és ezután a kollégium diákjai ezekből vettek úrvacsorát. Az államosításkor, 1948 augusztusában több más vagyontárggyal együtt a klenódiumok is az állam tulajdonába kerültek, viszont később egy rendelet folytán visszakerültek kollégiumunkhoz. Az évek során ajándékozásból úrasztali terítők is kerültek a kollégium birtokába. Ma az iskola kelyhei 25 kis úrvacsorai pohárral, úrasztali terítőkkel együtt a kollégium elidegeníthetetlen tulajdonát képezik – tájékoztatott Kiss-Cserey Zoltán.
A Kolozsvári Református Kollégium az idők folyamán sok diák számára vált második otthonná, így a hit megéléséhez is alapot teremtett a közösség, hiszen az otthoni gyülekezet mintájára itt is hitközösségbe szerveződnek a tanulók lelkész és gondnokok irányításával, presbitérium vezetésével. Mivel sátoros ünnepekkor a tanulók vakáción vannak, azaz otthon ünnepelnek, a kollégiumban rendszerint adventkor és böjtfő vasárnap osztottak úrvacsorát a diákságnak is, illetve reformáció ünnepén, imahéten. Ezt a hagyományt mi is őrizzük.
A kollégium egykori pedagógusa, Apáczai Csere János nevét viselő kelyhet kezünkbe véve testet ölt a meggyőződés, hogy e falak között a hétköznapokban is eleven a múlt emléke. Nagy elődeink sokkal többek egyszerű arcoknál: nagyszerű nemzetépítő emberek, akik e szellemi műhelyben, a tudomány és kegyesség szentélyében formálták a jövőt. Előttünk, sok évvel ezelőtt a kollégiumban tanult gr. Wass Albert író, Reményik Sándor költő, Sütő András író, Hegedűs Sándor egykori magyar kereskedelmi miniszter, Kós Károly építész, író, grafikus, Áprily Lajos költő és sokan mások. Emléküket őrzik a kollégium falai, az udvar, a tantermek, a folyosók és nem utolsósorban a fent említett kegyszerek.
Amikor 6. osztályos koromban eldöntöttem, hogy kollégista diák akarok lenni, nem gondoltam, hogy a Refi falai között ilyen erőteljesen él a történelem. 9. osztály elején minden zordnak tűnt, a maszkok és a betegség elvették tőlünk mindazt a szabadságérzetet és Istenhez való közelséget, ami a korábbi kollégistáknak majdhogynem magától értetődő ajándékként adott volt. Akkor még nem tudtam, hogy eljön az idő, amikor úrvacsorát vehetek e falak közt, és nem is képzeltem, hogy klenódiumaink ilyen gazdag történelmi múlttal rendelkeznek. Csodálat töltött el, büszkeség és hála, hiszen előttünk olyan emberek vettek úrvacsorát ugyanazokból a kelyhekből, akiknek neve a mai napig fennmaradt, akiknek szívet melengető műveiben jegyzett bölcsességeit mindmáig idézzük. Így vált valósággá bennem a kollégium erőteljes templom-iskola-otthon hármas jellege, s tizenévesen így élhetem meg Reményik Sándor közhelyessé idézett sorainak évszázadok generációit egybekapcsoló mély érzelemvilágát: „E templom s iskola között / Futkostam én is egykoron, / S hűtöttem a templom falán / Kigyulladt gyermek-homlokom. / Azóta hányszor éltem át ott / Lelkem zsenge tavasz-korát! / Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”
Gombkötő Mónika Rozália
10. osztály
