A Bánffy-palotában a fiatalság erejével, bájával, szenvedélyével „táncolták el” a kolozsvári Octavian Stroia Táncművészeti Líceum 9-12. osztályos diákjai a műalkotásokat, teremről teremre újabb és újabb koreográfiai performanszok várták a látogatókat.
A palotában a Múzeumok Éjszakája a „Mindenki azt látja, amit érez. TE mit látsz?” mottóval zajlott, alapvető cél lévén, hogy az emberek minél bensőségesebb múzeumi élményben részesüljenek, minél hangsúlyosabban megtapasztalhassák a művészeti tér és a hétköznapi valóság dimenziói közötti átjárást – magyarázta el lapunknak Alexandra Sârbu művészettörténész-muzeológus, a program koordinátora. – A világot, és nyilván a művészeti alkotásokat sem látjuk egyformán; de ha az ember eljut oda, hogy ne csak nézzen, hanem lásson, hogy az alkotás összefonódjon belső lényével, akkor maga is átalakul, megváltozik – tette hozzá.
A partnerintézményeknek, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemnek, az Octavian Stroia balettlíceumnak, s a Gheorghe Dima Zenakadémiának a diákjai a maguk fiatalos lelkesedésével, lendületével s elkötelezettségével adtak új értelmet a műalkotásoknak, amelyekről egyébként a képzőművészeti egyetem hallgatói kiváló ismertetőket írtak.
Meghatóan kifejező volt a későreneszánsz oltár központi ábrázolására, Szűz Máriára és a gyermek Jézusra utaló, az angyali üdvözlet, a születés, anya és gyermek kapcsolatának elemeit ötvöző performansz. Az „előadott” képek között volt Constantin David Rosenthal 1846-os egészalakos portréja is, amelyet barátjáról, a fiatal Adolf Grünau doktorról készített, s amely tavaly novemberben a hónap festménye volt.
Az alkotás, amely a festő párizsi műhelyében készült, egy kandalló fölé helyezett tükörben visszatükrözve láttatja a belső tér bohém módon összeállított berendezésének jó néhány olyan részletét, többek között Rosenthal olyan munkáit, amelyek mára már elvesztek. Grünau doktort könyvvel, a tudás, az értelem szimbólumával festette meg Rosenthal, s ez a könyv jelent meg a portréhoz társított koreográfiában is. A balettiskola növendéke, aki tanáruk, Loredana Crăciun által kidolgozott koreográfiával adta elő a festmény lényegét, légiesen könnyed mozdulatokkal jelenítette meg a fiatal orvos eleganciáját, társadalmi pozíciójának, képzettségének tudatát is tükröző testtartását. A festményalak a táncelőadásban a szó szoros értelmében kilépett a keretből, átlépett a dimenziók közötti határon... Ezt az érzést más performanszok során is érezni lehetett, s eleve más viszonyulást alakított néző és előadó között az a tény, hogy a táncosok nem színpadon, hanem az őket körbevevő emberek között táncoltak. Expresszív volt a Ion Andreescu festményének, az Alkonyi lovasnak az előadása is, nem is szólva a Ştefan Luchian utolsó előtti önarcképét megjelenítő pár performanszáról, amelyet a két fiatal táncos erővel, szenvedéllyel, átéléssel, szívszorító hitelességgel mutatott be: nyilván többeket meggyőzhettek arról, hogy az emberi akarat az emberfelettire is képes, arra is, hogy az egyre súlyosbodó bénulásban szenvedő festő használhassa még ecsetjét...
A Bánffy-palota mellett a város többi múzeuma is változatos programokkal, kiállításokkal várta a látogatókat, s minden belvárosi utcán, utcasarkon valamerre igyekvő családok, fiatalok csoportjai nyüzsögtek éjszakába nyúlóan. Rengeteg embert vonzottak az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum kiállításai is; köztük láthatóan népszerű volt az erdélyi főúri életmóddal kapcsolatos, ékszereket, személyes tárgyakat, viseleteket bemutató tárlat is. Nem mindennapi élmény volt megszemlélni a gyönyörűen, megdöbbentő aprólékossággal kidolgozott kiváló, míves gyűrűket, láncokat, hajékeket, amelyek között 16. századiak is voltak, a pompás női és férfi viseleteket, főként a 18-19. századokból, amelyek közül több –amint a leírásban szerepelt – a Farkas utcai templom kriptájából származott.
A múzeumoknak a közönség felé, a 21. század felé való nyitása egyértelműen nem maradt eredménytelen, s a cél, a ma emberének a korábbi korokhoz való kapcsolódása is megtörténik, ha adott esetben sajátos módon is. Az est mondatának bizonyult számomra, amikor a Bánffy György gubernátor meggyszínű nehézselyem díszköntösét személve egyik gyermek felkiáltott: ez pont olyan ruha, mint amilyenek a Trónok Harcában vannak! Nos, meglehet...
Ahogyan azt Dan Tautan képei is bizonyítják, a kolozsvári Múzeumok Éjszakája olyan rendezvénysorozattá vált, ahol már természetes velejáróként kell az emberek sokaságával számolni.
