Az önálló román fejedelemségek kialakulása a XIV. század első felében ment végbe. Havasalföld több kis román államalakulat egyesítésével az 1320-as években jött létre Basarab vezetésével, Bogdán moldvai fejedelem 1359-ben függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Rövid ideig tartó önállóságukat hosszan tartó török uralom követte, Havasalföld 1418-tól, Moldva 1456-tól fizetett adót a Portának, a 16. század elején pedig az Oszmán Birodalom vazallusai lettek. Az oszmánok elleni harc újra és újra fellángolt, 1600-ban Vitéz Mihály vajda néhány hónapig Moldva, Havasalföld és Erdély fejedelmének is mondhatta magát. A 17. században a fejedelemségek viszonylagos önállóságra tettek szert, de a törökök Magyarország elvesztése után mindkettőt szorosabb irányítás alá vonták. A szultán az 1710-es évektől konstantinápolyi görögöket (fanariótákat) iktatott be fejedelemnek, akiknek uralmát csak az 1821-ben kitört népfelkelés söpörte el.
A felszabadító harcot a törökök rovására terjeszkedő Oroszország támogatta, amely a 18. század második felében védnökséget is szerzett a dunai fejedelemségek fölött. A kibontakozó román nemzeti mozgalom fő célja a két fejedelemség egyesítése lett. Az 1828-29-es orosz-török háború után Oroszország néhány évre megszállta a két román fejedelemséget, s Törökországgal közösen gyakorolta a hatalmat. 1831-32-ben született a Szervezeti Szabályzat, lényegében alkotmány, az oroszok által kidolgozott dokumentum modernizálta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, kiterjesztette az autonóm jogokat, de növelte a jobbágyság terheit.
Az 1848-as forradalmak Moldván és Havasalföldön is végigsöpörtek, de a mozgalmakat gyorsan elnyomták. Orosz, majd osztrák megszállás után 1856-ban a krími háborút lezáró párizsi kongresszus az orosz protektorátust megszüntetve a nagyhatalmak kollektív védnöksége alá helyezte a fejedelemségeket, meghagyva azokat a formális török függőségben. A két fejedelemség 1859-ben külön-külön országgyűlésen - Moldva január 17-én, Havasalföld pedig január 24-én - közös fejedelmet választottak Alexandru Ion Cuza ezredes személyében. A tradicionális bojár családból származó, európai iskolákban tanult politikus uralma alatt 1862. január 24-én (az akkor a fejedelemségekben használt Julián naptár szerint, a Gergely-naptár szerint február 5-én) megtörtént a perszonálunióban álló két állam formális egyesülése, Bukarest fővárossal létrejött az Egyesült Román Fejedelemségek.
Cuza a bojárok hatalmának megtörése érdekében 1864-ben puccsszerűen feloszlatta a parlamentet és reformokat vezetett be. A jobbágyokat felszabadította, a kolostorok vagyonát kisajátította, kötelezővé tette a közoktatást, új polgári és büntető törvénykönyvet vezetett be. Az önkényeskedésre hajló fejedelmet az ellene összefogott liberális és konzervatív frakciók 1866-ban lemondatták, a koronát Flandriai Fülöpnek ajánlották fel. Amikor ő nemet mondott, a választás a német Hohenzollern-Sigmaringen házból származó Károly hercegre esett, aki a németek és a franciák támogatását egyaránt élvezte, az új fejedelem 1866. május 20-án lépett trónra.
Románia teljes függetlenségét az 1878-as berlini kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak. 1881-ben államformája királyság lett, Románia és Erdély egyesülését az Osztrák-Magyar Monarchia által elvesztett első világháború után, 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott mondták ki.Borítókép: Teodor Aman festménye (forrás - Wikipedia)
