A szombaton reggel 9 órakor kiadott riasztást követően a katasztrófavédelem több tucatnyi egységét Bukarestbe indították, s a belügyminisztérium más egységei és a katonaság is részt vettek a „mentésben.”
A képzeletbeli természeti katasztrófának az első 12 óra végén megvont mérlege azt mutatta, hogy országszerte 450 halott elszállításáról, 1800 sebesült ellátásáról és 3200 eltűnt, feltehetően a romok alatt rekedt ember mentéséről kell gondoskodniuk a hatóságoknak – közölte Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár, a SMURD rohammentő-szolgálat alapítója. Jelezte, ekkora feladattal a bukaresti kórházak és mentőegységek nem lennének képesek megbirkózni, ezért Románia nemzetközi segítséget igényelt.
A fiktív földrengés vasárnapi mérlege szerint már 2098 embert halottnak nyilvánítottak, 3912 sebesültet, 7250 eltűntet jegyeztek, 30 ezren váltak hajléktalanná váltak, 130 ezer személyt pedig valamilyen módon károsított a katasztrófa; 30 ezer embernek az áramellátása s mintegy 25 ezer személynek a vízhálózattal való összeköttetése semmisült meg, 250 épület összeomlott, 900 megrongálódott. A mobil hullaház vasárnap is járta a főváros különböző részeit, hogy az elhunytakat átvegye és elszállítsa. A forgatókönyvnek megfelelően, a 30 ezer lakás nélkül maradt túlélő elszállásolása érdekében két Bukarest környéki stadionban ideiglenes menekülttáborok kialakítását kezdték meg.
Az ország nemzetközi segélykérése nyomán, még a szombati nap folyamán megérkeztek az országba Izrael, Bulgária, Ausztria, Magyarország és Olaszország speciális mentőegységei, tábori kórházai, orvos csoportjai, s a különféle felszerelések. Vasárnapra bolgár kereső-mentőcsoport, s rohammentősök jöttek a Moldvai Köztársaságból is. Izraelből szombat éjszakára 168 orvos és orvos-asszisztens, valamint egy III. típusú mobil kórház érkezett Bukarestbe, amelyben bonyolult sebészeti beavatkozásokat is el lehet végezni, és intenzív terápia részleggel is rendelkezik.
Az országos légtérkutató központ egy civil repülőgépet bocsátott a mentőalakulatok rendelkezésére, amely vasárnap négy orvost és asszisztenst szállított Temesvárról Bukarestbe. A forgatókönyvnek megfelelően, a különféle mentőalakulatok kereső és mentőakciókat folytattak vasárnap is, több helyszínen – tudósított az Agerpres hírügynökség.
A fővárosi Floreasca kórház környékén felszerelt orvosi segélynyújtó pontokat alakítottak ki, hogy a katasztrófa sérültjeit fogadhassák, tekintve, hogy a kórház sürgősségi ügyeletén rövid idő alatt nagyszámú sebesült jelentkezett.
A román légierő egyik, C-27J Spartan típusú repülőgépe szombaton éjjel 12 sebesültet szállított Bukarestből Kolozsvárra, a megyei sürgősségi felügyeletre – útközben hetet közülük mesterségesen lélegeztetni kellett, hárman égési sérülésekkel rendelkeztek.
Vasárnapra megérkezett Bukarestbe a katasztrófák menedzsmentjéért és humanitárius segélynyújtásért felelős uniós biztos, Christos Stylianides is, aki megtekintette az olasz alakulat mobilkórházát, amelyet az Ana Aslan intézetnél állítottak fel, illetve több hasonló helyszínre is el szándékozott látogatni – írta az Agerpres. – A nemzetközi kapcsolattartásban az európai civil védelem egy csapata segédkezik a katasztrófa kezelésére létrehozott irányító központban – nyilatkozta Raed Arafat.
A hatóságok ezt a gyakorlatot annak tudatában szervezték meg, hogy az elképzelt vészhelyzet bármikor valósággá válhat: a földrengések szempontjából Bukarest az egyik legveszélyeztetettebb európai főváros. A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 41 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, több mint 11 ezer ember megsebesült. Az országban akkor 35 ezer lakás semmisült meg, csak Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.