Vannak helyek, ahol az idő körbezár. A bekeretezett tér átsétál az ismeretlenbe, ahová csak a gondolatok vezetnek el. Vannak helyek, ahol lelassul a múlás, ahol elcsendesedik az érzelem, majd felerősödik az indulat, aztán ismét csendesül az érzés, erőre kap megint a felindulás. Vannak helyek, ahonnan kiszorul a külső világ, ahová nincs bejárás, ahonnan nem nyílik ajtó a kinti világra. Másként élő, érző embertársaink belső világa. Kintről kívülállók vagyunk, még hozzátartozóként is, legfeljebb nézők lehetünk, esetleg társak, de főleg segítők – segíthetünk távol tartani a magányt, felismerni a jót, a szépet, a közös örvendezést. Egy ilyen hely a Fellegváron a Providenta, Gondviselés, Fürsorge Egyesület székháza, ahol nappali foglalkoztató központot működtetnek fogyatékkal élő fiatal felnőtteknek.
Nagy volt a jövés-menés a házban december 16-án, mindenki készült már a karácsonyi ünnepélyre, a fellépők, a központ tagjai is beöltöztek az alkalomhoz illően, a velük foglalkozók az utolsó simításokat intézték, rendezték a termet, irányították és eligazították a rendre érkező vendégeket, hozzátartozókat. A találkozás, az együttlét öröme, a készülődés izgatottsága mindenkire átragadt. Egy belső teremben az ajándékokat csomagolták és készítették elő, a konyhában az asztalon tányérokon ízlésesen elhelyezett gyümölcsök, sütemények édes illata lengte be a helyet, fokozva az ünnepi érzést. „Az ünnep azé, aki várja” – jutott eszembe Szabó T. Anna verse, és a Gondviselés Egyesületnél igazi ünnepvárás fogadta a belépőket. Majd megnyílt a vendégek fogadására és az előadásra berendezett nagyszoba ajtaja, ahol már uralta a termet a szépen feldíszített karácsonyfa – a közös ünnepvárás jegyében és szellemében közösen díszítették fel a fát még délelőtt a fiatalok, együtt. Meg is telt a szoba a vendégekkel, a számukra elhelyezett székek szinte kevésnek bizonyultak, a központ fiataljai pedig elhelyezkedtek az előadásukhoz. Mindenkinek megvolt a pontos szerepe és szövege, felolvasásához, előadásához szorgosan készülődtek már korábban.
Oscar Wilde írónak A boldog herceg című meséjét adták elő, számukra a szöveget, a párbeszédeket Cseh Katalin készítette el, átdolgozta, könnyítette. A szövegek kiosztásánál figyelembe vették a fiatalok képességeit, ki tud olvasni, kinek van szüksége több segítségre, majd hétről-hétre gyakorolták, közben Albert Katalin a zenei részben segített – avatott be a részletekben Naghi Adrienne gyógypedagógus. Kezdetben kicsit óvakodtak a szereptől, a sok szövegtől, de utána már mindenki szeretett volna részt venni a szerepben. Fontosak ezek a foglalkozások, hiszen hozzájárul a gondolkodás, a finommotorika fejlesztéséhez – tette hozzá a szekember. A tanulságos és megható történetet, amelyben szeretetről, segítőkészségről, barátságról, önfeláldozásról is szó van, nagy igyekezettel mesélték el a fiatalok, több-kevesebb segítséggel. Majd az előadás végén Albert Katalin gitárkíséretével közösen karácsonyi dalokat énekeltek, örömmel teli felszabadultsággal, lelkesedéssel. Ezt követően az esemény újabb örömteli pontja következett, az angyaljárás: az egyesület minden tagjának névre szóló ajándékdobozzal kedveskedtek, láthatóan boldoggá téve őket.
Az előadás utáni társalgástól elvonulva ültünk le beszélgetni Gergely Katalinnal, az egyesület elnökével. Az irodának (is) elkülönített szoba falain fényképek sokasága tanúskodik az egyesület nagyon aktív, mozgalmas életéről, számos programjukról. Kató 2018-ban vette át az egyesületet, a fotóösszeállítások azóta úgymond leképezik egy-egy év eseményeit: változatos tevékenységek az egyesületnél, kirándulások, intézménylátogatások, kiállításokon és előadásokon való részvétel, séta a Botanikus kertben szinte minden évszakban, születésnapi közös ünneplések tortával, Ruby kutyust is vendégül látják néha, sőt, nemrég uszodában jártak és hidroterápiás élményben volt részük. Nagyon nagy igény lenne ezekre és az ehhez hasonló foglalkozásokra, tevékenységekre, hiszen a városban valójában nincs is más hely, ahol – adott esetben az iskola elvégzése után – a speciális foglalkozást igénylő, fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoznának. Az egyesület 1994-től működik egyedülálló, akkreditált magyar nyelvű intézményként, amely ilyen jellegű szociális szolgáltatást biztosít Kolozsváron, idén tehát fennállásának 30. évfordulóját ünnepelhette az egyesület – mondta Gergely Katalin. A helyzetük azonban nagyon bizonytalan, hiszen 2025 szeptemberében lejár a szerződés, amelynek alapján a Fellegvár utcai székházat használják, és a helyzet úgy alakult, hogy költözniük kell majd. Már közel három éve elkezdték az utánajárást, érdeklődést, de nem egyszerű kellő nagyságú és beosztású helyet találni, amelyhez megszerezzék az engedélyeket is, amelyek elég szigorúak – magyarázta az egyesület elnöke. A nappali foglalkoztatóba jelenleg 12, súlyos és középsúlyos sérültségi fokú fogyatékkal élő felnőtt van beiratkozva, többségük halmozottan sérült. Nagy részük egyszülős családból származik, kisjövedelműek, számukra nagy segítség, ha közösségben, társaságban lehetnek, ahol igyekeznek segíteni, támogatni őket, hiszen ez a célkitűzése is az egyesületnek: megvédeni a méltóságukat, növelni az életminőségüket, munkára nevelni, segíteni a beilleszkedést a közösségbe. Minderre pedig szakemberekre is állandóan szükségük van, az egyesület elnöke külön is kiemelte, mintegy köszönetképpen, hogy jelenleg kik dolgoznak illetve önkénteskednek az egyesületnél: Deák Enikő projektvezető, az egyesület alelnöke, Naghi Adrienne gyógypedagógus, Puskás József pszichológus, továbbá gyakran járnak az egyesülethez Kovács Árpád plébános, Szőllősi Etelka és Szőllősi János lelkész a hídelvei református templomtól, Albert Katalin, Cseh Katalin és Forró Ágnes segítségével pedig művészetterápiás foglalkozásokat (festés, rajz, zene) végeznek.
