Cristian Mungiu filmrendező (balra): Közleménnyel nem változtathatod meg azt, amit gondolnak rólad
Az európai elismertségnek örvendő filmrendező szerint a törvény szemében ugyanolyan súllyal kellene latba esnie a filmvetítés vallásos énekekkel történő megszakításának, mint egy templomi szertartás metálzenével való megzavarásának. Bukarest és Párizs 2018-ban és 2019-ben széleskörű román–francia kulturális programra készül, amelynek célja lebontani a két nép egymásról alkotott előíéleteit – írta az Europa FM rádiónak küldött levélben Cristian Mungiu. A vasárnap esti filmes incidens ezzel szemben ráerősített a románokról Nyugaton kialakult imidzsre. (Mint ismeretes, a Román Paraszt Múzeumban tartott vetítést ortodox csoport szakította meg, amely azért tiltakozott, hogy homoszexuális tematikájú filmet vetítettek a múzeumban.)
Nem vagyunk vámpírok!
– Azt hiszem, nem kell részleteznem, milyen a román nép megítélése külföldön. Engem 2013-ban, amikor a cannes-i zsűri tagja voltam, egy karikatúrában koldusként ábrázoltak. Akkor úgy döntöttem, hogy a legjobb, ha lehajtjuk a fejünket, nem bocsátkozunk mindenféle nyilvános tiltakozásba, hiszen azt, amit gondolnak rólad az emberek, nem lehet közleményekkel megváltoztatni. Ha a rólunk kialakult képet akarjuk megváltoztatni, akkor a tartalmat kell módosítanunk, nem az imidzset kozmetikáznunk. Többedmagammal ezt úgy szolgáljuk, hogy filmfesztiválokat szervezünk, ahol a vendégek meggyőződhetnek arról: nem vagyunk vámpírok és valójában az országunk sokkal normálisabb és barátságosabb, mint amilyennek messziről látszik. A vasárnapihoz hasonló incidensek viszont sajnos komoly visszalépést jelentenek. Az incidens nagy sajtóvisszhangot kapott, és hatására ismét olyan fogalmakkal kapcsoljék össze Romániát, mint „primitizmus”, „fanatikusság”, „intolerancia”. A 120 dobbanás percenként ugyanis nem holmi aprócska propagandafilm a szexuális szabadságról, és még kevésbé homoszexualitásra buzdító alkotás. Társadalmi felelősségvállalásról szól, a mássággal kapcsolatos, igen gyakran felszínes megítélés miatt nyilvánosan stigmatizált akármilyen kisebbségnek a jogaiért folytatott küzdelméről. Ez a film díjat kapott Cannesban. A franciák Oscarra jelölték. A bukaresti incidens másnapján 6 Lumiere-díjat kapott, mint az év legjelentősebb francia filmje, amelyet csak Franciaországban több mint kétmillióan láttak – részletezte Cristian Mungiu.
Ha miniszter lennék, megnézném a filmet, ha rendőr lennék, bírságolnám a rendbontókat
A filmrendező így folytatta: „Régóta nem élek a reménnyel, hogy a mozi megváltoztathatja a világot – ha volt is valaha ilyen reményem. Ám a mozi sokszor megnyithatja az elmét. Többet megértethet velünk a számunkra ismeretlen, bennünket korábban nem foglalkoztató dolgokról. Ez a film pedig képes közbeszédet, vitákat generálni egész sor olyan témáról, amelyeknek a román társadalmat is foglalkoztatniuk kellene. A film hazai forgalmazóiként a nyilvános vetítést fiatalokkal, középiskolásokkal szervezett beszélgetéssel kezdtük, tanáraik, pszichológusok és szociológusok jelenlétében – persze, ez nem kapott akkora sajtónyilvánosságot, mint a vetítés-megszakítás. A beszélgetés toleranciáról, polgári önérzetről, a nevelés (általánosan, és ezen belül a szexuális nevelés) szükségességéről szólt, amely egyedül képes elérni, hogy a másikat kevésbé előítéletesen ítéld meg.”
Mungiu arról is szólt a levelében, hogy ha ő lenne a művelődési miniszter, igyekezne megnézni a filmet, és ezáltal a helyzet pontos ismeretében nyilatkozhasson, merthogy miniszterként nyilatkoznia kellene az ügyben. – Ha Bukarest polgármestere lennék, érdekelne, hogy miért a parasztmúzeumban zajlott ez a vetítés, miért nincs a polgármesteri hivatalnak egy programja, amely visszaadna a városnak kevésbé „szakrális” mozitermeket; ha a zavargókat igazoltató rendőr lennék, bírságolnék. Mert megszakítani egy filmvetítést vallásos énekekkel a törvény előtt ugyanolyan súlyosnak kellene lennie, mint megszakítani egy templomi istentiszteletet heavy metál dalokat énekelve – írta levelében Cristian Mungiu, és véleményalkotás előtt a film megtekintésére invitálja a közönséget, hogy ily módon ne essünk annak az előítéletességnek csapdájába, amelynek megnyilvánulását a saját bőrünkön tapasztaljuk mások részéről.
A Robin Campillo rendezte 120 dobbanás percenként című film a kilencvenes évek elején játszódik, az Act Up AIDS-ellenes csoport megalakulását és első éveit mutatja be. A Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, FIPRESCI-díjas lett, Robin Campillo pedig megkapta a legjobb rendezőnek járó Európai Filmdíjat.
